A ködben rejtőzködő idegenek(Átírás alatt)

XXIX.Fejezet

Mikor felébredtem csak úgy hasogatott a fejem és azaz egy kép van előttem hogy Noah azt mondja sajnálom majd össze esek. Mi? Össze esek? Akkor biztos hogy be nyugatozott a szemét. Azonnal kinyitottam a szemem és meg láttam az ágy mellett egy üres injekciós tűt majd rohantam ki a szobából. Persze hogy benyugtatódott. Lent találtam meg őket ahogy éppen reggeliznek.

-Márkus!- köszöntött Alison egy kicsit félénken mert nem vágtam valami barátságos arcot hozzájuk.

-Meddig voltam kiütve?- kérdeztem a kelleténél egy "kicsit" ingerültebben. 

-Nyugi. Hát végig aludtad a pénteket szóval most szombat delelőt van.- tátott szájjal meredtem a bátyámra.

-Miért? Miért kellett ezt csinálod?!- keltem ki magamból véglegesen.

-Mert teljesen ki voltál és nem akartam hogy majd az erdő közepén a fáradságtól össze esve találjalak meg!- jogos. Nagyot sóhajtva megdörzsöltem az arcom hogy lenyugodjak egy kicsit.

-Mindegy örülhetsz már pihentem szóval mentem is. Köszönöm a tanácsokat és a vacsit. -mentem volna mikor valaki vissza rántott. Noah volt az és szorosan megölelt.

-Azt hitted csak úgy elmehetsz ölelés nélkül?-suttogta a fülembe. Én is jól megszorongattam őt majd Alisontól is elbúcsúzva haza indultam. Amint ki léptem megborzongtam a hideg levegő hatására. 

-Biztos máris mész?-kérdezte Alison.

-Igen.Már így is túl.........-nem tudtam befejezni a mondatott mert lefagytam. Egyszer csak megcsapta az orromat az a jellegzetes vanilliás illat ami csak egy embertől származhat. Emma. De még is mit keres itt? Meg ijedtem és keresni kezdtem a fák között .

-Márkus. Minden rendben? - kérdezte a bátyám de nem érdekel.

Már pánikozva kapkodom a fejem mikor meglátom egy fának támaszkodva. Tátott szájal nézek rá. Annyira meg viselt és kétségbe eset arccal nézet felém de mikor észre vett zölden felizzott a szeme. 

-Márkus.-hallom ahogy ki préseli magából a nevem és össze esik. Egyből feleszméltem és rohanok hozzá olyan gyorsan ahogy csak tudtam. Oda csúszva a havon hozzá a karjaimba vettem.

- Ne ne ne! Emma! Emma.- ráztam fel hogy el ne ájuljon. Mikor rám emelte azt a két csodásan izzó zöld szempárját megnyugodtam egy kicsit. Hirtelen elkezdet sírni és jobban hozzám bujt.

-Shhh........itt vagyok.Itt vagyok.-simogattam meg a haját nyugtatás képen.

-Azt mondtad hogy sose hagysz egyedül.-ahogy ezt kimondta megdermedtem. Annyira egy barom vagyok! Mit is képzetem? Azt hogy ha el jövök minden jobb lesz? Miért nem láttam hogy ezzel csak ártok az életem értelmének? Majd éreztem hogy Emma egyre nehezebb és hogy már nem rázkódik a sírástól. Hallom a szívverésén alszik de ettől még nem tudtam meg nyugodni.

-NOAH!- ordítottam neki és szinte egyből itt is volt.

-Gyere gyorsan vigyük be.-kezelte higgadtan a helyzetet legalább ő. Várjunk csak de ha Em itt van akkor a többiek sincsenek messze.

-Figyi tuti hogy itt vannak a közelben Brendonék is.

-Honnan veszed hogy nem egyedül van?-értetlenkedet.

-Olyannak ismered Brendont aki egyedül hagyná a zöld szemű húgát?

-Jó rendben. Megyek körül nézek addig te vidd be Emmát.-majd elrohant arra felé ahonnan Emma jött. Ahogy tartottam a kezeim között Emmát teljesen ki volt hülve. Besiettem vele a házba majd Alison egy szobába terelt engem. Ott lefektettem az ágyra és betakartam majd ki akartam menni egy pohár vízért de ahogy az ajtóhoz léptem Emma elkezdet nyöstörögni, forgolodni.

