Karácsonyom egy másik világban

7.

  Kiléptem a házból, és a csípős hideg fogadott engem. Megremegtem tőle, majd gyorsan visszasiettem egy meleg kabátért, és ismét kimentem. El kellett mennem a boltba, hogy néhány dolgot megvásároljak. Anyukám adott egy bevásárlólistát, majd elment a munkahelyére dolgozni. Timmyt pedig egyedül hagytam. Ami viszont egyáltalán nem ritka. Elég felelősségteljesen tud már viselkedni. Az idegeneket nem is engedi be. Amit jól is tesz.
  Miután bevásároltam, hazaindultam. És megláttam, hogy valaki engem figyelt. Talán megint az a pedofil, aki valamelyik nap követett? Lehet. Vagy talán csak valaki eltévedt. Mindenesetre felgyorsítottam a lépteim. Ő pedig követett.
  Elkezdtem szaladni. Mit akar ez tőlem?!
  Viszont mikor már azt hittem biztos távolságba kerültem, hirtelen láttam, hogy méterekkel előttem ácsorog, rám várva. Hogy került ide? Nem létezik ember, aki ilyen gyors. Vagy legalábbis átlagod ember nem. Max az olimpiára jelentkező emberek futnak ilyen gyorsan. Vagy én vagyok csigalassú, pedig mindenem beleadtam, hogy minél hamarabb el tudjak tűnni a közeléből.
  Gyorsan lefékeztem, és a másik irányba kezdtem el futni. És... Ott is megjelent...? Ezt hogy csinálja?!
  Hátranéztem, már nem ott állt. Szóval az talán nem lehet, hogy együtt dolgozik valakivel.
- Ki vagy te és mit akarsz tőlem?! - kiáltottam hozzá a távolba, közben pedig elkezdtem hátrálni. És két izmos kéz megfogta a karom. Nagyon erősen fogott engem, ami eléggé fájt is, és a kezemet nem tudtam mozdítani.
- Te most szépen velem jössz. - ütötte meg egy mély férfihang a fülem. A távolba néztem, és a pedofilnak se híre, se hamva. Ez... Teleportál, vagy hogy csinálja ezt?
  Ezen viszont nem tudtam gondolkodni, mivel elsötétült előttem a világ. Részben. Valami sapkát vagy zsákot tehettek a fejemre, mivel apró kis résekben még átszűrődött a fény. Levegőt szinte nem is kaptam, amivel azt érték el, hogy lassan elvesztettem az eszméletem. És most ténylegesen elsötétült a világ.

  Mikor felébredtem, egy félhomályban lévő szobában találtam magam. Kezem-lábam lekötözve, akárcsak a szám. Szerencsére láthattam.
- Hé, John, asszem felébredt a lány! - szólalt meg egy kissé magas hangú srác, aki a lépcsőkorlátról figyelt engem. Szemem kikerekedett, és megpróbáltam megszólalni  de csak egy hümmögés hallatszott. Apám nevét emlegette? És ki ez a fiú? Mi ez a hely? Mi történik? A bevásárlószatyorral mi a helyzet? Annyi kérdés merült fel bennem...
- Nyugi, nem fogunk bántani - nyugtatott le a srác. Vörös hajú volt és szeplős, szép zöld szemekkel. Kb. velem egykorú, max egy évvel fiatalabb tőlem. Nem nézett ki ártalmasnak, sőt, inkább olyannak tűnt, mint aki rákényszerült erre a munkára. - Vagy legalábbis ha nem ellenkezel és odaadod, ami kell.
  Mi? Miről beszél? Mit kéne odaadnom?
- Hahó, Markus! - Kicsit feljebb lépett a lépcsőn, majd visszanézett hozzám. - Nos, úgy tűnik nem most lesz a kihallgatás.
  Komolyan nem tudom miről beszél...
  Megláttam, hogy az alak, aki elkapott, most lesétált a lépcsőn. Egy gumibottal a kezében. És egyenesen felém sétált...
  Az utolsó emlékem a fiú tekintete volt, amint vélhetőleg megsajnált engem, közben lassan felindult a lépcsőn.

Na jó, jelenleg sokszor nem érek rá ebben a hónapban, ami ahhoz is vezet, hogy a részek is nagyon csúsznak, sokszor (túl sokszor) a másik napra is. Emiatt elnézést kérek :(