Karácsonyom egy másik világban

22. - 23.

Család: pipa.
Hó: pipa.
Ajándékok: hm... Még nincs meg.
Barátok: pipa.
Mi más kellene még a boldogsághoz?
Oh, tényleg, az ajándékokat még nem vettem meg. Azokat most indultam megvenni.
Szerencse, hogy tudtam, miket kéne venni kiknek. Elég pénzem is volt hozzájuk, szóval ezzel nem volt probléma.
Ahogy sétáltam visszafele, meghallottam egy ismerős házaspár hangját. John és Martha beszélgettek.
- Készen állsz? - kérdezte a nő, férje szemébe nézve.
- Teljesen. Már vártam rá - válaszolta párja. A felesége elmosolyodott, majd megpuszilta a száját.
- Habár valamennyire hiányozni fogsz, boldog leszek, hogy elértél az életedben erre a pontra is.
Miről beszélnek vajon? - kérdeztem magamban.
Mivel nem akartam bunkó lenni hogy hallgatózok, inkább tovább sétáltam.
Meghallottam valakit felém szaladni. Felé fordultam, viszont arra nem volt idő hogy arrébb álljak; egyenesen nekem ütközött, így mindketten elestünk.
- Oh... Bocsi... - állt fel a fiú. Megigazította vörös haját, közben a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.
- Köszi.
Smaragdzöld szemeibe néztem, és meg is ismertem őt.
- Te vagy az a fiú aki ott volt velem, amikor le voltam kötözve!
- Igen... Sajnálom, hogy nem segítettem neked. Nem tehettem.
- Mindegy, már megoldódott az ügy. Sőt jobbá is vált! Ez a hely nagyon jó!
- Aha... Muszáj minél előbb eljönnötök innen.
- Mi? Miért? Nem akarok elmenni!
- De akarj. Mielőtt még nem késő.
- Ezt hogy érted?
A házaspárra tekintett. Még nem sétáltam el túl messzire tőlük, így még épp hogy láthattuk őket.
- Köze van ahhoz, hogy Johnnal fog valami történni? - kérdeztem tőle. A szemembe nézett.
- Teljes mértékben. El fog tűnni karácsonykor, amikor mindenki ünnepel. Apáddal is ez fog történni. Többet nem találkozhatsz vele.
Lesokkoltam.
- Úgy érted, hogy... Meg fognak... Mondd, hogy csak viccelsz!
- Nem. Bármennyire is szeretném, ha így lenne, de nem viccelek. El fognak tűnni végleg. Túl sok ideje vannak már itt. Apádnak nincs már elég ideje. Neki már befellegzett. - A vállamra tette a kezét. - Nektek viszont még van esély a szökésre. Hogy ettől megmeneküljetek.
- Biztos csak hazud-
- Az egész azzal kezdődik, hogy eljutsz ide. Rájössz, hogy nem is olyan rossz ez a hely, aztán egyre jobban megszereted. Egyre többet akarsz itt lenni. Aztán mégtöbbet. Végül függővé válsz...
- Függővé?...
Bólintott.
- Ne akarj függő lenni... Apád is már az. Kénytelen vagyok vele dolgozni. Már megismertem őt.
Kis szünetet tartott, mintha gondolkodna azon, hogy kiejtse-e a száján a következő mondatot:
- Ha jól tudom, verte anyukádat, és amiatt börtönbe is került.
Nem válaszoltam. Nem akartam belegondolni.
- Nagyon sajnálom hogy ez történt. És tudom, nem akarsz róla beszélni... De most muszáj ezt megvitatni, ha szeretnéd tudni az egész történetet.
Nyeltem egyet, majd bólintottam.
- Tudod, miért tette ezt? - Megráztam a fejem. - Emiatt a... "Cukor" miatt. Mert már függője volt. Anyukád mindig elrejtette előle, így apukád megverte őt. Csak karácsony előtt talált mindig egyet Mikulás napján. Valaki mindig hoz neki. Pont úgy, ahogy ő hozta neked.
- Azt akarta, hogy függő legyek?! - Ökölbe szorítottam a kezem.
- Nem, nem akarta. Csak azt akarta, hogy boldog legyél. És az egész családod. Viszont nem tudta, hogy ezzel csak tönkretesz titeket. Hogy idővel bele fogtok halni... A leghamarabb talán a kisöcséd, mivel a szervezete még nem bírja elég-
A fejemet fogtam.
- Timmy! Jaj ne, mit tettem!
- Nem tudhattad - próbált nyugtatni. Nem nagyon sikerült. Csak idegesen figyeltem őt, és kicsit remegtem.
Folytatta az információk osztását:
- Ismersz valamiféle Martint?
- Persze...
- És rég láttad őt?
- Nos, igen. Mi van vele?
- Most ő szórja szét ezeket a cukrokat.
- Ez megmagyarázza a hirtelen eltűnését... - vallottam be.
- Most viszont menj, szólj a családodnak, amíg még nem késő! - szólt rám.
Vettem a figyelmeztetést. Elindultam hazafelé, hogy ne hordjam veszélybe a családom. Hogy az életüket ne tegyem tönkre...