A ködben rejtőzködő idegenek(Átírás alatt)

XX. Fejezet

Markus:

-Ne ne ne. - sutogtam magam elé. Ahogy a karjaiban tartottam az eszméletlen fejét egyszerűen nem tudtam másra gondolni hogy nem veszeíthetem el. Olyan bűntudatom lett attól hogy én miattam lett ilyen álapodban hogy nem tudtam rá nézni. Miért kellet nekem erősödni hogy ki jöjjünk. De már nem tudom mi lenne most jobb a mostani felállás vagy hogy rá se lehet ismerni annyira kimerült és élettelen.

-Mennyi van még hátra? - kérdezte aggódva Pet.
Mivel már egy ideje cipelijük szegényt.

-Már csak 500 méter. - adtam meg a választ. Már látni lehetet a főtér fényeit. Amint meg láttak minket a többiek egyből rohantak a dokihoz szólni.

-Gyoras!Gyoras! - tartotta nyitva az ajtót doki. - Ide tegyétek és most KIFELÉ! - tolt ki minket az ajtón miután letetük a srácokkal arra a hideg fém ágyra a szerelmemet. Kint azonnal jött Amy hogy mi történt.

-Válaszokat. Most! - állta meg előttünk aggódva.

-Már három napja hogy Emma nem alszik egy álom miat. Az álomban az volt hogy a ködös tisztáson játszunk majd Harry megtámadja Rayt és Em oda akart menni de én nem akartam. Olyan érvet mondott hogy nem tudtam tovább vissza tartani. Futott Harry felé és felébredt. Félt hogy Ray meg hal ha oda mennyünk és amint újra elaludt egyből fel riadt mert újra ezt álmodta. - Ray arcán hatalmas nagy rémületett lehetett látni amint meghallota hogy az álomban meghalt volna. - Három napja nem aludt és mint ha nyitott szemmel elaludt volna. - meg álltam egy kicsit és tovább mondtam de már remegett a hangom. - Le fagyott és nem tudtam tovább így látni ezért ki mentünk oda és mindent ugyan úgy volt. - itt nem tudtam tovább folytatni mert újra magam előtt láttam Emmat ahogy fájdalmakkal fekszik a földön a térdelő Ray mellet. Újra a fülemben csengett az a kínnal teli nyüszítés és nem bírtam tovább. Ingerülten bele turtam a hajamba és rohantam volna el onan de egy kéz vissza rántott és megölelt. Szorosan tartott magához. Bele szimatiltam a válába és meg csapott Emma illata csak férfiasabban. Tud hogy Brendon jó okkal tartott vissza. Egyszerűen nem tudtam tovább tartani magam. Sírva öleltem vissza a legjobb haverom. Nem érdekelt hogy most mindenki lát megtörve.

-Miattam történt az egész. - motyogtam a válába.

-Ez nem a te hibád. Egyszerűen meg álmodja hogy mi fog történni. - halottam meg Jon hangját. Benne szomorúságot és aggodalmat hallottam. Elengedtem Brendont és meg töröltem a szemeim. Az öcsém halála óta nem sírtam el magam nyilvánosan.

-Mi? - kérdezte meg Olívia.

-Az apja is ilyen volt. A Wood oknal ez már évszázadok óta így van. Ha zöld szemű lesz a gyerek egy bizonyos kor után látja a jövőt de ugye ez ellen nem tudunk tenni mert így is úgy is megfog történni. Ugyan úgy évszázadok óta csak a fiú gyermekek örökölték de most hogy Emma zöld szemű ez nagyon különleges. - akkor most ez normális nála vagy mi? Csak egy kicsit furcsa ezt hallani. Anya mindig is mondta hogy a Wood ok kölönlegesek főleg a kicsi Emma de nem gondoltam volna hogy ennyire. - Reméljük túl éli azt a harapást. - És ezzel el is ment tőlünk.

