Míg a turné el nem választ

18. Fejezet

*James szemszöge*

Nem azért rohantam a buszba, mert féltem, hogy ellopták a cuccaimat, nem vagyok hülye. Amikor kiakadtam, hogy eltűnt a busz nem a ruháim vagy a drága samponjaim érdekeltek, hanem a telefonom. Most itt ülök a buszon kezemben az említett tárgyal és azon gondolkodom, mihez kezdtem volna, ha valaki más birtokában lenne jelenleg. Ne értsetek félre, nem a telefonszámok, játékok és más alkalmazások miatt fontos ez nekem annyira. Persze nem hiszem, hogy kibírnám mindenzek nélkül, de engem elsősorban a fotók érdekeltek és jelenleg is érdekelnek. És itt megint lehet másra gondoltok, mint én. Sőt biztos. Nem a sok selfie vagy cicusos kép érdekel, hanem a legújabb képeim. A képek, amik remélhetőleg sosem fognak kitudódni.

*Tristan szemszöge*

Nem vagyok egy nagy lelkizős típus, nem akartam Connor szomorú szívecskéjét ápolgatni. Ott van Bradley. Most úgyis valami furcsa dolog zajlik kettőjük között. Mintha titkolnának valamit. Na mindegy, annyira nem érdekel. Legalább egy okkal több, hogy otthagytam őket. Szeretem Chloét, sőt teljesen odáig vagyok a kis csajért, de azt sem akartam, hogy az én vállamon sírjon a kutyája miatt. Amúgy is. A buszban legalább tudok aludni. Meg enni. Az fontos lenne. Éhes vagyok. És fáradt.

-Nants ingonyama bagithi baba Sithi uhm ingonyama Nants ingonyama bagithi baba Sithi uhm ingonyama Siyo nqoba Ingonyama nengw' enamabala!- érkeztem meg dúdolgatva a busz ajtajához. Igen, megnéztem az oroszlánkirály "az élet az úr" eredeti szövegét... Nálam az unalom sokszor nagyobb úr, ezért is néztem utána.- te meg mi a francot csinálsz?!- dermedtem nevetve James haveromra, aki éppen a telefonját... csókolgatja..?!

-Uram teremtőm te mit keresel itt?!- Dobta gyorsan el telefonját és vágta magát normális emberi pózba. Úgy látszik nem csak én lepődtem meg.

-Mi volt ez? Kinek a képét puszilgattad?- néztem rá gyanakvó tekintettel.

-S-senkiét... Hülyének nézel?- ejtett egy kínos kacajt utolsó szavai mögé. Ez kínos kacaj volt. Biztos vagyok benne, hogy valami képet csókolgatott.- Hova dobtad a telefont?- Pásztáztuk szemünkkel a busz különböző helyeit. Hol lehet?! Muszáj látnom a képet!- Meg is van!- állapodott meg tekintetem a kanapé alatt rejtőzködő készüléken. James is észrevett. Hosszú végtagjaimnak hála előbb kaparintottam meg az iPhont, annak ellenére, hogy konkrétan háború robbant ki a megszerzése miatt.

-Tristan NE! Egy hónapig sütök neked palacsintát, de most azonnal tedd le a telefonomat.- pff... most komolyan? 1. úgyse sütne 2. ha igen tuti rossz lenne 3. ugye nem gondolja komolyan?... nevetséges.

-Uhhhhhhhh... Neeeeeeee...- nem tudok mást mondani. Eléggé meglepett a kép, amely szemeim elé tárult, ahogy feloldottam a jelkódot.

-Kérlek, könyörgöm ezt vegyük úgy, hogy meg se történt!- hát ezt soha nem fogom elfelejteni az egyszer biztos...

-De ezt.. ezt mégis hogy? Te beteg vagy? Nahjo tudod mit, igazad van kivételesen.- dobtam neki vissza a telefont.- felejtsük el.- inkább nem akarom tudni...- de!- hát ezt nem lehet egyezség nélkül hagyni, ostoba lennék elszalasztani a lehetőséget.- hozz nekem egy nagy kosár csirkét a KFC-ből és egy fincsi kávét a Starbucks-ból!-hahh, én az ész.

-Persze még mit ne, pon..- mielőtt befejezhette volna mondatát az imént történteket mutogattam neki és pusziltam a levegőbe.-... máris te seggfej.

*Chloe szemszöge*

Szerencsére a kis okos (remélem érzitek az iróniát) Connor semmi komolyabb sérülést nem okozott az én egyetlen Isabellemnek. Az orvos meghánytatta szegényt... Elég undorító volt, de jobb mintha megfulladt volna.