Ötödik

167 28 8
                                    

Rebecca Joyce

Éles sípolásra riadt, ami miatt majdnem eljátszotta ugyanazt, mint múlt reggel. Ijedten ugrott fel az ágyáról és álmos szemeivel a hang forrása után kezdett kutatni. Mikor megtalálta a félig párnája alá nyomódott telefont, villanásszerűen ugrott be neki a múlt éjjel és az, hogy feltehetőleg a készülékkel a kezében aludt el.
A képernyőn fáradhatatlanul villogott barátnője neve. Nagyot ásítva visszahuppant az ágyára aztán fogadta a hívást.

- Jó reggelt Mona. - Újabb ásítás hagyta el ajkait, miközben az esőtől vizes ablakon lassan csordogáló cseppeket figyelte.

- Még csak most keltél fel? Mondd, tudod te, mennyi az idő? - Mona hangja higgadt volt, de hallani lehetett benne az elnyomott idegbajt.

Becca meg sem válaszolta a kérdést úgy nézett a zölden világító digitális órájára. Fájdalmasan szorította össze szemeit, amikor rájött, hogy lekéste az első órát és, ha ebben a pillanatban el is indulna, már a másodikra se érne be időben.
Egy rövid pillanatra felmerült benne a kérdés, hogy barátnője miért ilyen későn riasztotta fel, de válasz nélkül is hamar rájött, hogy ez nem az első eset, hogy elkésik valahonnan. Az is előfordult már, hogy az utolsó pillanatban toppant be, így Monának volt ideje hozzászokni, hogy nem feltétlenül kell aggódnia a holléte miatt, ezért nem zargatta hívásaival ameddig nem volt muszáj.
Olyan fáradtan hanyatlott vissza a párnájára, mintha egész éjszaka talpon lett volna. Utált hirtelen ébredni, mert akkor egész nap olyan nyomottnak érezte magát, mint, aki képes lenne bárhol és bármikor elaludni.

- Miért nem tudsz ébresztőt kapcsolni, mint minden normális ember? - A hosszú szünet után, újabb kérdést vágott barátnőjéhez, közben pedig hangosan szuszogott. Becca gonoszkás mosollyal az arcán állapította meg, hogy Mona most ért fel az emeletre, ahol a matek nevezetű borzalom már tárt karokkal vár rá. A lelke mélyén örült, hogy elaludt és, hogy így megúszta ezt a tanórát. Gyűlölte a matematikát.

- Mert a biológiai ébresztőórám pontos. Pontosan akkor ébreszt, amikor a szervezetem már eléggé kipihent. - Tisztában volt vele, hogy Mona nem látja, de saját maga megerősítésére nagyot bólintott leleményes gondolatára.

- Akkor most menj, és add ezt elő azoknak is, akik kitalálták, hogy a tanítás nyolc órakor kezdődik! - Jóízűen nevetett Rebecca szavain, aztán hirtelen elkomolyodott. - Itt van a tanár, úgyhogy leteszlek, harmadik órára próbálj beérni!

Rebeccának esélye se volt válaszolni, mivel Mona azonnal bontotta a vonalat.
Semmi kedve nem volt felkelni és elindulni, főként azért nem, mert tudta, hogy egy kiadós fejmosás vár rá az osztályfőnökük részéről, de az sem volt utolsó szempont, hogy puha ágya annyira csábító volt, hogy még hosszú percekig nem volt képes kimászni onnan.
Újabb és újabb öt perceket adott magának, ezzel halogatva a készülődés megkezdését. Tulajdonképpen csak félórányi séta távolságra volt tőlük az iskola, ezért megengedhetett magának még pár percnyi lustálkodást - ő legalábbis így gondolta.
Őszinte nyűglődése közepette telefonját újra a kezébe vette, bár ő is tudta, hogy ez nem feltétlenül jó ötlet. Bekapcsolta a wifit és amíg várta, hogy a készülék magához térjen, magasan az arca fölé nyújtotta kezeit és úgy nézte a felugráló értesítéseket.
Természetesen Mona üzenetei toronymagasan győztek, de ezt másodlagos problémának tartotta az egyetlen engedélykéréses levél mellett. Gyanakodva nyomott a jóváhagyás gombra. Sosem szerette, amikor idegenek írogattak neki mindenféle baromságot, de majdnem minden szűrő beállításával is akadt olyan, aki megtalálta a módját, hogy zargathassa.
A mikor a kis készülék sikeresen betöltötte az adatokat, bizalmatlan kifejezése az arcára fagyott és egy rövid pillanatig azt se tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Egyetlen üzenet éktelenkedett a mappában, de annak feladója nem más, mint Jeremy Rogers volt.
Egyik kezét a szájához kapva próbálta visszaszorítani örömkönnyeit, amik a szemeit mardosták és egyre homályosodó tekintetével csak azt az apró kis értesítést tudta figyelni: "Új üzenet."
Remegő ujjakkal bökött rá a férfi nevére, és amikor elolvasta a tömör és nem épp udvarias tartalmat, halvány mosolya azonnal lehervadt.

Rád találtamDonde viven las historias. Descúbrelo ahora