Míg a turné el nem választ

1. Fejezet

-Tudod... meséltem neked arról a bandáról, a vamps-ről!
-Sajnálom, de nem érek rá kincsem, elfoglalt vagyok.
-Apa csak most az egyszer érdekeljen, hogy mit szeretnék ÉN!- hisztisnek tűnhetek és akaratosnak. Ez nem így van. Azzal, hogy most az egyszer ÉN mit szeretnék, egyáltalán nem túloztam. Apám mindent megtett életemmel, amit ő akart. Magántanár, illemtan órák, zongora és tánc... Az egyetlen szórakozás életemben a céges "bulik", ahol egy csapat okoskodó emberrel kell jópofiznom.
-Kapsz egy percet, hogy elmond mit akarsz a nyálas fiú bandáddal.- oh... milyen kedves őfensége.
-Nahjo.. szóval a lényeg, hogy London-ban lesz koncertjük és nagyon el szeretnék menni!
-Szó sem lehet róla, túl fiatal vagy Chloe. Lehet, hogy ez az első, amiben te döntenél, de mivel az apád vagyok ebbe a döntésedbe is van beleszólásom.
-18 éves vagyok és soha nem mehetek sehova! A magántanáron kívül barátaim sincsenek!
-Nem vitatkozom, letelt az 1 perc. Menj és gyakorolj a zongorán az időm pazarlása helyett. Sipirc.

Nem zongorázom, nem vagyok a robotja vagy az a szőke liba titkárnője. Szombat van és én itt ülök a szobámban a falat bámulva. Szeretem ezt a házat, de nem szeretem, hogy üres. Semmi élet nincs itt. Nincs senki, akivel érzéseimet tudnám megosztani.

Apám, John Clifford vezérigazgató egy nagy cégnél, így sok munkája van. Vagy legalábbis ezt állítja... Én én vagyok az ő szeme fénye (kamu), Chloe Clifford.

Nem szeretem ezt a nevet. Clifford. Mint az a böszme nagy, piros kutya gyerekkoromból.

Anya sajnos elhagyott minket. Megunta, hogy apám irányítja életét, de egy percet se szán rá. A kapcsolatuk a válás miatt nem romlott, ugyanolyan mint volt. Anya minden vasárnap eljön és együtt ebédelünk. Legfőképp azért jön, hogy velem töltsön időt. Nem akarta, hogy a válás elrontsa életem, ezért jön mindig át.

Windsor-ban lakunk egy "palotában".... de komolyan. Egy hatalmas méretű házban lakunk, hasonlóban mint a Down Town Abbey-ben! Ennek is van hatalmas kertje és sok alkalmazottja. Apám úgy bánik velük, mint a szolgákkal. Seggfej szokás. Én nagyon szeretem őket, sokat szoktam beszélgetni velük, azok után, hogy a kutyámon, Isabell-en kívül nem tudok mással társalogni. Azt hinné az ember, hogy az életem egy leány álom. Palota, csicskák, meg minden, ami kell. Tévedés. Se barátok, se életem nincs a sok robotoláson kívül.

-Nem érdekel mit mondd apa. 18 évesen elmehetek és jól érezhetem magam egy koncerten! Nem igaz, Isabell?
-Wuf! Wuf!
-Elég szomorú, hogy egy Cane Corso-hoz beszélek.. persze ne vedd magadra picúr!

Szeretem az ágyam. Ott mindig minden eszembe jut.

-Megvan! Megszököm!
-Mondott valamit kisasszony?- Ann, a szobalány hangja hallatszik.
-Semmi, semmi Ann.. Jó éjt!
-Álmodjon szépeket kisasszony!

[Sziasztok 😄 Ez az első fanfiction, amit elkezdtem és nem tudom, hogy milyen. Ti kíváncsiak vagytok rá? Továbbolvasnátok? 😊 Ha igen, kérlek szavazzatok, írjatok és mondjátok el, amit gondoltok! Remélem azért tetszik. Puszi ☺️]