Karácsonyom egy másik világban

2.

  Apám egy olyan ember, akinek a dutyiban a helye. Szó szerint. Jelenleg is a börtönben kéne lennie.
  De mégis miért volt itt tegnap? Nem engedhették ki. Még nem.
  Talán megszökött volna? És mit akar kezdeni? Félek...
  A családom szétesett, miután ő börtönbe került bántalmazás okából. A karácsonyokat sem élvezhettük miatta, mivel ajándékokat se vett nekünk, és bántotta anyát. A békesség és szeretet, amely kellett volna a karácsonyhoz miatta nem lehetett meg. Nem elég hogy a hangulat rossz volt, de még hó sem esett és műfenyőt kellett használnunk. Ami, valljuk be, közel nem olyan jó mint egy igazi fenyő illata.
  Aznap éjjel nem tudtam aludni. Az ágyamban forgolódtam, elgondolkodva, hogy vajon miért és hogy lehetett itt. Próbáltam nem rá gondolni, viszont egyáltalán nem ment. Be voltam takarózva, viszont remegtem. Persze nem a hideg miatt - bár attól is tudtam volna, ha kinyitom az ablakot -, csak és kizárólag a félelem volt az oka.

  Reggel kilenckor keltem ki az ágyamból. Korábban is tudtam volna, viszont inkább a könyvem olvasását folytattam. Imádom ezt a könyvet! Egy tizenkét éves lányról szól, aki egy másik világba csöppen, és egy árnyékfigura társaságában kell hazatalálnia. Nagyon érdekes könyv, el kéne olvasnotok! Ha volna ilyen játék, azt is szívesen kijátszanám. Már a könyv felén túl vagyok, és eddig nagyon aranyos karaktereket ismertem meg. És nagyon szép helyeket képzeltem el a fejemben! Barlangok, erdők, egy csodás kis városka, vízesés... Nagyon változatos az a világ, amelyet az író alkotott. Bárcsak egyszer élhetnék benne! Messze a valóság sötétjétől...
  Elindultam a spejzbe, és elővettem a gofrit és a Nutellát. Persze még egy kis tejszínhabot is, csak mert így sokkal finomabb. Elkezdtem megkenni, majd hallottam, ahogy Timmy felébred. Anya már régóta ébren van, korán ment dolgozni.
  Az öcsém kicsapta az ajtót, és a pókemberes pizsijében egy, a fejénél jóval nagyobb Mikulás sapkával a fején rohangált.
- Mindjárt itt a Mikulás, mindjárt itt a Mikulás! Már csak négy nap! - örömködött. Nagyon szerette a Télapót.
- Pontosabban három, december 5-én, este jön.
- Az még jobb is! - Szélesen elmosolyodott, majd levette a sapkáját és az én fejemre tette, a szememet eltakarva.
- Hé! - Kicsit felnevettem, akárcsak ő, én viszont ideges is voltam. Nem miatta, hanem mert éhes voltam és még nem is tudtam reggelizni. Levettem a sapkát, majd visszatettem a fejére.
- Ez egyenlőre maradjon csak a tied. Most nem akarom ellopni, nem akarok rosszalkodni és szenet kapni a Mikulástól.
- A Jézuska itt lesz karácsonykor? - váltott hirtelen témát.
- Fogalmam sincs. Meglehet. Talán csak használni fogja a láthatatlanná tévő köpenyét, de közben ott lesz mellettünk.
- Mi lesz, ha nekimegyünk? Akkor ki fog derülni hol van. Megkeressük majd? - mosolyodott el ismét. Amire én is ilyen fejet vágtam.
- Igen. Keressük majd meg a Jézuskát! Viszont nem ma. Majd karácsonykor.
- Rendben! - Majd visszaszaladt a szobájába. Féltem, hogy mikor fog újra elesni.
  Megcsináltam magamnak a gofrit, majd leültem az asztalhoz és elkezdtem enni. Az ablakot figyeltem, ami elég tiszta volt. Nemrég lett takarítva.
  Miközben figyeltem, megláttam valamit. Valamit, amit már régóta nem láttam, és annyira vágytam rá már évek óta...
- Esik a hó!? - terült széles mosoly az arcomra, majd kisiettem. Nem érdekelt, hogy pizsamában vagyok, hogy bárki észreveheti, vagy hogy majd' megfagyok. Évek óta először esik a hó!
  Karomat kitártam, hogy a hópelyhek a kezemre, karomra, felsőm ujjára telepedjenek. Viszont... Csalódnom kellett. Eltűntek, mikor rájuk szálltak.
- Mégsincs hó... - Szomorúan mentem vissza a házba, és láttam, hogy két fok van kint. Nem elég alacsony ahhoz, hogy a hó megmaradjon.
  Arrébb raktam a tányért, rajta a finom, nutellás gofrival, majd csalódottan az asztalra döntöttem a fejem és morogtam.
- Esik a hó!! - futott ki Tim. Majd megállt, mikor meglátott engem. - Mi a baj?
- Ebből nem lesz hó. Se hócsata, se hóangyal készítés, se hóember, vagy hóasszony építés, se szánkózás, de még egy pici réteg hó sem fog maradni ebből a szállingózásból...
- Nemár! Pedig olyan jó lenne kipróbálni őket! - válaszolta. Már jó pár éve nem esett a hó. Mikor legutoljára esett, ő akkor is még csak két éves volt.
- Hidd el, szerintem is. Már évek óta nem tudok játszani a hóban. Gyerek voltam még, mikor utoljára tapasztalhattam azt a jó, ropogós havat. Anyáék szerint amikor ők voltak gyerekek, olyan vastag volt, hogy a fél ajtóig elért! Kíváncsi vagyok, hogy sikerült kijutniuk, vagy akár be... - Kicsit nevettem. De hamar abbahagytam. Főleg, hogy csak kínomban tettem, hogy én nem tapasztalhatom ezt meg. A legrosszabb, hogy Tim még a sima havat se tudja...
  A hóesés végül fél óra múlva elállt. És, mint arra számítani lehetett, semmi nem látszott belőle, hogy esett volna. Nem is éri meg beszélni róla, mintha nem is történt volna meg. Csak azt kívánom, hogy legalább télen, egyszer úgy essen a hó, hogy látszódjon is, ha csak egy centi réteg is lesz. A legnagyobb kívánságom, hogy karácsonykor essen. Ami biztos nem teljesül be...

Remélem sikerülni fog összehozni, hogy minden nap tegyek ki részt. Jelenleg nem nagyon megy korán... ^^'