Karácsonyom egy másik világban

6.

  És eskü nem akartam anyának szólni a drognak kinéző cukorról, viszont egyszerűen megtalálta! Legalább nem Tim volt az, aki észrevette, mert szerintem megette volna. Nem akartam, hogy ő vegye be azt a drogot, hogy aztán fiatal korban tönkretegye az életét. Vagy fogalmam sincs, mi volt az pontosan.
  Az éjjeliszekrényembe dugtam el. Ha nagyon szomorú vagyok valami miatt és úgy érzem be kell vennem, csak bejövök és megeszem. Habár nem nagyon éreztem szükségesnek. Hiszen mégis mikor lehetek annyira szomorú, hogy rákényszerülök?
  Éppen anyával és Timmel ebédeltem gyrost. Nagyon szeretem a gyrost, egyike a kedvenc ételeimnek. Most is két tányérral ettem, mindenféle zöldséggel, főleg hogy elég éhes voltam már, mikor lehetőségem volt enni. Miután megettem, eltettem a tányért, majd leültem a kanapéra, hátradőltem és elkezdtem nyomkodni a telefonom. Leginkább történeteket írni és olvasni szeretek. Jelenleg nem vagyok olyan helyzetben, hogy tudjak más könyvet vásárolni... Le vagyok égve. Anyától meg nem szívesen kérnék kölcsön, mivel már így is rengeteg dologgal tartozom neki. Munkába meg még nem járok, csak suliba. Viszont nem ártana elkezdenem.
  Anya sokszor ellenőrizni szokta a szobánkat, hogy minden tiszta-e, nincsen kupi, kosz, és semmi más, amitől mások nem akarnának ott élni. Viszont nem tudtam, hogy ma fog idejönni! És meg is szívtam...
- Allison! Gyere csak ide! - emelte fel a hangját. Egy kicsit meg is ijedtem. Most miért kiabál?
  Felálltam, majd odamentem hozzá. És megláttam nála a cukrot, ami nem csak nekem tűnt drognak.
- Mióta drogozol?! - rázta meg a kis zacskót.
- De hát ez nem is drog! - ellenkeztem.
- Akkor mégis mi?
- Nos... Én sem tudom. - vallottam be. - A mikulásos csomagomban volt benne.
  Erre furán nézett rám.
- Én nem tettem bele.
- Akkor mégis ki? - kérdeztem. - Csak Timmy volt itthon, ő viszont nem lehetett. És biztos nem engedett be senkit a házba. Senkit, aki egy ilyet bele akart volna tenni. Még apát se.
  Inkább nem akartam a nevét kimondani.
- Tim! - ment ki anyukám, hogy kikérdezze őt. Tim pedig azzal válaszolt, hogy senkit se engedett be tegnap. Akkor mégis ki állhat a dolog előtt? Ez egy kicsit aggasztó... Talán tényleg létezik a Mikulás és egy idióta aki ilyesmi dolgokra akar minket ösztönözni? Nem, az azért hülyeségnek hangzik. Nem létezik a Mikulás, és soha nem is fog. Csak a gyerekek képzeletében fog, sehol máshol.
  És hogy miért bántam meg később hogy ezt gondoltam? Nos, egyenlőre annyit mondok, köze van a drognak tűnő cukorhoz. És apához. És az idegenhez, aki követett engem. Fura eddig ez a december...
  Na de mindegy, nem mondom meg előre, mi lesz a történetben. Nem akarok spoilerezni.
  Inkább arról beszélek, hogy anya mennyire nem ért meg engem, hogy egyszer szükséges lesz ez a cukor. Tudom, hogy kelleni fog. Érzem. Ő viszont nem. Inkább csak eldugja valahova. Szerencsére nem kidobta... De csak azért, mert meg akarja mutatni az ismerőseinek, hogy a lánya belekezdett az ilyenekbe, ő viszont egy jó anya. Félig igaza van, jó anya (kivéve amikor nem. Amikor túlságosan aggódik, olyankor elképesztően idegesítő tud lenni!). Abban viszont nincs, hogy egyáltalán nem kezdtem bele semmi ilyenbe.
  Na de a lényeg. Nem dobta ki, csak elrejtette valahova. És én megkeresem.
  Szerencse, hogy a tárgyak elrejtéséhez nem igazán ért, így könnyedén megtaláltam. És visszavittem a szobámba, jobban elrejtve. Nem hagyom, hogy megtalálja. Szeretem őt meg minden, de azért ne akarjon ennyire beleszólni az életembe. És hagyja, hogy amikor kell, használjam ezt a... Szert.

Lehet, hogy ebbe a könyvbe inkább rövidebb fejezeteket fogok írni, hogy beleférjek máskor az időbe. Remélem senkinek sem baj!