Hogyan éld túl a gimit?

Beköltözés (prológus)

Reggel hét óra van, csörög az ébresztő, napfényes augusztusi reggel virradt. Zete minden további nélkül kipattant az ágyból, és egyből a tükörhöz szaladt, miután felvette a szemüvegét. Az elmúlt hetekbe teljesen be volt zsongva, de eljött ez a nap is, az első beköltözés a kollégiumba. -, nem mellesleg a gólya napok is már másnap kezdődtek. Így a felgyülemlett izgalom, (persze jó értelemben) igazán csak egy hatalmas mosollyal teljesedett be az arcán, miszerint már ma, elkezdődik az új élete. Majd miután megvillantotta a fogszabályzós fogait, megfésülte a göndör haját, és elindult a földszintre hogy megreggelizzen.

-Szép jó reggelt anya, hogy vagy? - kérdezte Zete, miközben fülig érő vigyorral oda sasszézott a konyhapulthoz.

-jó reggelt neked is. Én köszönöm szuperül vagyok, de te nagyon boldognak tűnsz, történt valami? Az eddigi sulikezdéseknek még sosem örültél így.

-Semmi különös, csak örülök és kész. Szerintem ne keressük az értelmét. - mondta miközben egy tál gabonapehelybe bele mártotta a kanalát, és egy nagy szürcsölés után elindult az asztal felé, hogy helyet foglaljon.

-Na és hogy aludtál? Sikerült már vissza szoknod a normális felkeléshez?

-Amit te normálisnak hívsz azt sohasem lehet megszokni... Én annak a híve vagyok hogy akkor kelek szívesen, amikor kialudtam magam. - mondta Zete.

-Na igen, nem kellene hajnalig gépezned, az szerintem tény, és való. Apropó, te hogy fogod bírni a játékaid nélkül? - kérdezte Zetét az édesanyja, miközben megitta az utolsó korty kávéját, majd a bögre és a kanál csörgésével elindult a mosogatóhoz, ahova elhelyezte a mosatlant.

-A laptop ott lesz nálam a koliba, simán tudok majd kockulni ha végeztem a tanulással.

-Kockulni? Lássuk csak... -eközben felvette a szemüvegét és a kijegyzetelt szlenk szövek közül kikereste azt a szót. Majd így folytatta: -ja igen játszani, rendben akkor megnyugodtam, nem lesz baj.

-Nem hát. - vágta rá Zete.

-Összepakoltad a cuccaid? Mindent eltettél?

-Persze, a szisztémám pedig a következő volt, miszerit azokat vettem számba legelőször, amiket az emberek a leggyakrabban hagynak otthon. Ez nem vicc, ez fent van a neten. Szóval minden a helyén.

-Lassan idulhatunk is akkor azt hiszem... Jaj én annyira büszke vagyok rád, felnőtt az én kicsi fiam... Nagyon hiányozni fogsz...- erre szorosan átölelte Zetét.

-Jaj anya...

Az út elég hosszú volt, még úgy is hogy kocsival indúltak el Budapestről Debrecenbe. Főleg hogy ez egyszeri alkalom, és legközelebb már Zetének vonattal kell jönnie. Kezdetben felüdülés volt elhagyni a várost, látszottak a dombok, és a hegyek, a pusztákról és szántóföldekről nem is beszélve, ugyanis a szeme a panelrenfeteghez szokott hozzá. -, de ahogy telt az idő, úgy vált egyre kényelmetlenebbé az ülés, és kiszállni is élmény volt, mikor megálltak egy gyorsétteremnél, rögtön ahogy megérkeztek.

Egyből be is mentek, és Zete sorbanállás közben megpillantott egy lányt a kasszánál, és elkezdte figyelni. Mekis egyenruha volt rajta, és a bézbólsapka hátulján kilógott a kontyba kötött eperszőke haja. Gyönyörűnek találta, és ennek köszönhetően úgy elkalandozott fejben, hogy nem vette észre hogy sorrakerült, és pont hozzá...

-Szia mit adhatok? - kérdezte a lány a pult túloldalán, csillogó fehér mosollyal az arcán.

-Izé, én...

-Bocsi nem értettem, szabad még egyszer?

-Én egy sajtburger menüt kérek, jaj nem dehogyis egy spicyt inkább... Igen egy spicyt... Ne haragudj.