~*~

Már vagy öt órája van bent a szerelmem és nem tudunk róla semmit. Olívia és Lily a földön össze kuporodva alszanak, az ikrek ilyesztő módon csendben ültek és merdtek maguk elé kézen fogva, Brendon és én pedig fel s alá jarkálunk. Egyszerűen nem tudtam volna meg ülni ennyi idő után. Egyszer csak kinyit az ajtó de csak a doki jött ki. Mindenki egyből felé kapta a fejét és várta mit fog mondani.

-Brendon! Ugye neked is 0 negatív a véred? - kérdezte aggódva.

-Igen. De ugye nincsen semmi baja? - rohant oda az ajtóba.

-Már az életveszéjen túl van nagyon nehezen de nagyon sok vért veszített és ennyivel nem bírja ki. - közben már húzta is befelé az ajtón. Hirtelen olyan féltékeny lettem és szomorú hogy csak Brendon láthatja Emmat. Már nagyon hiányzik hogy velem lehessen. Olyan hiányérzetem lett hogy nagyon nehezen tudtam magam vissza fojtan hogy ne menjek be. Hiányzik ahogy rám néz, megfogja a kezem, megölel és a csókja. Jó lehet hogy ez egy kicsit nyálas de akkor is Ő a társam. Kb két óra múlva jött ki Brendon. Egyből látni lehetet az arcán hogy valami nincsen rendben.

-Na? Mi van vele? Jól van? - rohamoztam meg egyből.

-A doki mindent jól csinált. A sebb begyógyult. Farkas alakban nem látszik de ember alakban. - itt vett egy mély levegőt és nagyít nyelt. Majd folytatta. - Nem hittem volna hogy ez lehetséges.

-Na jó bögd már ki mi van a sebével? - aggódtam Emma ért.

-Meg maradt a heg. A bal válláig fel szakad a sebb és onnantól keresztbe a jobb csípőéig tart. - sütötte le a szemét.

-De hogy hogy? - én ezt nem értem de várjuk csak. Jon! Ő bisztos tud valamit. - Várjatok itt mindjárt jövök. - És már szaladtam is a központba. Oda bent a konyhában találtam meg. Éppen egy kávé csinált magának.

-Jon! Tudnánk beszélni? - álltam meg a konyha pultnál.

-Persze. Miről lenne szó? - majd le ültünk a konyha szigetnél lévő barszékekre.

-Brendon az előbb jött ki Emmátol mert vért kellet adnia neki és látta a sebét. Azt mondta hogy begyógyult de meg maradt a heg. Ez hogy lehet a gyors gyógyulás miat ez nem lehetséges. - Jon nagyot sóhajtott.

-Ez valahogy egy családi dolog. Már a nagyszüleim nagyszülei óta van a családunkban ez a fajta tulajdonság. Ha a családunkban egymásnak estünk akkor egy mély sebbnek meg maradt a nyoma. Ezt annak tudták felfogni hogy ha képes vagy megtámadni a családtagod kegyetlenül egy olyan dolog miat amit szóban is el lehet volna intézni akkor láthasd a nyomát és érez kegyetlen bűntudatot mert ilyet tettél egy szeretedtel. - Úristen. Hát erre nem számítottam. - Hát én nem hittem volna hogy így is lehetséges de gondolhattam volna mivel az apjuk egy és mind a ketőjükben benne van a Wood vér. - meg motyogta maga elé a végét de szerintem csak tovább akarta meggyőzni magát hogy ez igaz.

-Köszi. Ez sokat segített már tudom hogy nincsen semmi komolyabb baja. - ezzel ki mentem a kórház elé tovább várakozni hogy minkor kell fel a szerelmem.

Őszintén ez most nagy pofon ként ért hogy az ott marad rajta tényleg Örökre.
Ne értsétek félre én ettől még ugyan úgy szeretem Emmát. Egy heg nem változtak semmin. De nagyon remélem hogy Ő ezt ugyan így gondolja és nem fogja azt hinni hogy elhagyom e miat.