Karácsonyom egy másik világban

14.

  A következő napokban egy kicsit kerültem ezt a családot. Vagy legalábbis Johnt. Valószínű, hogy tudja mit tettem, és nem örültem volna neki, ha ki is mutatná, hogy haragszik rám. Inkább elmentem a városba ismerkedni az itt lakókkal.
  Elég fagyos volt az idő, viszont már nagyjából hozzászoktam a meleg, bundás kabátommal és vastag ruháimmal. Kellemes meleg volt, amikor ezeket hordhattam, még a kinti, hideg időben is.
  A város lakóival nagyon jó barátságba kerültem. Mindenki nagyon kedves velem és másokkal! Ami nagyon fura és szokatlan. Az én városomban az emberek nagy része bunkó, önző és/vagy egoista. Barátokat már nem nagyon lehet ott keresni. Itt viszont olyan könnyű mint a lélegzés. Csak odamész valakihez, bemutatkozol, és már érdeklődnek felőled. Úgy tűnik, ez a város tele van szeretettel. Nem csodálnám, ha itt tökéletes lenne a karácsony. Nekem is lehet tökéletes karácsonyom. Egy új családdal, akiket úgy szerethetek, mint az igazit.
  Az ellopott cukorra gondoltam, ami haza tudna engem juttatni. Biztosan kell ez nekem? Nem akarok hazamenni, a szenvedéshez, a bajokhoz, a szomorúsághoz...
  Viszont ekkor eszembe jutott, hogy első sorban miért szereztem vissza.
  A családomat senki sem cserélheti le. Még akkor sem, ha a klónjaik lennének azok, akiknek csak a jó tulajdonságaik vannak.
  Könnyek lepték el a szemem. Még csak pár napja vagyok itt, viszont már hiányoznak. Timmy, anya... Még apa is. Bármennyire is fura kimondani, de hiányzik az apukám. Ő sem volt mindig rossz. Sőt, az életem felében nagyon jó volt. És nem bírnám elviselni, ha hirtelen megszűnne létezni. Ha eltűnne az életemből örökre. Az más, hogy börtönben van, mint hogy egy másik világban, vagy épp meghalt. A börtönből kijuthat, lehet vele közben is beszélgetni. Az utóbbi kettőre ez viszont nem vonatkozik. Jobb, hogy csak úgy szakították el őt tőlem, ahogy.
  Most viszont nem amiatt nem tudok vele beszélni. Most egy másik világban tartózkodik, amelyről fogalmam sincs, hol van. Vissza is tudnék térni, viszont nem tudom, hogy mikor lenne itt az ideje.
  Szeretném már újra látni őt. Még úgy is, hogy anyát folyton bántotta az utóbbi időben. Még szeretem őt.
  És hiányzik...
  Talán értem is, miért vágyott a cukorra. Ő is csak meg akart szabadulni a valóságtól. A kegyetlen, sötét valóságtól.
  Most én magam tapasztalhatom, hogy milyen lehet neki. Vajon milyen gyakran használhatja? Mikor próbálta ki? Szeretnék majd elbeszélgetni vele erről a dologról. Nagyon érdekel, hogy mi lehet ez az egész.
  Egy padon ülve - amely szerencsére egyáltalán nem volt hideg, szóval nem kellett attól félnem, hogy felfázok - gondolkodtam el ezen. Viszont nem igazán jutottam semmire. Csak az érzésre, hogy jobban vágyjak arra, hogy újra együtt lehessek a családommal. Azt kívánom, bárcsak ők is itt lehetnének velem, ebben a tökéletes világban!