A ködben rejtőzködő idegenek(Átírás alatt)

XXX. Fejezet

Emma:

Mikor felébredtem azt vettem észre hogy már nem a vendégszobában hanem a nappaliban vagyok Márkus karjai közt. Szinte már reflexként bújtam hozzá közelebb ő pedig még szorosabban tartott magához.    

-Márkus elmondanád hogy min is vesztetek így össze? - szólalt meg Brendon elsőnek. Nagyon meg lepődhetett hogy nem mondtam el a többieknek hisz gyorsan kezdet el verni a szíve. 

-Hogy hogy nem tudjátok?

-Ja hát amikor Em haza jött konkrétan magába zuhant és úgy kellet kirángatni a mélyből.- csak úgy sütött a bátyám hangjából a harag és a megvetés. Kicsit össze rezzentem szavai hallatán amit szerelmem is érzékelt. Megnyugtatás képen szorosabban tartott és cirógatni kezdte felkarom. 

-Brendon!- szolt rá Louis.-Ezt azért lehetett volna szebben is közölni.- fogadni merek hogy ő is észre vette hogy össze rezzenek. - Na hát én nem tudom mi történt oda át de annyit tudok hogy Emma teljesen kiborult annyira hogy még az erejét is használta hogy eltudjon küldeni maga mellől. - még mindig nagyon bánt hogy ezt tettem Louissal .- Be vallom megijedtem de nem Emmától hanem attól ilyen nagy a baj. Mi előtt magába zuhant volna csak két mondatott között velem. Azt hogy "mindent elrontottam " és hogy "nem neki mondtam el először ". -újra fájdalmasan kezdet el verni a szívem mint aznap. Nem tudtam még feldolgozni mivel még mindig nem kaptam választ. - Aztán meg hívni akartunk de hát nem vetted fel és majd anyud jött át hisz hozta Em nek a leveledet hogy leléptél. 

Ha elmered mondani neki hogy úgy össze roppantam mint apa halála kor akkor isten a tanúm rá hogy most helyben megöllek ! - fenyegettem meg Louis t.

-Hát igen én asszem itt be is fejezem mert... mert innen már csak a péntek a lényegesebb.- dörzsölte közben a tarkóját. 

-Rád szólt igaz?- kérdezte a bátyám sokkal nyugatabban szinte már aggódva hiszen félt hogy újra magamba fojtok mindent.

-Hát ja. -sütötte le a szemét Louis. 

Mit nem mondhat el Louis?- hallottam meg Márkust a fejemben. 

Nem hiszem hogy hallani akarod. - próbálkoztam le beszélni róla.

De szeretném. 

Akkor nem hiszem hogy én elakarom mondani. - sütöttem le a szemem.

Emma kérlek.-nagyot sóhajtottam.

Jó. Mikor meg kaptam a leveledet én járkálni kezdtem és tördeltem az ujjaimat meg magamba mélyesztettem a karmaimat. Brendon szinte egyből jött és megölelt hogy abbahagyjam az ön bántalmazásomat. Kiborultam. Mindenki szeme láttára megtörtem és Brendont kezdtem el ütni erőből hogy engedjen el és mert nem tudtam fel fogni hogy otthagytál.- a végére érve Márkus meg simította az arcom és akkor eset le hogy egy könnycseppet törölt le az arcomról. 

Sajnálom el sem tudom mondani mennyire. -annyi fájdalom volt Márkus hangjában hogy nem tudtam vissza tartani a könnyeimet. Zokogva bújtam a nyakhajlatába. Eltudom képzelni mennyire hibáztatja magát a történtek miatt. Mivel én is magamat hibáztattam mikor apa meghalt. Én mondtam hogy menjünk ki játszani és én vezettem a halálába őt. Mikor már csak szipogtam akkor mertem a többiek felé nézni. Mindenki csendben volt és várt  mikor leszünk olyan lelki állapotban hogy megszólaljunk.  

-Márkus?- szólalt meg elsőnek Ray. Kicsit furcsálltam mivel nem nagyon szóltak még egy máshoz a két fiú. 

-Igen?

-Akkor min is kaptatok össze? Mert ez még mindig nem derült ki.- hát igen. Kicsit meg feszültem mikor Márkus élesen szívta be a levegőt. 

-Mikor le akartam menni az emeletről azt hallatom meg hogy Emma és az anyám a házasságról beszélgetnek.- adta meg a választ vagy egy tucatnyi kérdésre.

-Mi van?!- szólalt meg a bátyám aki nem nagyon akarta meghazudtolni önmagát. -Nem! Biztosan nem! Emma még csak épphogy most lett 18 párhete! -akadt ki teljesen. Meg értem hisz már ő a férfi a családban szóval jogosan van ezért is ki akadva meg hogy még fiatal vagyok. 

-Brendon! Hisz te is tudod hogy nálunk már a bevésődés pillanata számít igazán házasságnak! - szólt rá Noah. Nagyon meglepődtem azon amit mondott és ezt Noah is észre vette. - Miért van olyan érzésem hogy Emma azt se tudta először miért bizsereg a tarkója ha Márkussal van? - emelte meg a hangját egy kicsit. Hát igen jó lett volna tudni. Még oda vissza dobálták az érveket a két fiú mikor hirtelen kirázott a hideg és nem akart alább hagyni. Szorosabban bújtam Márkushoz hátha elmúlik de nem nagyon akart. Egyszer csak egy kezet éreztem meg a homlokomon.

-Na most hagyjátok abba! - szólalt meg szerelmem.- Alison ugye van lázcsillapítód és egy lázmérőd? -kérdezte meg egy számomra még mindig ismeretlen nőtől aggódva. 

-Igen hozom is.-majd amilyen gyorsan ment jött is vissza. Márkus azonnal a számba rakta a lázmérőt. Pillanatokon belül elkezdet csipogni és azzal a lendülettel Márkus már nézte is meg.

-Mekkora a láza? - kérdezte aggódva Peter.     

-38.6°. Tessék itt a tabletta. - adta a kezembe a gyógyszert meg még hozzá a pohár vizet. Miután bevettem Márkus szó nélkül felállt a fotelből velem együtt és egy szoba felé vette az irányt. Letett az ágyra és mellém feküdt majd szorosan betakart mindkettőnket. Csendben feküdtünk egymás karjaiban de még mindig zavart hogy nem kaptam választ tőle.

-Márkus?

-Hm?

-Nem akarok tolakodó lenni de még mindig nem mondtál semmit se. - az elején még értetlenül nézet a szemeimbe majd szép lassan le eset neki hogy mire célzok.

-Emma én sajnálom hogy nem szóltam hozzád. Egyszerűen megijedtem. Úgy éreztem mennem kell majd ide jöttem hát ha itt kapok válaszokat a gondolataimra. De szerencsére kaptam válaszokat és már tudom mit mondjak. Azt hogy nem érdekel senki és semmi mert felőlem akár most is össze házasodhatnánk. - a végére már könnyes szemmel néztem a szemébe. Válasz képen meg csókoltam  amit egyből viszontott is. Már hiányzott a közelsége ez az egy hét után. Majd csak a levegő hiany miatt váltunk szét és akkor vettem észre hogy már Márkus feletem van.

-Szeretlek.

-Én is téged.- válaszoltam neki majd újra meg csókoltam.