Rea, a harmincas éveiben járó marketinges megtalálja üknagymamája, Aurélia naplóját. Ahogy a napló olvasásába merül, élete is megváltozik.
Munkahelyén kívül Erikkel találkozgat, a mentorával, aki a cégnél szakmai életútját igazgatja. Erik olasz származású édesanyja nem nézi jó szemmel a viszonyt, meg aztán ott van még a furcsa szagú Odett is, aki ugyanazokra a munkákra pályázik, amikre Rea. Rea édesanyja eközben egy nálánál jóval fiatalabb pasassal kavar.
Az üknagymama, Aurélai naplója jelenti a kiutat a káoszból. Ez az olvasmány az, amivel Rea tisztára tudja mosni a lelkét, s leporolhatja róla a mindennapok során rárakódott szennyeződéseket.
A sablonos szituációk ellenére az iromány mégis szándékozik adni valami új gondolkodni (és érezni) valót. Az életről van itt szó. A táltosok által megénekelt örök életről. Az élet táncáról, amit általunk lejt, kik itt vagyunk.
Az ük hangját régies helyett maira vettem, tehát nyelvezetileg nem felel meg annak a kornak, amiben íródott. Ennek egyik oka, hogy a régies nyelvvel nem akartam eltávolítani azokat az olvasókat, akik emiatt eltántoríthatóak lennének. A másik ok, hogy nem kifejezetten egy régi idő letűnt, avult életmódját szerettem volna megmutatni, hanem olyasvalamit, ami időn kívül áll.
Egy-két régiesebb szóhasználattal érzékeltettem, hogy a napló az ezernyolcszázas években íródott.
Jodie szürke kisegérként éli mindennapjait New York városában, amikor főnöke előlépteti, szerelme pedig feleségül kéri őt.
Úgy tűnik az élete végre sínen van, azonban egy nap elrabolja egy férfi, akinek meggyőződése, hogy ő Emmeline, a felesége...