A ködben rejtőzködő idegenek(Átírás alatt)

XXI. Fejezet

Már megint eltelt vagy öt óra hossza mikor újra ki jött a doki. Már csak én, Ray, Louis és Brendon maradtunk itt. Peter haza vitte a lányokat hogy pihenjenek egy kicsit. Szegények már nagyon össze vannak zuhanva. Nagyon kómás vagyok én is de tartom magam mert bármikor fel ébredthet Emma. Ahogy ki jött egyből fel álltam mert tudtam hogy fel ébredt és egyből mentem volna be hozzá.

-Na? Hogy van Emma? - kérdeztem tőle lehet hogy egy kicsit lelkesebben a kelleténél.

-Minden rendben van vele és fel is ébredt. - várjunk csak ez nem tetszik nekem.

-Mi a baja? - kérdeztem mert bisztos nem csak ennyi van a háttérben. De várjunk nem mondta hogy látni akarna akárkit is.

-Nincsen semmi baj csak nem akar senkit se látni vagy inkább hogy bárki is láthassa őt. - halkult el a végére és elkezte dörzsölni a jobb felkarját.

-Ne. Ugye nem? - az nem lehet. Nem gondolhatja így.

-De. Én sajnálom. Jó éjszakát. - És elment aludni mert már este 10 van.

-Jó éjt és köszönjük. - válaszolt Brendon. Le dermedve meretem az ajtóra. Nem gondolhatja így hogy ő már nem szép és nem tudunk ugyanúgy nézni rá mint régen.

-Én be megyek. - szólaltam meg miután már magamhoz tértem.

-Mi? De hát halottad a dokit. - komorult el Louis.

-Nem érdekel. Hallom a szívveréseben hogy zokog és nem tudok ide kint tehetetlenül állni. - És már közben nyitottam is be az épületbe. Oda bent Emma össze volt kuporodva az ágyon és sírt. Egyből össze szorult a szivem amint meg láttam. Becsuktam az ajtót és elkezdet bizserengi a tarkóm. Annyira hiányzott ez az érzés. Láttam rajta hogy megrezzen ahogy bejöttem.

-Emma. - keztem el közelebb lépkedni hozzá.

-Menj el kérlek. - megtorpantam. Nem tudom miért. Lehet hogy az alfa énje miat de lehet hogy mert sokkolt maga az az éltelen hang.

-Nem. - És oda léptem hozzá.

-Kérlek. - nagyon szív facsaró így hallani a hangját. De még mindig nem nézet rám és ez zavart hogy nem mert fel nézni.

-Néz rám kérlek. - ültem le mellé egy székre közben. Ahogy fel emelte a fejét a karjai és a térdei közül és rám nézet láttam a szemeiben hogy fél. Fél attól hogy most már nem tudok ugyan úgy rá nézni mint a heg előt. Mosolyogva néztem vissza a szerelmemre. Amint kellő képen látta rajtam hogy nem változott bennem semmi döbbenten nézzet vissza. Ahogy fel emelte a fejét megláttam a vállán végig húzódni a heget. Nem láttam belőle sokat mert már a többi elvolt takarva a takaróval. Nem vészesen csúnya de azért sajnos ott van.

Emma:

Amikor a doki megmutata a hegem sírva fakadtam. Egyszerűen borzasztó látvány volt magamat így látni. Konkrétan undorodom magamtól. De ha már én se bírom ezt a látványt akkor valyon mi lesz a reakciója a többieknek főleg Márkusnak. Mi van ha. Ebbe anyira fájt bele gondolni hogy nem akartam hogy lásson. A doki próbát rávenni hogy hívjam be de nem akartam. Így is úgy is tudtam hogy Márkus befog jönni. Annyira jó volt hallani a hangját ennyi idő után. És amikor kérte hogy nézek rá nagyon féltem hogy mi lesz a reakciója. De láttam rajta hogy nem érdekli mivan rajtam és ez nagyon megdöbentett.

-Miért hitted azt hogy nem fogok ugyan úgy nézni rád? - foggalmam sincs hogy most mit mondjak.

-Nem tudom én én csak..... - olyan nyomás alatt éreztem maga mint amikor régen rosszat csináltam és anya pedig számon kérte rajtam hogy miért tettem. Elsirtam magam. Tudom hogy ez nagyon gyerekes viselkedés de most valahogy ki kívánkozot belőlem.
Márkus azonnal arrébb ültetett és mellém feküdt hogy megtudjon ölelni. Egyből hozzá bujtam a melkhasához és beszívtam az illatát.

