Hetedik rész

50 7 0
                                    

5 percig próbált ledobni magáról Felhő, viszont én sikeresen fent maradtam a hátán.
Amikor végre valahára befejezte a hisztijét,  elkezdtem újra a nyolcas ugrás felé lovagolni a lovat és mostmár nem állt meg előtte, hanem könnyedén átugrotta, majd mentünk az utolsóra.
Ennek gyönyörű megugrása illetve egy hatásszünet után, mindenki aki eredetileg Vince edzését nézte, elkezdett tapsolni.
Nagyon jó érzés volt, ahogy csak nekem és Felhőnek tapsol a tömeg.
A tapsvihar közepette észrevettem, ahogy Vince engem fürkész, majd amikor a fiú rájött, hogy lebukott gyorsan elnézett onnan.
Ez mégis mi akart lenni?

Az edzés után szótlanul lenyergeltük egymás lovát, majd megetettük sajátunkat. Egyikünk se tudta, hogy álljon a másikhoz.
Vince bele se mert gondolni, hogy én mit feltételezhetek róla és a fürkészéséről, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy miért tette azt amit.

Végül én törtem meg a csendet.
-Hogy tetszett Cavallo?-köszörültem meg kicsit a torkom.
-Jó, hogy kérdezed-kezdte-Hanna, én ebbe a lóba egyszerűen szerelmes lettem! Nagyon figyelmes, tisztel, menős és úristen egyszerűen tökéletes!-áradozott a lovamról.
-Örülök, hogy tetszik! Ha szeretnél lovagolhatsz rajta máskor is, akkor az úgy nekem is könnyebb lenne.-vallottam be.
-Rendben élni fogok a lehetőséggel! Gondolom te nem tudod ugyanezt elmondani az én lovamról..-nevetett fel-nagyon makacs tud lenni, ha új ember ül fel rá. Szólhattam volna előre, bocsi!-mondta úgy, mint akit tényleg aggaszt a dolog.
-O ugyan, ezért nem kell bocsánatot kérned! Összeségében egyébként élveztem az edzést!
-Akkor jolvan, csak féltem, hogy bajod esik..-nézett mélyen a szemembe.
A szemezést végül én szakítottam meg és elvittem a nyergem a helyére.

Miután lepucoltam Cavallot és adtam neki ebédet kimentem az edzőmhöz hátha segíthetek neki valamiben.
De igazából csak próbáltam elterelni a gondolataimat Vincéről.
Félek, kezdek beleszeretni..
Azt mondta Zsani, az edzőm, hogy egyenlőre nem kell semmi szóval nyugodtan csináljak amit szeretnék.
Úgy gondoltam megkeresem Vincét és megbeszélem vele az országos versenyről a részleteket.

Körülbelül háromnegyed órával később be is voltam nevezve a versenyre és megbeszéltem a még mindig mellettem ülő bajnokkal, hogy ezentúl ő fog edzeni mindennap délelőtt és délután.
Majd azt is bejelentette, hogy nehogy azt higgyem, hogy csak az én lovaimon fogok menni. Nem, nem! Kifogom próbálni az összeset.
Hát ez vicces lesz!

————————————————————————
Felhő és Hanna

————————————————————————Felhő és Hanna

Oops! Această imagine nu respectă Ghidul de Conținut. Pentru a continua publicarea, te rugăm să înlături imaginea sau să încarci o altă imagine.
Egyre magasabbra. <szünetel>Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum