Míg a turné el nem választ

26. Fejezet

*Chloe szemszöge*
Elteltek az ünnepek, elmúlt a karácsony és a szilveszter is. Valójában nem történt semmi az ég világon. Mivel az évnek ez az időszaka a szeretetről és a boldogságról szól, pár napig mi is úgy tettünk, mintha egy "összetartó család" lennénk.

Január van és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hanyadika. Nem csak azért, mert már jó ideje nem néztem naptáramra, hanem mert nem tudom mennyi az idő. Lehet, hogy másnap van, de lehet, hogy továbbra is ugyanaz a nap, amiről nem tudom, hogy hanyadika.

Valami oknál fogva nem megy most az alvás, ezért csak fekszem a sötétben és azon gondolkodom, hogy vajon ez lesz az az év? 2016 az az időszaka lesz az életemnek, amikor minden megváltozik?

Badarság.

Egy számmal többet mutat a naptár "év"-nél levő száma. Tulajdonképpen nem történt semmi. Az élet megy tovább és ennyi. Minden marad ugyanolyan unalmas és reménytelen, mint eddig volt.

Enyhén depressziós gondolataimba süllyedve sikerült majdnem visszaaludnom. Már csak pár pillanat kellett volna, hogy szemeim álmosan csukódjanak le, de hirtelen valami neszt hallottam.

-Isabella te vagy ott?- tettem fel a roppant buta kérdést, mivel a böszme kutya mellettem feküdt.- Bárki is matat az ablakomnál azonnal hagyja abba!- pattantam fel az ágyból és vettem fel a "tudok karatézni" pozíciót, holott ez egyáltalán nem igaz.

A kaparászás abbamaradt, de pár perccel később hallottam ahogy felhúzódik az ablakom.

-A kutyám nagyot tud harapni!-ébresztettem fel Isabellát, hogy ha már karatézni nem tudok legalább ő védjen meg.

A hirtelen jött vendég bemászott az ablakon és megállt előtte. Éreztem ahogy Isabella farok csóválva távozik lábam mellől és rohan az ablak felé. Lehet, hogy mégsem egy idegen látogatott meg.

Mivel ebben nem voltam biztos egy percre sem vettem le szemem, már amennyire láttam a sötétben, az alak sziluettjéről és hátrálni kezdtem az ajtó mellett lévő villanykapcsoló fele.

-Nem tudom, hogy ki vagy, de ha bántani mersz szólok apámnak.- a mondat végére elkezdtem nevetni, hisz én se gondolhatom komolyan.. Apa? Pont ő mentene meg a rejtélyes kutyasuttogótól?

Pár másodperc után hallottam, hogy nem csak én kuncogok a nevetséges "fenyegetésen" és mikor meghallottam a másik hangot is majdnem biztos voltam benne, hogy ki csábította el a kutyám.

-Bradley?- kapcsoltam fel a lámpát és lettem 100% biztos abban, hogy ő áll az ablakom előtt.- Miért nem szóltál egy szót sem?- csak állt és mosolygott, mint mindig. Annak ellenére, hogy 100, sőt 1000% volt, hogy ő tört be a szobámba, nem tudtam feldolgozni. Olyan régóta várok arra, hogy újra láthassam a valóságban.

-Sajnálom, de drámai hatást akartam kelteni.- lépkedett közelebb hozzám, majd tárta szét karjait.- Ugye nem haragszol?- állt meg végül előttem és várt, hogy választ adjak.

Hogy haragudhatnék rád?! Erre a pillanatra várok már mióta, hogy újra karod közt érezhessem magam! Szóval hagyd a hülye kérdezősködést és azonnal szoríts magadhoz!

-Nem, dehogy haragszom! A normális emberekkel ellentétben szeretem, ha az éjszaka közepén betörnek a szobámba!- ez valahogy sokkal jobb válasznak hangzott annál, ami az előbb zajlódott le fejemben. Mondatom végéhez érve azonban beteljesedett szívem vágya.

Hosszú percek, vagy másodpercek igazából fogalmam sincs, teltek el a válaszadásom óta. Csak állunk a szoba közepén egymás karjába zárva és azon gondolkodom, vajon ez igaz? Nem akarom, hogy vége legyen ölelésének, de annyi kérdés merült fel bennem és a legfontosabbra már régóta várom a választ.

