Life as a Lannister

That bitch

-Jó reggelt álomszuszék!-mosolyogtam atyámra, aki a sátrában feküdt, miután jól kiütötték a csata előtt.

-Mhmh..Mi történt?-kérdezte kótyagosan.

-Jól kiütöttek, még mielőtt elkezdődött volna a harc. De ne aggódj, nyertünk. 

-Te jól vagy?

-Igen én jól vagyok.-mosolyogtam rá, de legbelül rettentően fáradt voltam és dühös is magamra amiért hagytam, hogy Bronn elterelje a figyelmem. Ez majdnem az életembe került,úgyhogy ez nem történhet meg többet. Véglegesen kizárom őt az életemből.

-Oroszlánom! Jöttem, ahogy csak tudtam, mikor meghallottam mi történt.-rohant be egy idegen nő, és úgy borult rá atyámra, mintha az élete múlna rajta.

-Ó Shae,ne aggódj jól vagyok.

-Esetleg zavarok? Kimenjek?-kérdeztem idegesen. Nem tetszett, hogy ez a szajha itt ugrándozik atyám körül, mintha valami kiskirálylány lenne. Mikor legutóbb atyámnak szoros kapcsolata volt egy szajhával, abba anyám bele halt és majdnem én is.

-Isabelle ő itt Shae, Shae a lányom Isabella.

-Ó hölgyem, nagyon örülök!-hajolt meg előttem, amitól csak mégjobban fel ment bennem a pumpa. Még hogy hölgyem! Kinek képzeli ez magát! Tyrion látta, hogy kezdem elveszíteni a fejem, ezért közbe is akart avatkozni, de már késő volt. A nyakánál fogva megfogtam azt a lotyót és a földhöz vágtam.

-Mondd csak te mégis kinek képzeled magad? Betörsz az atyám sátrába, mintha a felesége lennél?! Engem a szádra merészelsz venni? Tudod te, hogy ki vagyok?!- Shae értetlenül nézett rám és félelmet láttam a szemében. Jó, féljen is!- Ha még egyszer hozzám mersz szólni, vagy meg mered zavarni a beszélgetésem atyámmal, megjárod! Te csak egy szajha vagy, és ha többet hiszel magadról majd én emlékeztetlek!

-Isabelle! Elég!-förmedt rám atyám. 

Én csak értetlenül néztem rá, hisz mellettem kéne állnia! Tudja, hogy utálom, hogy szajhákkal hál, tudja hogy félek megint megtörténik az ami már egyszer megtörtént! Mégis engem csitít le. Annyira ideges lettem, hogy kirohantam a sátorból és elindultam. Hogy hová? Magam sem tudtam, de tudtam, hogy mennem kell! Nem maradhatok itt, mert akkor megölök valakit. Utamat a közeli erdő felé vettem, csak mentem és mentem és nem gondolkodtam, ki kellett szellőztetnem a fejem. Az egyik pillanatban hangokra lettem figyelmes. Nem tudtam pontosan honnan jön, de azt tudtam közel van és hogy el kell bújnom. Hallgatóztam.

-Közelebb kell mennünk, innen semmit nem látunk.-szólt az egyik.

-De óvatosnak kell lennünk, nem kaphatnak el!-szólt a másik. Kémek! Kémek, jöttek, hogy hírt vigyenek a Starkoknak. Megint ideges lettem, de egyedül nem tehettem sok mindent, és holtan nem érnek semmit.

-Mit csinálsz itt?-majdnem halálra rémültem. Bronn állt mögöttem és figyelt.

-Csshhh!-jeleltem neki, hogy ott vannak a kémek. Odanézett és felfogta, azt kérdezte mit akarok tenni.-El kell kapnunk őket! De lehetőleg élve. Meg kell tudnunk tőlük mindent amit csak lehet.

-Rendben gyere utánam.-Nem értettem mit akar, de követtem. Mögéjük kerültünk,de mielőtt még elindultam volna támadni,intett hogy várjak még. Füleltem, elhalkultak, nem beszéltek. Valószínűleg hallottak minket és most várják, hogy támadjunk. Meg kell várnunk, amíg már nem számítanak ránk. Bólinottam, majd egy pár perc múlva megint hangoskodni kezdtek. Ideje volt támadni. Bronn ment elől én pedig követtem. Mikor mögéjük értünk ő a nagyobbikat vette célba én a kisebbiket. Egyszerre vetettük rájuk magunkat, szegényeknek semmi esélyük nem volt.