Life as a Lannister

The fight

Egész nap dekoncentrált voltam, csak az volt a fejemben, hogy Tyrion harcolni fog, és hogy nem elég hogy harcolni fog, de az elővédben. És persze a Bronnal folytatott beszélgetésem sem hagyott nyugodni, annyira meg tud őrjíteni. De muszáj kivernem most őt a fejemből, hisz csúcsformában kell lennem a harcra. Hiányzott Clegane is, vele mindig eredményes volt a gyakorlás. 

Este még mindig ütöttem szegény fabábut, ami már alig akart a lábán megállni. Egy katona odajött hozzám, és szólt, hogy nagyapám a sátrában vár. Letettem a gyakorló kardot és elindultam a sátorba. Odabent nem volt más csak Tywin, mikor meglátott mutatott, hogy üljek le, majd töltött nekem egy pohár Dorne-i bort.

-Nem szeretném, ha haraggal a szívedben mennél holnap csatába, még a végén valami ostobaságot csinálnál.-kezdte.-Bár nagyon nem helyeslem, hogy harcolni fogsz, tudom hogy nem tehetek semmit, hisz apád lánya vagy, ami azt jelenti nagyon makacs vagy. De nem szeretnék sérülést, sem pedig ostobaságot! Nem veszítek el még egy Lannistert.-nézett rám komolyan.

Tudtam, hogy komolyan beszél és hogy aggódik. De meg kell értenie,hogy ő nem az apám. Tisztelem a nagyapát nagyon is, de nem vagyok senki szolgája! De ma nem akartam már többet veszekedni, túl sok minden történt.

-Rendben! Nem csinálok ostobaságot ígérem! És köszönöm, hogy beletörődsz, tudom hogy nehéz és tudom, hogy Jaime elvesztése nagy seb mindkettőnknek, így mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy visszakapjuk!

-Tudom! Minden nap azt kívánom bár te születtél volna Tyrion helyett.-Szomorúan elmosolyodtam, hisz Ő nem ismeri Tyriont. Sokkal többet ér nálam vagy bárkinél. De mint mondtam, ma nem akarok több konfliktust. Visszamentem a sátramhoz viszont mielőtt még beléptem volna hangokat hallottam bentről. Előrántottam az egyik késem és óvatosan a szobába léptem. Az árny mögém lépett de én gyorsabb voltam és leterítettem és a késem a nyakához szorítottam. Ekkor láttam meg, hogy a betörőm Bronn volt.

-Te jó ég, majdnem megöltelek te idióta!-másztam le róla a késemet meg visszatettem a tartójába.

-Minden egyes alkalommal meg tud lepni hölgyem.-kelt fel ő is a fejét vakargatva, amit valószínűleg bevert amikor elesett. Ő baja.

-Mit akarsz?-igyekeztem undok lenni, de mélyen nagyon is örültem hogy itt van. Bár ezt még magamnak sem szívesen vallom be.

-Atyádnak szereztem társat az éjszakára, így gondoltam mi se maradjunk magunkra.-nézett mélyen a szemembe.

-Atyámnak szajhát szereztél? És magadnak miért nem? Vagy még a szajháknak sem kellesz?-utolsó mondatomra elmosolyodott, de kissé megbántva is érezhette magát.

-Örülnél ha egy szajhával tölteném az éjszakát?-húzta félmosolyra a száját és egyik szemöldökét is felvonta.

-Nem érdekel kivel töltöd az éjszakát zsoldos. Felőlem a világ összes szajhájával is lehetsz egyszerre az sem érdekel.-mondtam közönyösen, közben pedig pakolásztam és úgy viselkedtem mintha nagyon sok dolgom lenne, de közben csak kíváncsi voltam meddig mehetek el, mikor bántom meg.

