Egy seggfej naplója

Huszonhetedik bejegyzés

1999.12.27.(nap vége)

Sikerült mindent elintézni, amit terveztem mára. A sok beszélgetéstől elfáradtam. Ideje lesz lefeküdnöm, de előtte muszáj lecsitítanom Infinitot. Fogalmam sincs mi üthetett belé. Nem hagy pihenni és megállás nélkül azt mondogatja, hogy olvassam el a mai bejegyzéseket, pedig nem történt semmi, amit felül akartam volna később vizsgálni. A legjobb lehet az lesz, ha elküldöm vadászni, az mindig elvonja a figyelmét... Én pedig végre ágyba kerülhetek. ((- Szerintem igen is hallgatnod kellett volna rá! - Vakarom meg a nyakam.))

2000.02.10.

Végre befejeztem az összes dolgozat javítását és megtartottam az összes órám a múltban. Malazár egyre inkább úgy kezel, mint vele egyenlőt. Talán tényleg a testvérének fog tekinteni. Majd meglátjuk. Mindenesetre elkezdte tervezni a Francia hódításait is, de Godric nem éppen repesett az örömtől ennek hallatán... Talán ez lesz a híres Mardekár Griffendél ellentét? ((- Hát ki nézem belőlük. - Mosolyodom el.))

Sajnos a mai nap más is történt. Kedvenc bájital professzorunk meglátogatott az irodámban.

- Igazgató úr! - köszönt fejét lehajtva.

- Már mondtam, hogy Alexander vagy Mr.Hyde, Perselus. Tőled elég furcsán hangzik, ha engem igazgatónak nevezel - mosolyogtam rá. Az elmúlt években sokszor játszottuk már ezt el.

- Alexander... Szabad? - mutatott a szokásos kanapéjára és a bólintásom után helyet foglalt.

- Miben segíthetek Perselus? Azt hittem tegnap mindent megbeszéltünk - minden héten találkozunk egy nap, hogy elintézzük az iskola ügyeit és utána sakkozzunk egyet.

- Szeretnék beszélni rólad - mondta teljes nyugalommal.

- Valami baj van velem? - kérdeztem kis fenyegető éllel a hangomban. ((- Kivételesen egyet értek a kérdéseddel!))

- Épp erre lennék én is kíváncsi - csak felvontam a szemöldököm, kíváncsi voltam mi okozta a feltételezését. - Elsőre nem voltam benne biztos, de minél több idő telt el annál nyilvánvalóbb volt, hogy... ideges vagy, tehát elkezdtelek figyelni...

- És mit sikerült észrevenned? - érdeklődtem, hogy kicsit megnyugodjon. Látszott, hogy feszült. Biztos azt hitte megbüntetem, mert akaratom ellenére megfigyelt. ((- Te még akkor is megbüntetnél valakit, ha te magad mondanád neki, hogy figyeljen rád, de elrontaná a dolgát.))

- Kezdetben rengeteg mágiát. Elfedő varázslatok, beszéd segítő varázslat és jó pár, amit nem ismertem fel. Furcsa volt, hogy ilyen bájok vesznek körbe... De aztán egyszer csak leálltak. Nem tudtam mi változhatott, így jobban figyelni kezdtem és rájöttem. A reggelik. Mindig kávét ittál addig. Semmi mást csak kávét. Akkor mégis miért iszol most teát? ((- Mert Emrys azt mondta segít neki.)) Ezt kérdeztem magamtól, de a teafűből nem tudtam szerezni így fogalmam sincs, mi lehet a valódi célja, de valami hasonló lehet a varázslatok hatásához. Ekkor úgy gondoltam, hogy megoldottad magad a helyzeted, így nem is szóltam semmit, de aztán... Egy héten... Már nem emlékszem pontosan mikor, de szinte teljesen bezárkóztál az irodádba. Semerre se mentél és alig fogadtál látogatót. Akkor én is e kevés vendéged között voltam és meglepetten vettem észre, hogy nincs meg a fókusz a szemedben. Nem tudtad hova kell nézned, hogy oda bírd adni, amit kértem. Nem láttál rendesen. Azóta is volt ilyen periódus gondolom, mert egyik nap véletlenül láttam, hogy épp behelyezed a kontaktlencsédet. ((- Perselusnak miért is kell ilyen jó megfigyelőnek lenni?)) Sok apró megmozdulás volt még, ami utalt arra, hogy baj van, de nem tudtam hogyan kellene felhozni az ügyet számodra... Szóval, mi bajod van? - nézett fel, de rögtön lesütötte a szemét, amint meglátta komor arckifejezésem.