Huszonhatodik rész

45 3 1
                                    

Amikor ültem be Peti kocsijába már hívtam is Mátét, hogy ma estére ne tervezzen programot ugyanis bulizni megyünk. 

-Uuu oké, jöhet Erik is?-ajánlotta be szinte rögtön legjobb barátját.

-Háát végülis miért is ne?!-mentem bele. Tudom, hogy mindig is bejöttem Máté haverjának, de ha ott lesz Peti is semmi baj nem lehet ugye?

Pont akkor érkeztünk meg a lakásunkhoz amikor a lakótársam leért szóval már pattant is be a kocsiba. Először elmentünk Petihez átöltözni és csak akkor szedtük fel Eriket is. 

Máté gyönyörködött pár pillanatot a lakásban aztán amikor már végre bemehettünk mindenki villámgyorsan felöltözött. Vagyis pontosabban mindenki, kivéve én. Felhúztam azt a ruhát ami a legelőször a kezem ügyébe került, begöndörítettem a hajam, és még csak a sminkemmel sem foglalkoztam túl sokat. Egy laza alapozás, kis rúzs és már kész is voltam. A fiúk szét unták magukat mire kiléptem a fürdőszobából, de végre indulhattunk. 

-Nagyon szép vagy!-húzott vissza az ajtóból Peti, és megcsókolt.

-Na jól van szerelmesek, ideje indulni, mert Erik minden bizonnyal már vár ránk.-kocogtatta meg az óráját Máté

Gyorsan szétrebbentünk és mindketten teljesen zavarba voltunk, de végülis elindultunk.

Az oda úton nem történt semmi, az a bizonyos fiú is békén hagyott, viszont a buli maga a pokol volt. De mindent csak sorjában.

Amint beléptünk a helységbe meghallottuk az üvöltő zenét és a rengeteg ugráló embert. Én nem érzem jól magam ilyen közegben, erről pedig csak Máté tud szóval miután bólintottam neki, hogy minden rendben lesz megkerestük Peti haverjait. Megtörtént a szokásos bemutatkozás, és, hogy ők mennyire nagyon sokat hallottak rólam. Én nem nagyon tudtam koncentrálni rájuk, de ők ebből szerencsére nem vettek észre semmit. Próbáltam uralkodó a gyötrő érzésen, és nyugtatni magam, de ez józanul nem éppen ment. Kikértem magamnak néhány poharat amin mindenki ledöbbent, én viszont végre ellazulhattam, bár ne tettem volna.

Pár órával később Máté lelépett egy lánnyal aminek bár én nagyon örültem, egyedül éreztem magam nélküle. Igen, végig ott volt velem Peti, de ő nem tudott semmiről. 

Egyszer viszont elment zenét kérni, és egyedül hagyott engem Erikkel, aki alapjáraton is eléggé nyomulós, de ittasan nem lehet szavakba önteni mennyire. Először csak közeledett, később viszont a derekamat fogdosta és nem engedett el. Nem tudtam mit csinálni, mert hiába mondtam, hogy hagyja abba nem figyelt rám, a szorítása pedig egyre jobban fájt. Amikor is visszaért Peti. Tudom, hogy úgy tűnt mintha én is szeretnem amit Erik csinál, de nagyon nem szerettem volna. Rögtön kezdtem magyarázkodni, viszont a fiúm meg se várt, a kijárat felé igyekezett. Utánna futottam, de addigra már sehol sem volt. Fogalmam sem volt mit csináljak olyan hirtelen történt minden. Nem akartam zavarni Mátét, Peti barátai akik még a szórakozó helyen voltak biztosan az ő pártját fogták volna, így hirtelen jött ötletnél fogva tárcsáztam Vincét. Pár perc múlva ott is volt értem.. 


Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Feb 05, 2021 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

Egyre magasabbra. <szünetel>Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin