Life as a Lannister

Best Friend

-Bronn, épp rólad beszéltünk!-szólt atyám szórakozottan. Én nem tartottam mulatságosnak a szituációt, szóval minél előbb el akartam menni a helyszínről.

-Akkor én most megyek is.-kezdtem hátrálni.

-De ez a te sátrad.-nézett rám Bronn furcsán.

-Hagyd csak Isabelle, majd én megyek.-majd rám kacsintott, és én magamra maradtam a férfival, akivel most a legkevésbé akartam. Ő éppen a sátramban mászkált, miközben próbálta összeszedni, hogy pontosan mit is akar mondani.

-Mennyi lett?-kérdezte.

-Tessék?

-A szám. Hány embert öltél meg?

-Ó! Hát miután majdnem meghaltam, nem ez volt a legfontosabb, amivel foglalkoztam.

-De mivel én ott voltam, így nem haltál meg! Sosem hagynám, hogy bármi rossz történjen veled!-nézett mélyen a szemembe. Egy pillanatra elgyengültem, de emlékeztettem magam, hogy nem szerethetek bele! Nem lenne jövője a kapcsolatnak, és ő csak egy zsoldos. Valószínűleg csak a vagyonom érdekli, nekem meg erre nincs szükségem. Egy elismert harcos vagyok a hét királyságban és nem mellesleg Tywin Lannister unokája. Több 100 nemes férfi kérte már meg a kezem, de mindnek csak azt mondtam,: ha le tudnak győzni egy párviadalban, akkor hozzájuk megyek. Egyiknek sem sikerült, így már egy éve nem környékezett meg egy férfi sem. És én sem tápláltam érzéseket senki iránt. Aztán egyszer csak jött ez a zsoldos katona, aki nem elég, hogy megmentette atyámat ,még egy kiváló harcos is. Minden megvan benne, ami tetszik nekem egy férfiban, de amilyen az én szerencsém persze, hogy nem előkelő származású. Ilyen vagyok, vonzom a selejtes embereket.

-Nem kell úgy tenned, mintha fontos lennék neked! Nem fogsz emiatt több pénzt kapni, szóval akár békén is hagyhatnál.-fájt kimondanom mindezt, de mindkettőnknek így lesz a legjobb.

-Azt hiszed a pénz miatt csinálom?-kérdezte hitetlenül. Szemében csalódottság látszódott, amitől kissé összeszorult a gyomrom. A francba megbántottam. De várjunk, az jó ha megbántottam, hisz akkor talán könnyebben elfelejt.

-Bronn, menj el! Most!-néztem rá a lehető leghidegebb tekintetemmel. De őt ez nem hatotta meg.

-Miért? Miért vagy ilyen undok? Miért nem engedsz közel? Talán nem vagyok elég jó neked?

-Nem erről van szó és ne forgasd ki a szavaimat!-förmedtem rá.-De ennek semmi értelme. Én egy előkelő család leszármazottja  vagyok te pedig egy zsoldos. Nekem nagy dolgokat kell véghez vinnem! A családom sohasem foganda el minket. Minek fájdítsam mindkettőnk szívét? 

-Mióta érdekel téged, hogy mit gondolnak mások?

-Nem érdekel! De ez az életedbe kerülne! Ha nagyatyám megtudná megöletne, vagy engem kényszerítene, hogy öljelek meg. 

-Te törődsz velem!-húzta édes mosolyra a száját.

-Persze megfogtad lényeget.-forgattam a szemem.

-Ez aranyos. 

-Na most kotródj innen!-nem vagyok aranyos! Az egyik legveszélyesebb ember vagyok a Hét Királyságban,semmiképp sem vagyok aranyos.

-Nem akartalak megbántani. De mielőtt még elmennék, jó ha tudod, hogy én nem féltem az életem! Nem édrekel, hogy ki mit gondol. És én nem vagyok egy hősszerelmes alkat, nagyon sok vér tapad a kezemhez, és igen pénzért ölök, de még ez sem érdekel. Ha kéne a Királlyal is végeznék jó summáért. De téged és a számodra fontosakat sohasem bántanám! És én is tudok annyit nyújtani, mint a sok nyámnyila kisúrfi. De neked nem kell nyámnyila úrfi! Neked egy férfi kell, aki mellett nem csak te, de az egész családod biztonságban van, és aki nem korlátoz. Mellettem azt csinálhatnál, amit csak akarsz! Gondold át! És ha azután is azt akarod, hogy hagyjalak békén megteszem.-majd távozott.