-Márkus. - amint ki monda a nevem egyből vissza mentem hozzá és bebujtam mellé. Amint lefeküdtem azzonal hozzám bújt. A fejét a melkhasomnak döntötte majd mélyen beszívta az illatomat. Ezen akaratlanul is elmosolyodtam.

Ömm Alison tudnál behozzni Emmanak egy pohár vizet? Mert én most nem nagyon tudok ki menni.

Persze mindjárt viszem.

Köszönöm.

Tényleg nem kellet sokat várni már jött is. Amint meg látott minket elmosolyodot de ez a mosoly hamar elszált és helyette aggódva figyelte Emmát.

-Mi a baj? - kérdeztem meg miután le ült az ágy melletti székre. Szerencsére Emma volt közelebb hozzá így szembe ült le velem.

-Mit is mondtál mennyi ideje is vagytok együtt? - kérdezte meg halkan.

-Hát egy hónapja.- de még mindig nem értem hogy jön ez ide.

-És ez alatt az egy hónap alatt mennyi ideig volt az hogy nem láthatátok egymást?

-Szinte sose minden nap tudtunk együtt lenni és szinte mindig együtt tudtunk aludni is.

-Értem. Volt már hogy veszekedtetek valami  vagy valaki miadt? - nem tudom hogy most ez hogy jön ide de azért válaszolok neki.

-Igen. Amikor először meg láttam Louis t a társ alfáját. Féltékeny lettem rá mivel üvöltött róla hogy tetszik neki Em. Emma át jött hogy beszéljük meg de én nem tudtam ezel mit kezdeni egyszerűen kiakartan nyírni Louis t. Emma val bunkó voltam majd át jött Brendon is hogy beszéljen velem de hát csak ordítoztunk egymással. Majd másnap mikor meg láttam Em met nagyon megilyedtem. Egyszerűen meg volt törve és mikor az egyik szünetben végre tudtam vele beszélni kioktatott mivel nem értettem miért ilyen. A végén pedig kimondta. Kimondta hogy szeret. Annyira megkönnyebbültem mikor kimondta mert amikor én mondtam neki még nem állt rá készen. - fejeztem be majd még mindig aggódó tekintettel nézet minket.

-Ettől féltem. - sutogta maga elé.

-De mitől? - lehet hogy megint én vagyok a hülye de most tényleg nem értem.

-Attól hogy túlságosan is erős köztetek a kötelék. Szinte sose voltatok egyedül és amikor egy kicsi dolgot is túl reagáltok már majd meg hasad a másik szíve hogy hogy tehetet vagy mondhatott ilyet. De most hogy bisztosan szomorú és csalódott is volt már akkor mikor nem szólaltál meg nem hogy még ott is hagytad teli kételyel így csoda hogy még él. - meg is halhatott volna? Miattam? Hogy lehetek egy ekkor agyatlan vad barom. Majd arra eszmelek fel hogy Emma próbál ellökni magától mert a kelleténél szorosabban tartottam magamhoz.

-Shh........ Semmi baj. - tartom magamnál már sokkal lágyabban.

-Figyelj attól még hogy erős köztetek a kötelék még nem azt jelenti hogy soha se tudtok külön lenni. Csak most nem tudta hol vagy, meddig nem lesz vele és így nehéz volt neki. De ha tudja hol vagy és meddig akkkor semmi baj nem lesz. - ezzel nagyon megtudot nyugtatni.

Hirtelen Brendon rontott be az ajtón. Majd meg könyebbültem támaszkodott a terdén.

-Márkus ha Emma jobban lesz és képes lesz megállni a lábán öt percen át úgy hogy nem vagy vele bisztos hogy agyon verlek. - fenyegetőzött. - Úristen elvileg olyan erőtlen mint aki most fog meghalni de ehejet alig bírtuk vele tartani a tempót. Így is úgy kellet rá venni hogy tartson egy kis pihenőt egyszer. Fuuu le kell ülnöm. - majd ki is ment a szobából.

-Alison meddig is kell így össze nővé lenni - kérdeztem magunkra mutatva. Nem mintha zavarna.

-Még sokáig.

-Rendben. - ki keltem Emma mellől majd a karjaimba vettem őt és ki mentünk a nappaliba. Már mindenki itt volt és ránk vártak.