Life as a Lannister

The lost one

-Szét vagy esve. - mondta Clegane, miután már harmadszorra is meghaltam volna, ha igazi karddal vívunk.

-Nem kell felhívnod rá a figyelmem, magamtól is rájöttem. - mordultam rá.

-Befejezhetjük, ennek így nem sok értelme van.

-Majd befejezzük, ha én azt mondom. - kezdtem ideges lenni, ugyanis én nem szoktam szétesni. Én mindig mindenre készenállok. Ha beleszeretsz valakibe, annak vannak jó, illetve rossz oldalai is. A világ valahogy teljesen más lesz a szemedben, hirtelen minden sokkal színesebb lesz, és te is boldogabb vagy. Ugyanakkor, szét vagy esve, ami nem jó, mivel ha a világ egyik legbrutálisabb emberével vívsz, könnyen megsérülhetsz, az egyetlen szerencsém az, hogy ő a legjobb barátom.

-Isabella! - Louis, az egyik aranyköpenyes, aki nem mellesleg az egyik leghűségesebb emberem, közelített felém. - Beszélnünk kell!

- Holnap ugyanekkor, ugyanitt! - kiáltottam még vissza Cleganenek.

-Addigra szedd össze magad! - erre már csak a középső ujjam felmutatásával válaszoltam.

- A király egy csapat katonát küldött egy falra induló csapat után.

-Miért tenne ilyet? - értetlenkedtem.

-Egy bizonyos fiút keres, Gendrynek hívják, mást nem árult el, de azt parancsolta, hogy amint megtaláljuk öljük meg.

-Mikor indultok?

-Ma este.

-Ott leszek!

Felrohantam a kastélyba és meg sem álltam Tyrion szobájáig, hátha ő tud valamit erről a bizonyos Gendryről. Ha Joffrey mindezt a hátunk mögött csinálja, akkor valami nincs rendben. Mostanában nagyon sok furcsaság történik a kastélyban, Joffrey furán viselkedik, Cersei pedig senkivel nem hajlandó beszélni. Ha atyám nem is tud semmit, ki fogom deríteni mi folyik itt, így este a csapattal tartok.

-Atyám!

-Isabella, éhes vagy? - körbenéztem az asztalon, ami roskadásig meg volt pakolva a finomabbnál-finomabb ételekkel.

-Mindig éhes vagyok. - azzal levágtam magam az egyik székre és nekiálltam felfalni amit csak tudtam.- Szóval azért jöttem, hogy kérdezzek valamit.

-Kérdezz bátran.

- Ismersz e egy ifjút, kit Gendrynek hívnak?

-Hmm, sosem hallottam még ezt a nevet. Miért?

-Most még nem tudom, de amint kiderítem elmondok mindent.

Hirtelen Bronn rontott be a szobába. Egy pillanatra megállt, rám nézett én pedig rá, majd realizálta, hogy normálisan kellene viselkednie, így öntött magának egy pohár bort és leült egy másik székre. Egyelőre még nem mondtuk el Tyrionnak, ami köztünk történt, mivel még mi sem tudjuk, hogy mi is ez az egész. Ezt akartam elkerülni, hogy kínos legyen minden, erre most itt ülök és bámulom az ételt, mintha olyan rohadt érdekes lenne.

-Isabella?! – néznek rám mindketten, mintha választ várnának.

-Hmm?.. -néztem rájuk bambán.

-Azt kérdeztem mit tervezel a ma estére.

-A fiúkkal megyek, elintézni pár dolgot.

-Az én csapatommal? – kérdezte Bronn, egy huncut mosoly kíséretében.

-Sosem lesz a te csapatod. Lehet, hogy tiéd a parancsnoki cím, de ők az enyémek. – kacsintottam rá.

-Milyen dolgokat? – kérdezte atyám.

-Mennem kell! Holnap találkozunk. – azzal kirohantam a szobából.

Felvettem egy lazább páncélt, ami véd is, de semmi extrém. A kardomat is felkötöttem, illetve a szobalányom befonta a hajam, hogyha esetleg harcra kerül a sor, akkor az se legyen útban. A többiekkel a kapu előtt találkoztam, mindig örülnek ha csatlakozom hozzájuk. Kíváncsi voltam, vajon miért akar Joffrey egy parasztfiút holtan látni, de senki sem tudta pontosan. Valami bűzlik nekem itt. Egyre kíváncsibbá, érzem ahogy az adrenalin elönt, ahogy közeledünk a táborhelyhez. Semmiképp nem szeretném, ha harcba torkollna a találkozás, tisztelem az Éjjeli Őrséget, de ha az utamba állnak, akkor meghalnak. Megérkeztünk. A horda vezetője lép ki, a házból, látom, hogy két alak a másik irányba indul el. Odasúgom az egyik aranyköpenyesnek, hogy mindjárt visszajövök.

-Hova, hova? – kérdezem a két szökevényt. Ám amint megfordul az egyik, egyből felismerem. – Arya? – teljesen kitérek a hitemből. Mind azt hittük, hogy Arya halott.

-Ugye nem fogsz visszavinni? – kérdezi tőlem félve.

-Mit keresel itt? És ki ez itt melletted? Azt hittük meghaltál. – még mindig nem hiszem el, hogy megtaláltam Arya Starkot.

-Miután kivégezték atyámat, Yoren azt mondta elvisz a Falra, Jonhoz. Ő itt Gendry.

-Gendry? Miért akar téged a király holtan látni? – ismerősek a vonásai.

-Ő mindenkit holtan akar látni. – válaszolta.

-Tudom, hogy hazudsz, úgyhogy kezdjük előről, és akkor lehet nem öllek meg. – Gendry Aryára nézett, aki bólintott neki jelezve, hogy beszélhet.

-Robert Baratheon fattya vagyok. – majdnem az állam is leesett, amikor ezt meghallottam. A fejemben összeállt a kép, Joffrey azért akarja megöletni Gendryt, mert fenyegetést jelent a trónjára.

-Jólvan, nekem most vissza kell mennem, de ti fussatok. Fussatok, ahogy a lábatok bírja és meg se álljatok a Falig, értitek?

-Nem viszel vissza Királyvárba? – kérdezte Arya.

-Dehogy viszlek, elég nekem egy Stark gyerekre vigyáznom, nem kell még egy. – mosolyogtam rá.

-Köszönjük! – mondta, majd elszaladtak.

-Ez nagyon megható volt. – szólalt meg egy hang a hátam mögül....