Tizennegyedik rész

47 4 0
                                    

Kicsit később besétált Orsi én Karina is a pályára. Utóbbi lánnyal eléggé sikerült jóba lennem a lovardában töltött idő alatt és mindig együtt edzettünk, de most szegénynek ezzel a kettő lánnyal kell lovagolnia, mert engem annyira lefoglal a versenyre való felkészülés.
Ha rajtam múlik, akkor ez holnaptól már nem így lesz.

Amikor már megvoltak a sima ügetős és vágtázós körök megérkezett Vince is.
Leült mellém és így már ketten néztük az edzést.

Karina saját lovával egyszerűen csodálatosan dolgozott. Régen láttam már lovagolni és azóta nagyon sokat fejlődött. Az edzés közben elcsíptem olyan mondatokat, hogy ő is indul a jövő heti versenyen. Elég kemény ellenfél lesz az biztos.

Ami még nagyon meglepett az az volt, hogy Szinti milyen jól lovagolt.
Mindig is jó volt ezt nem tagadom, de ennyire még soha.
Egy rudat sem vert, mindig jó lábon ügetett és minden amit csinált a lovon nagyon határozottan tette.
Tátott szájjal ültem végig az edzésüket, kis idő múlva Vince ezt észrevette és jót szórakozva rajtam visszanézett a pályára.

Az edzés után kicsit odamentem Karinnához beszélgetni és meg is dicsértem, hogy milyen ügyes volt ma. Ezek után már tényleg indultam volna le a lovaimhoz lefürdetni végre őket, amikor láttam, hogy Vince velem egy időben megindul a lovakhoz. Legalábbis azt hittem, hogy a lovakhoz. Szintihez ment.

————————————————————————
Szinti és Csillag

————————————————————————Szinti és Csillag

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyre magasabbra. <szünetel>Where stories live. Discover now