Egy seggfej naplója

Harminckettedik bejegyzés

- Ennek semmi értelme vámpírmágus - ha nem mondta el harmincszor, akkor egyszer sem. Kezdem megunni. Legalább este hagyott aludni, de ez egy másik kérdést is eredményez. ((A szememet dörgölve olvasom a szavakat és igyekszem beosztani azt a kis kajámat, amim van. Ki tudja meddig leszünk itt és mint leteszteltem a Mardekár kúria le van zárva, se ki, se be.))

- Túl tehetnéd végre magad ezen. Ígyis-úgyis meg fog halni akár segítek, akár nem, és ha engem kérdezel inkább mulatok egy kicsit, ha már itt vagyok - végre megállt és rám figyel. Akkor a következő rész. - Különben is, miért hívsz állandóan vámpírmágusnak? Nem vagyok vámpír és tudom, hogy te is tudod. Azt sem hiszem, hogy az első találkozásunk módja lenne a tényleges indok. Szóval miért? ((- Na ezekre én is kíváncsi lennék.)) - kitágulnak a szemei, majd elmosolyodik.

- Talán elmondom, ha visszajutunk - sejthettem volna. ((- Tipikus.))

- Akkor mindegy. Ideje indulnunk, már várnak ránk - fordulok el és a kilincsért nyúlok, de egy hang megállít.

- Van még egy kis időnk. Hallottam, hogy delet beszéltetek meg tegnap este, és lenne egy kérdésem - fene a vámpír hallásba.

- És honnan veszed, hogy válaszolni is fogok? Te se adtál választ a kérdésemre.

- Mert kínos számomra - suttog, így csak alig hallom. - Egészen eddig azt hittem, hogy csak egy furcsa vámpír vagy - most, hogy belegondolok van valami a feltételezésben... ((- Ahány időben jelen vagy, tényleg logikus.))

- Rendben. Mit szeretnél tudni? - ülök le az ágyra.

- Mi lett Xandruval? - Xandru... az meg ki a fene? ((- Ömmm... Te.))

- Elnézést? Kivel? - kérdezek vissza.

- Á, a fene ebbe az időutazásos marhaságba, te még lehet nem is találkoztál vele! - morog és elkezd körbe körbe járni. Hirtelen áll meg és a szemembe néz. - Xandru egy kis fiú, Erdélyben találtam úgy ötven éve.

- És miért kéne róla tudnom bármit is? - ötven éve... Erdélyben... De gyönyörű a vér... Vadászat... Mik ezek az emlékek?... ((- Aj, aj, seggfej, ne most kezdj el valami ki tudja mi a fenét, mikor a múltban ragadtunk!))

- Ha jól gondolom nagy érdeklődést fogsz iránta tanúsítani.

- Miért?- vonom fel a szemöldököm.

- Nála volt a naplód és a kis Infinito is... Nagyon hasonlított rád, azt hittem valami rokonod, de nem emlékezett semmire, így inkább magam mellett tartottam hátha megjelensz - hasonló... vagy pont ugyanolyan... én... mintha valami történt volna, ami kicsúszik a kezeim közül... emlékek... Anya... Apa... Theos...

((- Kértem, hogy ne! - Nyögök fel és dőlök ki az ágyon. - Tipikus, pont most kellett ez is. Vajon meddig lesz most kiütve? - Kérdezem a szememet letakarva.))

Fáj a fejem. Már emlékszem. Emlékszem mindenre. De miért tűnt el ilyen sokáig?

- Hát felébredtél? - szólal meg felettem egy hang. Theos... Nem Sacrus.

- Mi történt?

- Elájultál. Sajnálom, ha felzaklattalak, nem tudom mit mondtam ami ezt okozta - néz rám értetlenül. Miért aggódik most ennyire. Tegnap a halálom akarta... Bár nélkülem nem jut vissza... ((- Nélküled egyikünk se jut haza, úgyhogy fel ne dobd a pacskert!))

- Emlékszem.

- Emlékszel, mire?

- Alexandru.