Egy seggfej naplója

Huszonnegyedik bejegyzés

És tulajdonképpen ki is vagyok?... Ez most lényegtelen. Muszáj felmérnem a helyzetem. Honnan is tudom ezt? Mindegy. Nézzünk körbe... Sok ember, magas házak és kocsik... Ezzel nem vagyok előrébb. Sötétedik. Nem szabad egy helyben maradnom. Bármi megeshet. El kell jutnom... Hova? Mindegy, csak mennem kell. Az éjszaka sosem biztonságos. Sétálj lehajtott fejjel, sétálj lehajtott fejjel és közben próbálj találni egy megfelelő helyet éjszakára. Hideg va... ((- Na most mibe keveredtél bele Seggfej?))

- Elnézést, nem figyeltem! - nekimenni valakinek, ilyet. Csak ne legyen rám mérges a férfi.

- Scuzati-ma! Esti bine? - mi a fenét mondott, hol lehetek? ((- Számból vetted ki a szót!))

- Esti bine? - felém nyújtja a kezét. El kéne fogadnom?

- Nem értem mit mond - remeg a hangom, de mintha ő értene mert csillognak a szemei.

- Csak megkérdeztem, hogy jól vagy-e kölök - mosolyog, picit megnyugtató. ((- Egy idegen hogy lehet megnyugtató?))

- Ööö, igen, köszönöm - most már elfogadom a kezét. Leporolom magam. Hova lett mindenki az utcáról, így eltelt volna az idő? ((- Egyre gyanúsabb!))

- Hol vannak a szüleid kicsi? Nem kéne ilyenkor egyedül mászkálnod - továbbra is mosolyog. Nagyon megnyugtató, már alig érzem magam idegesnek. ((- Te seggfej, ez nekem vámpírnak szaglik!))

- Nem tudom, nem én... Én nem tudom hol vannak... Vagy egyáltalán hol vagyok és... és... fogalmam sincs ki is vagyok - nézek lefelé a földre. Csak kicsusszantak a számon a gondolataim. ((- Kicsusszannak a gondolataid? Neked? Miért ismerős ez a helyzet? - Fogom meg az állam.)) Hirtelen egy kéz került a fejemre. Az úr keze, akinek nekiütköztem.

- Sssh, semmi baj sincs. Gyere, elviszlek magamhoz. Ott maradhatsz ma éjjel és reggel felhívjuk a rendőrséget. Rendben? - felemelte az állam a végére. Még szép, hogy igennel fogok válaszolni, bár picit furcsa, hogy meg se kérdőjelezte a storym. ((- Furcsa, hogy ilyen gyorsan bele mész!))

- Re...

- Nem bízhatsz meg benne! - honnan jön ez a hang!? Valahonnan a kezem... ((- Infinito! Az ész! Hallgass rá!))

- Váhh, e... egy... - ekkor a férfi odanyúl és elveszi onnan. ((- Te megijedtél tőle?))

- Nem szép dolog ráijeszteni egy kisfiúra. Most szépen változz vissza - és a kígyó helyén egy gyűrű maradt, amit visszaadott az úr. - Nem kell félned tőle, nem fog bántani, csak rosszul reagált - mosolyog felém. ((- Ezt hogy tudta megcsinálni?!))

- Miért értettem?

- Ez egy adottság, ami nem sokaknak van meg. Gyere, menjünk haza. ((- Párszaszó!))

- Miért bízik bennem? Hazudhatnék is önnek - nem mehetek vele anélkül, hogy ezt megkérdezném.

- Érződik az illatodon, hogy az igazat mondod, valamint ((- A vámpír kiszagolja, ha hazudsz! Tuti, hogy vámpír!)) - leereszkedik, hogy egy szintben legyünk - olyan mint valakié akit ismerek, és ha a sejtésem igaz keresni fog téged. Más különben nem lenne veled ez a kígyó. ((- Basszus! Nem is akármelyik vámpír! Mondd, hogy nincs igazam! Könyörgöm!))

- Hogy érted, hogy az illatom? - ki a fene tudja érezni más illatát? ((- A vámpírok. - Forgatom meg a szemem.))

- Úgy, hogy vámpír vagyok kölök, te pedig, ha nem romlottak az érzékeim, egy varázsló - nem rémít meg a kijelentés, pedig meg kellene ijednem.

- Most már tényleg mennünk kellene, a végén megfázol. Az idei tél nagyon hideg. ((- Időutazás!))

- Tél van? - miért indultam el vele? Futnom kellene. Menekülnöm.