Life as a Lannister

Lord Varys

-Segítened kell.-rontott rám atyám, én épp a kardomat tisztogattam és elmerültem a gondolataimban.

-Tudod, illik kopogni.-néztem rá szúrós szemekkel.-Ki tudja mit csinálok éppen, lehet öltözködök.

-Ott voltam, amikor megszülettél, már nem tudsz újdonságot mutatni.-nevetett rám.

-Miben segíthetek, drága segítő úr?-hagytam rá, az előbbi témát. Nem vagyok mostanában vitatkozós kedvemben, pedig régen éltem haltam a vitákért és a provokációért. Mostanában azonban nehéz idők járnak. Jaime bácsikám még mindig a Starkoknál van, Joffrey borzalmas király és még a többi Baratheon kölyök is a nyakamon lóg, a Vérebnek már nincs annyi ideje velem gyakorolni, egy szó mint száz szar az élet.

-Ki akarom deríteni, hogy kiben lehet bízni.

-Ez egyszerű, Senkiben!-nem értettem mit szeretne.

-Úgy értem, kell valami csel, valami amivel bebizonyíthatom, hogy senki sem őszinte. Pycelle nagymester a szemembe egy rossz szót nem mond, és esküdözik, hogy neki bármit elmondhatok. Lord Baelish és Varys mindenről tud. Nekem nincs semmim, sem hűséges emberek, sem kapcsolatok. Nem szúrhatom el! Most kell megmutatnom atyámnak, hogy több vagyok, mint amit ő hisz rólam.-leszegte a fejét, majd segítségkérő szemekkel nézett rám újra.-Tudom, hogy most nem vagy a legjobb lelki állapotodban, bár azt nem tudom miért, mivel nem mondod el, de te vagy az aki talán még nálam is okosabb és kreatívabb.-Nos igen, mostanában nem vagyok önmagam.És ezt utálom! Az egészről az a Rohadék tehet! Mert ugye nekem rajta kellett kapnom őt egy szajhával... Na mindegy..

-Hmm.. Valami csali kéne.-gondolkodtam hangosan.-A királynő valószínűleg minden lépésedet követi, és hát ehhez emberek kellenek. Egyébként meg én itt vagyok hűséges embernek! Nekem vannak kapcsolataim a Keskeny-tengeren túlon is. Szóval, ha bármit meg szeretnél tudni, csak szólj!

-Azok a te embereid nem az enyémek! És sajnálom lányom, de te egyedül sajnos nem vagy elég.-húzta szomorú mosolyra a száját. Mostanában Tyrion nagyon gondterhelt és sajnos én nem tudok rajta segíteni, olyan makacs, hogy az már fáj. Így már feladtam a probálkozást.

-Megvan! Myrcella épp házasodára alkalmas korba lépett. Mi lenne, ha ennek a három embernek elmondanád, hogy Myrcellát férjhez akarod adni, de mindenkinek mást mondasz. Cersei, úgyis kérdőre fog vonni, és te abból fogod tudni ki árult el, hogy melyik férj jelöltet hallod vissza.

-Zseniális vagy Isabelle!-örült meg, majd adott egy puszit az arcomra és már sietett is ki a szobámból. Én pedig folytattam a kardom tisztogatását.

Este felé vacsorához készülődtem, mikor valaki kopogott. Varys a pók volt az.
-Zavarom  Lady Isabelle?-tudja, hogy utálom, ha ladynek szólítanak.

-Lépj be Lord Varys!-kíváncsi voltam mit akarhat.-Most elmehetsz!-szóltam a szobalányomnak.

-Még nem volt alkalmunk beszélni mióta visszatértél.

-Gondolom, nem vártál tárt karokkal.-húztam gúnyos mosolyra a számat.

-Ó, Isabelle jobban kedvellek, mint gondolnád.-nevetett fel lágyan. Nem bízom a pókban. Ép eszű ember nem bízik a besúgók mesterében.- Azért jöttem, hogy tisztázzam, miért találkoztál az egyik kismadarammal, mikor elhagytad Királyvárat.-kellett egy másodperc míg felfogtam miről beszél.

-Á! Igen remélem jobban van és nem vérzett el, míg visszatért hozzád.-mosolyogtam megint.

-Bizonyára úgy véled, hogy rossz szándék vezérelt, de én szimplán csak a királynőnek tett ígéretemet teljesítettem. Tudni akarta, hogy hova mentek én pedig felajánlottam segítségemet.

-Ó, hát persze, hisz te oly hűséges vagy szeretett Nagynénémhez! Hűséged a házam iránt melegséggel tölti meg szívem!

-Nem szeretném, ha emiatt a kis baleset miatt megromlana a barátságunk! Hisz mindketten befolyásos emberek vagyunk!-fenyeget! Ő most tényleg megfenyegetett?!