-Shh......... nem kell elmondanod ha nem akarod.- nem teljesen félre érti.

-Nem nem akarom elmondani hanem nem tudom el mondani miért. - futam belé az arcom még jobban.

-Úgy örülök hogy jól vagy. Annyira aggódtam hogy nem fogod túl élni. - puszilta meg a fejem és húzott magához közelebb. - De legalább megtudtuk mi az álom vége.........-nem tudom hogy befejezte e vagy nem mert elaludtam.

~*~

Nem tudom mennyi ideig aludhattam mert már Márkus nem volt mellettem az ágyban. Senki nem volt velem nekem meg nagyon kellet már pisilnem. Gondolom csak kimehetek egyedül is. Kitakartam magam és felültem majd lelógatam az egyik lábam utána pedig a másikat. Nem volt csak öt centi a talaj és köztem szóval nem kell nagyot ugranom. De ahogy az ágy szélén megpróbáltam megemelni magam egyből éles fájdalom nyilalt végig a hasamon.

-Óó ohhhh hogy az a! - türtőztettem magam és nem káromkodtam de így is elég hangosan szólaltam meg. Márkus és a doki azonnal berontottak.

-Te meg miért nem szólsz hogy valami kellene! - szidott le.

-Jó de pisilni kell. - szürtem ki a fogaim közül mert még mindig nagyon nyilal.

-Szolnod kelet volna mert még meg van feszülve a bőröd. - jött oda hozzám a doki és megnézte a hasam. - Jó nem szakadt szét. Márkus akkor kiviszed a mosdóba? - kérdezte meg a szerelmemtől.

-Persze. - a doki bólintott és ki is ment. - Na akkor mehetünk? - kérdezte meg vigyorogva. Erre csak megforgattam a szemeimet.

-Hát mehetnénk már. - a térdeim alá nyúlt és a hátam hoz majd felemelt de óvatosan. A Wc előtt letett én pedig megkapaszkodtam a mosdó kagylóban.

-Oké innentől már menni fog. - szóltam neki hogy ne nézze már végig amint pisilek.

-Rendben de szólj ha bármi van. -ki is ment. Óvatosan és görnyedten lépkedtem a wc hez. Leülni még könnyű volt de fel állni már sajnos nem. A bőröm nagyon feszül és kegyetlen nehéz fel vennem az alsó nemum. Ugye egy sportmeltatóban voltam és egy bugyiban. Amint végeztem még éppen letudtam hajtani az ülőke fedelét. Így ültem vissza mert már ez is nagyon megterhelő volt számomra.

Márkus segítenél egy kicsit.

Nem jött válasz de már egyből nyílt az ajtó.
A szerelmem egy kicsit aggódva nézet rám oda jött hozzám és a karjaiba vett. Fáradtan döntöttem a fejem a melkhasának. Hamar le tett az ágyra és betakart. Eléggé fáradtan csugtam le a szemem és mélyeket lélegzetem mert nagyon ki merítő volt ez a kis mozgás is.

-Emma jól vagy? - fogta meg a kezemet Márkus.

-Persze csak elfáradtam. - fordítottam felé a fejem. - Nem fekszel ide? - kérdeztem meg ásítva.

-De. - már azzonal csúsztam is arrébb. Befeküdt oldalasan ő a jobb oldalán én pedig a bal oldalamon feküdtem. A karjait egyből védelmezően körém csavarta de közben vigyázott hogy ne fájjon a sebem miat. Én a melkhasába furtam az orrom és úgy szimatoltam a pólóját.

-Fogadjunk hogy csak szagolgatni akartál. - kuncogta el magát.

-Azért is meg szeretem hogy melleted nem fázom. - sutogtam meg mindig úgyan úgy. Márkus megfestült és én kérdőn néztem fel rá.

-Miért nem mondtad hogy fázol? - kérdezte meg közben meg nézte is meg a homlokom milyen meleg.

-Emma te lázas vagy. Szólok a dokinak. - És már mászott ki mellőlem. Nem tetszik hogy nincsen itt mellettem.

-Ne hagy egyedül. - nyújtottam felé a kezem de már nem tudtam elkapni az ő kezét. De vissza hajolt hozzám olyan közel hogy össze ért a homlokunk.

-Nem hagylak egyedül soha. Szólok a dokinak és addig bejon valaki akit szertnél. - majd megcsókolt. Egyből a nyaka köré fontam a karjaim mert nem akartam hogy túl hamar elszakadjon tőlem. Hiányzott már a csókja de levegő hiány miat elkellett válnunk és ezzel Márkus már ment is ki.