Míg a turné el nem választ

22. Fejezet

*Chloe szemszöge*

Hát.. Épp a stúdió folyosóján ülök és arra várok, hogy Bradley megmagyarázza a történteket. Igaz, azóta eltelt vagy 3 óra. Nem tudom. Most 14:01 van. Nem tudom, hogy miért ülök itt kint. Nem mintha bajom lenne vele, de a srácok megparancsolták, hogy itt kell lennem és nem mehetek be. Biztos valami megbeszélésük van, vagy az új albumról és dalokról beszélnek. Titkos bigyó, Chloe kizárva.

-Nala. Gyere el velem kajálni.

-Szimba nem vagyok éhes.- nézek Tristanra.

-Nem.- közeledik felém majd megragadja a kezem.- te most eljössz velem és ebédelünk, mert éhen pusztulok.

-Ahh ne már! Ne szorítsd ennyire a csuklóm!- elengedi az előbb említett testrészem majd bocsánatot kér.- ez fájt.

-Tényleg sajnálom. Te nyafka Nala.- ez nem vicces. Álmos vagyok. Ilyenkor lehetek hisztis, ez szabály.

-Várj várj várj. Mi van a többiekkel?- teszem fel a szerintem teljesen jogos kérdést.

-Elfoglaltak.

-És te miért nem vagy az?

-Hagyd már abba a sok kérdést! Egyre éhesebb leszek tőle.- nem értem az összefüggést, de szerintem egyszerűbb, ha nem is akarom megérteni.

-Hova megyünk enni?

-Azt mondtam nincs több kérdés!- nyitja ki az újra teljesen működő és hibátlan kocsim ajtaját.- szállj be.- mondja teljesen közömbösen miközben az anyósülésre mutat.

Hát. Nem nagyon akarok bármit is kérdezni Tristantól nehogy a végén éhen haljon a sok kérdés miatt. Továbbra sem értem az összefüggést.

Kihajtunk a stúdió parkolójából és elindulunk jobbra.
Aztán egyenesen.
Majd balra.
Aztán megint balra.
Megint balra.
És megint balra.

-Tristan.- szólok neki a hosszú csend után. Rámszegezi tekintetét és várja, hogy folytassam.- mentünk egy kört. Direkt? Vagy itt hagytál valamit?

-A-aa azt mondtam nincs kérdezősködés.

Kiszáll. Megkerüli a kocsit, az ajtóm elé áll és kinyitja.

-Legyen szíves kiszállni.- kezével a a bejárat felé mutat.

-Oké..- hát most mi mást mondhatnék? Nem ellenkezem. Amúgy is kíváncsi vagyok mi folyik itt.

-Gyere velem.- ragadja meg a kezem és húz sebesen az épület felé.

Az épület hátsólépcsője felé veszi az irányt. Az épület 4 emelet összesen, ha jól tudom. Szinte rohanunk fel a lépcsőkön. Persze. Neki könnyű a hosszú lábaival.. Első emelet, második, harmadik, már a negyediken vagyunk. Hova akar innen menni?
-Tristan..

-Csak kövess.- indul el a felfelé vezető létrán. Milyen szerencse, hogy nincs tériszonyom.

Gondolkodás nélkül vonszolom fel magam a létrán. Egy nyitott tetőkijárat tárul elém. Tristan sehol. Kimászom a tetőre, de itt nincs senki.
-Fordulj meg drágám.- hallom meg Bradley csengő hangját.

Abban a pillanatban, amikor megfordultam teljes sokkot kaptam.

Ami a szemem elé tárul az valami hihetetlen csoda. A fiúk felcipelték az egész mindneséget, ezalatt a hangszereket értem, a tetőre és most valószínűleg a legújabb, rajtuk kívül senki más által nem hallott, számukat játszák.

-You've been deep in a coma, but I stood right here..- egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ez tényleg megtörténik.

Szememmel végigpásztázom az elém táruló látványt. Tristan a dobok mögött vigyorog, James a távolba mereng miközben gitárján játszik, Connor konkrétan vigyorog és hol engem, hol Bradet nézi. És Brad. Ő áll középen, énekel, gitározik és most mélyen a szemembe néz. Barna szemei olyanok, mintha szomorúságot árasztanának, mintha el akarna nekem mondani valamit, amit nem lehet.

Hirtelen elhallgat a zene, a dalnak vége.