-Ugyan Lord Varys emiatt ne aggódj! Megmondtam, ha még egyszer utánam küldöd az egyik kismadarad, akkor megölöm. Ha betartod ezt a kis dolgot, a barátságunk töretlen marad! Én sem szeretnélek az ellenségemnek tudni, de abban is biztos vagyok, hogy te sem engem.-óvatosan kell fenyegetni ezeket a besúgókat. Mert bár nem harcosok, nagyon vág az eszük.

-Hát persze Isabelle! De tanácsolhatok valamit,mint barát a barátnak?

-Hát persze. Tanácsaidat mindig tárt karokkal fogadom.

-Nagyatyád bizonyára nem örülne, ha egy zsoldos katona felesége lennél. Így azt tanácsolom óvatosabban enyelegj vele, hisz ha én aki jót akar neked észreveszi ezt, a rossz akaróid is észre fogják!-Nem hittem a fülemnek. Megint megfenyegetett, és most célba is talált. Nagy erő kellett, ahhoz, hogy ne öljem meg ott helyben. Ha látja rajtam, hogy most fogást talált rajtam, ezzel fog sakkban tartani, amit nem engedhetek.

-Drága Varys, köszönöm aggódásodat, de a zsoldos nem jelent nekem semmit. Csak szórakozom, bizonyára megérted, hogy vannak szükségleteim, amiket te sajnos nem élhetsz meg, de én szeretek szórakozni. Nagyatyámnak ez ellen nincs kifogása.-mosolyogtam a lehető leghihetőbben, miközben a szemeim hidegek és fenyegetőek maradtak. Tudja hol a helye! Engem nem fenyegethet meg senki!-Most ha megbocsátasz, akkor megvacsoráznék.

Az estéim magányosan telnek, hisz drága barátomnak most egész nap a szaros mellett kell lennie, mert ő szerencsétlen megvédeni magát. Atyám egész nap dolgozik, éjjel meg azzal a szajhával van. Bronn meg.. Na róla meg nem beszélek. Gyűlölöm! Minden porcikámmal!

-Isabelle? Odabennt vagy?-ezt nem hiszem el.

-Ha be merészelsz jönni megöllek.-még magamat is megleptem azzal mennyire hideg volt a hangom.

-Kérlek.. Beszéljük meg az istenit, nem haragudhatsz rám életed végéig!-dühös volt, ami nem tetszett ,hisz neki semmi joga nincs idegesnek lenni!

-Menj el!-de ekkor kinyitotta az ajtót én pedig egy kést hajítottam felé, ami a keze mellett landolt a falban.

Beszéljünk..-ám még mielőtt folytatni tudta volna rátámadtam. Azt hitte viccelek, mikor azt mondtam ha bejön megölöm. Hárította a támadásomat, de nem támadt ellen, így újra támadtam. Az összes támadásomat kivédte, de sosem támadt ellen.

-Harcolj te gyáva! Így akarsz meghalni?!-mire észbe kaptam, már potyogtak a könnyeim. Nem akartam sírni előtte, hisz nem érdemelte meg, hogy miatta szomorkodjak. De sajnos az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Leengedtem a karomat és a kardomat elengedtem, ami hangos csattanással ért földet. Az arcomat a tenyerembe temettem, hisz nem akartam, hogy lássa a könnyeimet.

-Isabelle!-jött oda hozzám és megpróbálta felemelni a fejem.

-Hagyj békén te féreg!-majd lekevertem neki egy hatalmas pofont.-Menj el!

-Sajnálom! Sohasem akartalak bántani! Ami történt, megtörtént és sajnos már nem tudok rajta változtatni. Csak még egy esély kérek.-nem hittem a füleimnek. Még egy esélyt. Nem nem lehetek gyenge! Mással hált! Hitegetett és hagyta, hogy beleszeressek! Nincs második esély.

-Miért? Miért csináltad?!-kérdeztem tőle, és a szívem majdnem megszakadt.

-Nemtudom. A picsába is elveszítettem a fejem. Nem akarok magyarázkodni, csak engedd, hogy jóvá tegyem!

-Hogy tehetnéd jóvá? Egyszer már megtetted, mi a biztosíték arra, hogy nem fogod többet?

-Nincs rá biztosíték.-tárta szét a karját.-Meg kell bíznod bennem.-lépett hozzám közelebb.

-Ugyan ki bízna egy zsoldosban?-húztam gúnyos mosolyra a számat.-Az ok ami miatt még mindig élsz, az atyám, ő valamilyen okból kedvel. Ha ő nincs már halott lennél. Menj el és ez így is marad.

-Isabella?..-Clegane....

Na helló! Szívesen fogadok mindenféle véleményt a mostani részekkel kapcsolatban! Ha van bármi ötletetek, észrevételetek vagy bármi írjatok nyugodtan! Köszi, hogy olvastok!

Puszi:M