Rád találtam

Tizenkettedik

Jeremy Rogers

Az asztalánál ülve lapozgatta Becca írásait. Szinte minden oldalnál volt valamilyen megjegyzése, ami a legtöbb esetben nem az írásmódnak, sokkal inkább a cselekménynek szólt. Még mindig nem tudta megemészteni. Nehezére esett olvasni azokat a jeleneteket, amikben sokkal közelebb került Oliverhez, mint azt a valóságban akarta volna és ennek abszurditása hamar, talán a történet kezdetén teljesen feldühítette.
Piros színnel és rengeteg felkiáltójellel ékesítette az írást, rosszmájú kommentárjait pedig egyszer sem fojtotta magába. Dicséretet viszont egyet sem hagyott maga után, úgy gondolta, hogy épp elegen ajnározzák alkotását. Ennek ellenére akadt olyan leírás vagy bemutatás, ami valójában elnyerte tetszését, de támogató véleményét inkább megtartotta magának. 

Fáradtan könyökölt az asztal tetején. Arcát a tenyerébe ejtve meredt a képernyőre, de tekintete sokszor vándorolt a panoráma ablaka túloldalán aludni induló napkorongra. 
Megállt a munkájával, hátradőlt a széken és csak figyelte az égen játszó színes fényeket.
Egész nap a menedzserével tárgyalt különböző munkák elvállalásáról, kiment több helyszínre és rengeteg papírt aláírt, így mostanra teljesen kifáradt, nem tudott sokáig egy dologra koncentrálni.
Szemüvege mögé nyúlva megdörzsölte szemeit, aztán visszafordult a gép felé. Pihenni akart, de a lány már napok óta nyúzta, hogy kezdjék el végre a közös munkát. Már őszintén bánta a napot, amikor belement abba, hogy segít neki.

Percenként talált valamit, ami elterelte a figyelmét az olvasásról illetve a véleményezésről és tudta, hogy fel kellene állnia a géptől, hagyni a fenébe az egészet, de mégsem tette. Talán azért mert túl akart lenni rajta, hogy véget vethessen szenvedéseinek, vagy esetleg azért, mert megígérte, hogy segít és az eddig mélyen szundikáló lelkiismerete felébredt és az nem hagyta nyugodni.
Túlságosan mélyen belemerült az agyalásba és a felületes munkába, mert észre sem vette váratlan vendégének érkezését, csak akkor, amikor az óvatosan megcirógatta nyakszirtjét. 

- Beth, drágám. - Hátra sem kellett fordulnia ahhoz, hogy felismerje a jövevényt, illata és puha érintései azonnal elárulták. - Mit keresel itt?

Óvatosan megpördítette székét és amint szembe találta magát a nővel, az ölelésébe vonva átkarolta derekát.
Beth, macska karomhoz hasonlatos hosszú, színes körmeivel ingerelte a férfi szabad bőrét, míg fölé hajolt és gyengéd csókot nyomott a szájára.

- Tom elutazott a hétvégére, gondoltam, meglátogatlak. - Kecses mozdulatokkal helyet foglalt a férfi ölében, de egy pillanatra sem hagyta abba a szelíd simogatást, ami libabőrössé varázsolta Jeremy minden látható porcikáját.

- Mindig örülök neked drágám, de ezt muszáj még ma befejeznem. - A nővel az ölében visszafordult az asztalhoz és egy pillanatra a gépre pillantott, majd vissza partnerére.

- Mi ez? - Kíváncsian a képernyőre nézett ő is. Csupán pár szót olvasott el belőle, de az elmeséltek alapján hamar rájött, hogy miről is van szó. Tapintatosan megpróbálta visszafojtani kibukni készülő nevetését, de őszinte mosolyát nem tudta teljesen elnyomni.

- Te most kinevetsz? - Felvont szemöldökkel vizslatta a rajta terpeszkedő nőt, aki minduntalan elfordult előle.

- Mondtam én, hogy nem vagy annyira kegyetlen. - El akarta terelni magáról a figyelmet, ezért fejével a képernyő felé bökött. - Bár, azért lehetnél vele kicsit kedvesebb is. - Újra olvasni kezdte a dokumentumban lévő szavakat, de figyelme most a férfi írására fókuszálódott, magától is hamar rájött, hogy szabadszájúságát senki kedvéért nem nyomja el.

Jeremy megvonta a vállát. Mélyen nem érdekelte, hogy a lány esetleg megsértődik a véleményén, hiszen pontosan tudta, hogy mit gondol a munkájáról, se neki se senki másnak nem tartozott magyarázattal. Egyébként is, volt annyira kegyes és előre felhívta Becca figyelmét, hogy nem fogja visszafogni magát csak azért, hogy ne sértse meg a törékeny kis lelkét. Belőle sem úgy lett nagy ember, hogy soha senki nem tromfolta le, nyomás alatt vált azzá, aki, így szinte mottójának tartotta azt a mondást, miszerint teher alatt nő a pálma. Szóval, amibe nem döglik bele az ember, az megerősíti.