-Naaaa?- kérdezi vigyorogva Connor.- hogy tetszett?

-Nagyon jó! Ügyesek vagytok.- mosolygok rá miközben Bradleyt követem szemeimmel.

-Te vagy az első, aki hallotta!- kacsint rám James.

-Fel nem fogható élmény egy rajongónak.- válaszolok apró kacajjal a végén.

-Pff.. Ez baromság!- teszi kezeit vállamra Tris- te nem vagy rajongó..

-Akkor mégis mi vagyok?- nézek rá értetlenkedve.

-Barát.

Hallom meg a választ a hátam mögül. Bradley nemes egyszerűséggel ejtette ki a szót száján és már el is tűnt.

Kicsit tovább gondolkodtam a kelleténél és egy könnycsepp gördült le arcomon.

-Jahj Nala ne sírj! A barát kifejezés jót jelent.- ölel meg Tristan és nevet, hogy mégis, hogy lehetek ilyen béna, hogy sírok.

-Köszönöm- nem tudok mást mondani.

-Mégis mit köszönsz?- kérdezi James, miközben kilép a csoportos ölelésből.

-Köszönöm, hogy ilyen aranyosak vagytok és űber jófejek, hogy felcipeltétek a cuccokat ide és énekeltetek nekem, csak nekem és vigyáztok rám és veletek lehetek és azt, hogy a barátotoknak tartotok és nem egy kis idegesítő rajongónak.- mondom el egy szuszra az egészet.

-Hát. Nem tehetünk róla, hogy ilyen jófej vagy- válaszol Connor kis csend után.

-Haha, ez csak természetes!- nevetem el magam.

-Nahjo fuj mostmár engedj el Connor, nem akarok Chloéra izzadni- töri meg a csendet Tristan, aki azóta engem szorongat.

-Huhh köszönöm. Már kezdett melegem lenni.- igazából majdnem megfulladtam a végén, olyan erősen szorítottak, de ez mellékes.

-Na srácok! Pakoljunk le.

-Ahhh ne már..- nyögdécsel James.- olyan nehéz volt ide felhozni mindent.- úgy szenved, mint egy kislány. Elég vicces.

-Jó, akkor mindenki leviszi a saját cuccát hercegnő.- forgatja meg szemeit Tris mondata közben.

-Hát, nekem nincs itt cuccom, nem baj ha nem segítek?

-Dehogy!- milyen szerencse. Ha nem Connor válaszolt volna most tuti segítenem kéne. Elég bunkó vagyok, hogy nem csinálok semmit amúgy..

A tetőterasz hatalmas és gyönyörű innen a kilátás. Középen van a feljáró attól balra most a srácok pakolnak. Szemben a rakodó fiúkkal van egy pad. Elég réginek és rozogának tűnik, de teljesen megfelel a cél érdekében.

Itt ülök a padon és épp azt nézem, hogy milyen sok dolgot lehet innen látni. Elég távol van, de látom a London-eyet. És ha kicsit jobbrább nézek még távolabb ott van a Big Ben. Közelebb házak vannak és van egy pár amibe be lehet látni. Például itt, egész közel van egy piros téglás ház és az egyik ablakból épp kihajol egy nő. Épp kirázza a szőnyegét. Egy másik házban, ami kicsit öregebb mint az előző, látni lehet, hogy valaki tv-t néz. Fogalmam sincs milyen sorozat ez. Na mindegy.

-Elfoglaltad a helyem.- ül le mellém az alak, aki kirángatott a gondolataim mély tengeréből.

-Sajnálom. Szeretnéd hogy elmenjek?

-Nem, dehogy. Maradj csak.

-Köszönöm, ez igazán megtisztelő.

-Ez csak természetes. Gondolkodtál, ugye?

-Hát valami olyasmi. Bár inkább csak nézelődtem. Meg néztem, hogy mit csinálnak az emberek.

-Pontosan ugyan ezt szoktam csinálni. Ez az egyik kedvenc helyem a világon. Ha tele van a fejem feljövök ide és csak itt ülök.

-Ez tök jó. Nekem is van ilyen helyem.

-Figyelj Chloé. Szeretnék veled beszélni. Komoly dolgokról.

Hello-bello olvasóim :) Remélem jól telik a szünetetek! Kicsit rövidebb lett a rész, mint szokott lenni, de remélem tetszik!
További jó szünetet.
Puszi.
XxR