Rád találtam

Tizedik

Jeremy Rogers

Ritkán választották a magánrepülőt, mint közlekedési eszközt, mivel mindketten szerettek vezetni, de ezúttal Jeremy egy csöppent sem bánta, hogy mégis a gép mellett döntöttek, mivel így volt esélye a lehető legtávolabb menni Olivertől. Haragudott rá, nem is kicsit, mert azt feltételezte róla, hogy bántana egy védtelen lányt. Természetesen a fiúnak annyiban igaza volt, hogy a vérmérséklete alapjáraton túl agresszív és, hogy sokszor hamarabb lendül be a jobb horgosa, mint az agya, de soha az életben nem emelt kezet nőre, még arra se, aki valójában megérdemelte volna.
Kicsit úgy érezte, hogy hosszú évek barátságát most dobhatja ki az ablakon. Persze az is lehet, hogy csak a sértettsége sarkallta egy ennyire drasztikus lépésre, de valóban csalódott a fiúban és talán meg is ingott a belé vetett bizalma.
A rövid repülőút így borzalmas nagy csendben telt és talán még sosem fordult elő a barátságuk történelmében, hogy egy szót se szóljanak egymáshoz, amikor egy légtérbe vannak zárva. Csakhogy most Jeremynek és Olivernek is jobb ötletnek tűnt, hogy magukban rendszerezzék a gondolataikat, ebben legalább garantáltan egyetértettek.

Mikor a szállodához értek, Oliver gondolkodás nélkül követte idősebb kollégáját és megszokásból egészen az ajtóig kísérte őt. Egészen hamar rájött magától is, hogy jelenleg semmi keresnivalója a férfi szobájában, de nem akart csak úgy egy szó nélkül távozni, azt az ő méltósága se hagyta volna. Kissé feszülten toporgott a küszöbön és Jeremy minden mozdulatát követve végignézte, ahogyan töltött magának egy pohár whiskyt és egyszerűen felhajtotta.
A színész kérdő tekintettel pislogott ki a pohara mögül, aztán töltött még egy adagot.

- Mi van? - Sokszor kötöttek már bele, hogy bővíthetné a szókincsét, de ezt a kérdést ezzel a két szóval, olyan kifejezőnek érezte, hogy képtelen volt lecserélni másra. Ez is, mint sok másik flegma megszólalása, tökéletesen passzolt az imidzséhez.

- Most komolyan ennyire megsértődtél? - Oliver tanácstalanul fonta össze a karjait. Barátja persze a legtöbb esetben vele is fölényeskedő és abszolút közömbös, de úgy érezte, hogy ez most valahogy mégis más.

Jeremy ledöntötte az újabb adag aranybarna folyadékot, aztán a szájába véve pár jégkockát unott arckifejezéssel, nyugodtan elrágcsálta őket.
Az erkélyre sétált és a feszültsége levezetésének érdekében rágyújtott. Hosszasan szívva a bagót, végül aprót köhintve a feje fölé fújta a füstöt és újból az ajtóban álldogáló fiúra pillantott. Szenvtelen mimikájáról talán mindent le lehetett volna olvasni, csak azt nem, hogy vágyna a fiú társaságára és ezt egyáltalán nem szándékozott elrejteni előle.

- Ha ennyi volt, akkor akár mehetnél is. Még sok dolgom van. - Elképzelhető, hogy nem akadt kegyetlenebb módszere mások eltaszítására, mint a mérhetetlenül nemtörődöm stílusa. Ha dühöngött, kiabált vagy pofonokat osztott, legalább tudni lehetett, hogy hamarosan lenyugszik, de tökéletesre fejlesztett álarca mögé senki sem láthatott be és a bizonytalanság érzése az emberek nagy részét megrémítette. Tehetetlenné váltak tőle. Ez volt az aduásza.

- Remek - sóhajtott. - Akkor majd beszélünk, ha eldöntötted, hogy mennyire fontos utálnod engem egy totális félreértés miatt. - Dühösen rántotta be maga után az ajtót, ami a szavai után maradt csendben hatalmasat csattant.

Jeremy szarkasztikusan felhorkantott, majd a mélybe dobta az elnyomott cigarettacsikket. Nevetségesnek találta, hogy mindezek után még Oliver volt felháborodva, de egyáltalán nem tudta meghatni.
Ahogy lenézett az utca forgatagára, látta a fiút, amint feldúltan eltrappol valamerre.
A korlátra könyökölt és borostás arcát a tenyerébe ejtve eltűnődött azon, hogy talán még jót is fog tenni nekik, illetve a megkérdőjeleződött barátságuknak ez a kis távolság. Már neki is feltűnt, de sok ismerőse megszólta, hogy szokatlanul sok időt tölt a sráccal, ami már-már félreértelmezhető. Minden rendezvényre és partira együtt érkeztek és általában együtt is távoztak és bár arról senki sem tudott, de az otthon töltött órák nagy részét is egymás mellett töltötték.
Soha senkire nem áldozott még ennyi időt és így visszagondolva az elmúlt időszakra, ő is furcsállta kicsit. Mire erre a pontra ért, Rebecca Joyce és az ő blogja alattomosan bekúszott a gondolatai közé. Eltűnődött rajta, hogy vajon az válthatott ki a lányból ilyen mocskos gondolatokat, hogy túlontúl sok időt töltött Oliverrel? Illetve, ha ő ezzel társította az ő szétválaszthatatlanságukat, akkor mennyien gondolhatnak még arra, hogy ők ketten egy meleg párt alkotnak?
Összeesküvés elméleteket gyártott és ez pár röpke perc alatt képes volt totálisan leszívni. Bosszantotta, hogy feleslegesen utaztak el Monterreybe és, hogy nem jutott előrébb ebben a blog témában. Lehet, hogy akkor se állna jobban, ha nem sietett volna el olyan gyorsan, de ezen nem töprengett sokáig, mivel mindig is gyűlölte a mi lett volna, ha... okfejtéseket.
Nem jutott előrébb, de gondolatai között folyamatosan ott lebegtek a magában feltett kérdései és rendkívül idegesítette, hogy nem találja a válaszokat. Ahhoz már késő volt, hogy visszautazzon a lányhoz, de egyre sürgetőbb késztetést érzett arra, hogy valamilyen módon beszéljen vele.