-Honnan tudtad, hogy itt lakom?- toltam el magamtól Bradleyt.

-Szerintem, akit kicsit jobban érdekel, hogy pontosan hol is laksz, az pillanatok alatt megtalálja a választ.- kérdőn néztem rá, nem nagyon értem továbbra sem, hogy honnan tudta hova kell jönni. Értetlenkedő pillantásaimból, melyeket felé sugároztam, valószínűleg rájött, hogy jobban ki kell fejtenie azt, amit az előbb mondott.- Tudtam, hogy apukád vezérigazgató és ennek köszönhetően elég gyorsan megtaláltam azt, hogy hol laktok. Van egy kisebb életrajz róla a neten meg pár "főbb tudnivaló". Ennyi.

Miután választ kaptam az első válaszomra elkezdtem gondolkodni, hogy melyik legyen a következő.

-Hogy vannak a többiek?- annak ellenére, hogy rengeteg kérdésem van nem akarom, hogy azt higgye csak azok a kérdések érdekelnek, amik rólam szólnak.

-Nagyon hiányzol nekik.- leült az ágyamra és a paplant kezdte simogatni.- Jó ég de puha ez a cucc!

-Örülök, hogy tetszik!- nevettem el magam a hirtelen kisfiúvá varázsolódott srác láttán, aki úgy simogatta azt a takarót, mintha valami mágikus erőt tulajdonított volna puhaságának.

-Khmm.. szóval, bocsánat- vér szökött arcába és abbahagyta a simogatást.- Sokszor beszélnek rólad.

-Igen?- vontam fel szemöldököm meglepetten.

-Igen. Te is tudod, hogy nem szoktam hazudni.- nézett le cipőjére.- Tristan azóta nem nézte meg az Oroszlán Királyt és arra vár, hogy te legyél az, akivel majd megnézi. James mindig nagyokat sóhajt, ha bármi Disney hercegnőset lát és elkezdi mondani milyen jó lenne, ha megint velünk lennél. Connor meg kicsit elkomorodik a nagyobb testű kutyák láttán és bűnbánóan emlékszik vissza, amikor Isabella- itt megsimogatta az említett kutya fejét- kórházba került miatta.

Továbbra is Isabella fülét vakargatta és nem nézett rám. Vártam, hogy magával folytassa a sort, de nem tette.

-Na és..te?

-Nem szoktam rád asszociálni dolgok láttán.- ejtette ki könnyedén a szavakat száján. Teljesen sokkolt az említett mondat. Konkrétan fájt, éreztem ahogy bevési magát agyamba és tudatja velem, hogy tévedtem. Bradley Simpson nem szeret drágám. Csak álltam, mint egy rakás használhatatlan szerencsétlenség és őt néztem.- Nem jutsz eszemben dolgokról.- állt fel és lépett elém.- Nekem mindig rajtad jár a fejem, sosem felejtelek el és nem jutsz eszembe dolgokról, mert alapból rajtad gondolkozom.- a szavak cikáztak fejemben és éreztem ahogy elpirulok.

-Azt a sok dalt, ami az új albumon van, nekem írtad?- ez volt az utolsó és legfontosabb kérdés, amit fel akartam tenni a váratlan vendégnek.

-Nem hiszem, hogy egyikünk is örülne, ha az "I found a girl" rólad szólna. Persze, ha ez így van jobb, ha most gyorsan szólsz..- ejtett egy egy kínos kacajt.

-Ne aggódj, eddig biztos vagyok benne, hogy az a dal nem rólam szólt!- nevettem el magam.- Én a többire gondoltam.- néztem mélyen gyönyörű barna szemeibe, amik nagyon közel voltak hozzám. Egymással szemben álltunk az ágyam előtt, szinte éreztem forró leheletét arcomon, amitől egy milliárd pillangó terrorizálta gyomrom.

-Hát. Nem fogom letagadni, hogy az új albumot tulajdonképpen hozzád írtam.- gyomrom olyan görcsbe rándult, amilyenbe még soha.- És, ha nem baj ezt most muszáj megtennem.- egyik kezét derekam köré fonta a másikkal pedig megfogta fejem. Ajkai hihetetlen gyorsasággal közeledtek felém és akkor..

"So Wake Up, Your Sleeping Heart..."- megszólalt az ébresztő.

-Csessze meg, csak álmodtam.