Karácsonyom egy másik világban

8.

  Lassan kinyitottam a szemem, ahogy ébredeztem, és egy kezet éreztem az államnál. Majd megláttam apámat. Tőle örököltem sötétbarna hajam és fekete szemeim. Az arcom viszont anyámé. Akinek teljesen más az arca. Neki lágy vonásai vannak, dús ajka, gömbölyű orra, és szép nagy szemei. Kék szeméből általában a kedvesség csillogott. Apám sötét szemeiből viszont a harag villámai cikáztak. Hegyes orra volt, keskeny szájjal. Bal szemöldökének a közepe hiányzott, és arcán egy sebhely állt. Már-már rossz volt ránézni.
- Megkaptad a Mikulás ajándékát? - mosolygott rám, majd levette számról a kötést, hogy meg tudjak szólalni.
- A-apa? - Félve néztem rá. Rettegtem tőle.
- Nem, én az anyád öccsének a barátnőjének a szomszédjának a haverjának az anyjának a férje vagyok. Szerinted?
- Anyának mióta van öccse? - érdeklődtem kicsit gúnyosan.
- Jó kérdés.
  Akaratom ellenére egy kicsit elmosolyodtam. Viszont hamar leolvadt rólam a mosoly, miután eszembe jutott, milyen helyzetben vagyok.
- Mit keresek én itt? Mit akarsz tőlem?
- Oh, tudod, csak azt a "cukrot" amit te drognak hívsz...
- És emiatt kötöztél le engem így? V-várj... Honnan tudsz arról mi volt a Mikulás csomagomban?!
- Több dolgot tudok, mint azt hiszed - válaszolt, közben belenézett a szemembe. Lehet hogy az én szemem nem szokott csillogni, főként mert a fekete része elnyeli a fényt, viszont az ő szemében még ennél is kevesebb csillogás volt.
- Mire kell neked egyáltalán az a valami?
- Ahhoz semmi közö–
- MIHEZ KELL?! - kérdeztem kiakadva. Az apám, válaszoljon már rendesen! Lehet hogy egy népművészeti cserépedény – más szóval egy köcsög –, de akkor is. Az utóda vagyok, és nem tettem ellene semmi rosszat. Miért nem tud velem őszintén, titkok nélkül beszélni?
- Elmondom, ha elvezetsz engem oda.
  Elég ideges voltam. Nem akartam elvezetni őt sehova! Viszont...
  Egy kis gondolkodás után beleegyeztem.
- Rendben. Engedj el, és hazavezetlek.
  Kikötözte a lábam, majd felálltam. Futni nem tudtam, mivel az ajtó biztos zárva volt, a kezem viszont még lekötve. Sóhajtottam egyet, majd megvártam hogy elinduljon. Kivezetett engem a furgonjához, majd hazavitt engem. Szívem hevesen vert egész idő alatt. Fogalmam sem volt, hogy mire készülhet...
  Szerencse vagy nem szerencse, a kulcsom a zsebemben volt. Apám leszedte rólam a kötelet, majd kinyitottam az ajtót. Timmy szaladt oda hozzám. Viszont megtorpant, amint meglátta kétségbeesett arcomat és apát mögöttem. Simán kilökhettem volna az ajtón és kizárhattam volna őt, viszont egy kést tartott a kezében, amivel nem szívesen érintkeztem volna.
  Elvezettem őt a szobámhoz. Mély levegőt vettem, és elkezdtem kutakodni.
- Ahj, hol lehet...
  Apa türelmetlenül várt az ajtóban. Direkt húztam az időt, hogy később kapja meg amit akar, hátha Timmynek lesz valami ötlete hogy eltűntesse innen. Bár kétlem, egy hét évesnek mégis hogy lehetne ötlete egy őrült, fenyegetőző apa ellen?
- Gyorsabban! - siettetett engem. Kését szorosabban fogta, amiből tudtam, hogy már nem halogathatom tovább.
- Várj! Azt hiszem, tudom hol van. - Kinyitottam az éjjeliszekrényem fiókját, majd lassan elővettem belőle. Még megvolt.
  Ki akarta kapni a kezemből, viszont elfordultam.
- Ne legyél már ennyire erőszakos! - kértem tőle.
  Lassan kibontottam a papírból. És nézegettem a cukrot. Szívem gyorsabban kezdett el verni.
  Apa megint a cukorhoz nyúlt, de ekkor egy váratlan dolgot tettem, amire ő sem számított.
  A számba vettem. Miután az őrült ősöm ezt meglátta, erősen átkarolt hogy kiöklendezzem. De már késő volt. Megettem, és le is nyeltem.
- Te rohadék!
  Felé fordultam, és meg akarta ragadni a hajam, de az a keze által porrá lett.
- M-mit ez?! - Bepánikoltam, és én is el akartam érni hogy ne legyen a hasamban, de hiába. A hasamhoz értem, és a kezem is, meg a hasam is elkezdett szétesni, porrá válni. Egyre gyorsabban. Míg a fejem maradt az utolsó, ami megszűnt. Még láttam apámat, ahogy kivörösödött arccal, dühösen a kését a falba vágja.
  Miért ilyen fura ez a hét?!