Másnap elindultunk vissza Királyvárba. Egész úton Bronn szavai jártak a fejemben, nem érdekli, hogy veszélyben lenne az élete, törődik velem, és megvédené Tyriont. Nagyon össze voltam zavarodva. Csak egy emberben bízhatok, aki tudom, hogy az őszinte véleményét fogja elmondani, úgyhogy alig vártam, hogy végre beszélhessek Cleganenel. Ő azt fogja mondani, amit gondol, én pedig úgy fogok cselekedni! Az út két hétig tartott, és pont Joffrey neve napjára értünk Királyvárba. Micsoda szerencse, a kis szaros nagy parádét szervezett magának. Pff, a fél város éhezik, ő meg mulatságot szervez magának. Ideje lesz kezelésbe venni a kiskirályt, mert nem lesz jó vége!

-Dárga Unokaöcsém! Mily örömteli, hogy újra láthatlak,-köszönötte nagy mosollyal Joffreyt atyám. Én egy gyors mosolyt váltottam Clegane-nel, mivel sajnos mennünk kellett  ugyanis a Kistanács éppen ülésezik, ahol a király Segítőjének illik megjelenni. Én is meghajoltam a királyom előtt és már mentünk is.  A kistanácsban mindenki arcára nagy meglepődöttség ült ki mikor megláttak minket.

-Hagyják csak uraim, nem szükséges felállni, nagyon örülök, hogy láthatlak titeket. A lányomat gondolom nem kell bemutatni.-körbemosolygtam és levágtam magam az egyik székre.

-Mit keresel itt?-kérdezte Cersei. Ő nem örül, hogy visszatértünk, haha remélem is, hogy most nagyon dühös, hát még milyen dühös lesz, ha megtudja Tyrion az új segítő.

-Atyánk küldött.-felelte nagy mosollyal Tyrion és átadta nagyapa levelét Pycelle mesternek.

-Atyád ,úrnőm, Tyriont nevezte ki a Király Segítőjének, amíg őméltósága háborút vív!

-Kotródjatok innen mind!-üvöltötte el magát Cersei. Én egy nagy mosollyal hagytam el a szobát és már mentem is megkeresni a legjobb barátomat. Meg is találtam őt a szokásos helyünkön, már ő is várt rám. Mivel nem szokásunk ölelkezni, így csak egy ökölpacsit adtunk egymásnak.

-Kibaszottul hiányoztál kicsilány!-mondta. Ő az egyetlen aki kicsilánynak hívhat.

-Te is nekem Clegane! Sok minden történt, mióta nem láttuk egymást.

-Az biztos. Csak úgy virulsz, mivan találtál valami kandúrt?-vonta fel szemöldökeit.

-Ehh ne is mond. Megőrjít az az ember, annyira összezavar.

-Na meséld csak el drága és egyetlen barátodnak, hogy mivan.

-Hát azt kell tudni róla, hogy ő mentette meg Tyrion életét és ő hozta vissza hozzám. Már az első nap udvarolt, de akkor még hidegen hagyott. Aztán minden nap jött és csak mondta csak mondta és mondta én pedig ha nem volt ott akkor kerestem. De emellett meg tudom, hogy nincs jövőnk, hisz Tywin sosem engedné, hogy egy zsoldos legyen a férjem...

-Hogy mi? Egy kibaszott zsoldosba szerettél bele! Az alma nem esett messze a fájától. Atyád a szajhákat, te a zsoldosokat szereted.-nevetett fel, de nekem nem tetszett a tréfa.

-Tudod mit? Baszódj meg Clegane!-és már  menni is akartam.

-Várj már kicsilány! Nem ítélkezem, csak vicces ennyi. Figyelj, ha szereted szerintem tökmindegy mit gonolnak mások. Szerintem ő is tudja, hogy halál vár rá ha bárki megtudja, de ő még így is akar. Szóval szerintem szard le és kezdj el végre élni! Bassza meg 17 éves vagy! Menj hálj egy zsoldossal ha azt akarod, mit bánom én. Ne csinálj mindenből problémát!-igaza volt. Eddig mindig úgy éltem, ahogy azt kellett. Úgy gondoltam elég nagy kihágás, hogy harcos vagyok, nem kell tovább szítanom a tüzet. De ez az én életem! Ha egy zsoldosba szeretek bele, akkor így lesz! Ha pedig valaki megpróbál minket szétszakítani, azt  megölöm!

-Kössz Clegane! Megyek és megkeresem Bronnt.....