-Nem hiszek neked.-lépett közelebb, amitől én reflexszerűen hátrébb léptem, de sajnos már nem volt hova hátra lépni.-Szerintem nagyon is érdekel. Szerintem nagyon is érdekellek, és tudom, hogy amit most mutatsz az csak egy álca.-lépett hozzám még közelebb.-És egy nap majd az enyém leszel.-suttogta a fülembe. Annyira ledöbbentett a viselkedése, hogy köpni-nyelni nem tudtam, csak álltam ott és vártam, hogy mit csinál ezután.-De addig is, találkozunk holnap.-majd fogta magát és faképnél hagyott Én meg csak álltam ott és próbáltam összeszedni magam, nem is értem hogy lehet rám ilyen hatással, hisz még soha senki nem tudott ennyire elgyengíteni. Össze kell szednem magam! Hisz holnap csatába megyek! Megráztam magam és olvastam tovább a könyvem, hisz tudjátok nem vagyok egy alvóbajnok.

Másnap hajnalban megszólaltak a kürtök. Hamarosan itt lesznek! Egyből kiugrottam az ágyamból és felkaptam a páncélomat, a 16. születésnapomra kaptam Jaimetől, egy nagy oroszlán van az elején és természetesen arany színű. Még nincs rajta egy karcolás sem, és nem azért mert még nem harcoltam;) Mikor kimentem a sátramból megláttam apámat, aki még azt sem tudta hol van.

-Jó reggelt! Hogy vagy?-kérdeztem tőle. Elég furán nézett ki a kicsi testén a páncél. Mintha egy kis udvaribolond lenne. Ezen a gondolaton elmosolyodtam.

-Jól vagyok. Majd csak lesz valahogy.-vont vállat és elindultunk a hegyi törzsek felé.

-Nem hagyom,hogy bármi baj történjen veled, ezt te is tudod! Végig melletted leszek és lemészárolok mindenkit aki a közeledbe akar menni!

-Tudom Isabelle, tudom jól, de inkább magadra figyelj,aztán rám. És amúgy is Bronnt pontosan azért fizetem, hogy megvédjen.

-Na persze, mert majd egy zsoldosra bízom az életed.-mire válaszolhatott volna már a törzseknél voltunk. Tyrion tartott egy lelkesítő beszédet, majd megláttam a hadsereg közeledtét. Egyből elindultam és velem együtt az egész elővéd. Tyrion bekeveredett a tömeg sűrűjébe és mikor újra megláttam a földön feküdt. Mielőtt még odarohanhattam volna hozzá Bronn megelőzött.

-Él, csak elájult.-bólintottam. Így lesz a legjobb neki.-Így már neked sem kell harcolnod.-fogta meg a karom, mikor el akartam indulni. Én csak gúnyosan elindultam és hátra sem néztem.-Már hozzám sem szólsz hölgyem?

-Állj el az utamból zsoldos, mert még a végén megtalállak ölni.-majd a fejemmel nagyapám felé biccentettem aki minket nézett. Bronn odanézett, majd egy óvatos mosolyra húzta a száját és elállt az utamból.

-Versenyezzünk.-kiáltott oda nekem.

-Mi?!

-Aki több katonát megöl, az bármit megtesz a másik személynek egy szó nélkül, egy alkalommal.-tetszett az ötlet, hisz ő még nem ismer így nem tudja mennyire jó is vagyok.

-Benne vagyok zsoldos!-mosolyogtam rá.

Megszólalt a kürt ami azt jelentette támadás. Elindultam és csak az lebegett a szemem előtt, hogy mennyire jó ízű lesz a győzelmem és, hogy Bronn képéről le fog hervadni a vigyor. Egyből ketten jöttek felém én pedig szép lassal előhúztam a kardom. Könnyen végeztem az első kettővel és egyből Bronnt kutattam a tekintetemmel. Ő éppen egy másik katona torkából húzta ki tőrét, és mikor megérezte, hogy nézem rámnézett és kacsinott egyet. Hmm azt hiszi nyeregben van. Most rajtam volt a sor, hogy megmutassam mit tudok, egyszerre hárman jöttek rám én viszont megöltem őket. Ez így folytatódott, ám egyszer csak valaki hátulról lerántott majd egy másik fölém kerekedett. Aki alattam volt azt egy gyors mozdulattal odébbrúgtam, ám mielőtt megölhettem volna a másik elém állt. Bajban voltam mert nagyon erősek és nagyok voltak, de nem érdekelt, az ereimben lüktetett az adrenalin. Szembe szálltam velük, de erősek voltak. Mikor már azt hittem végem valaki leszedte rólam őket és én a földre estem. Mikor fölnéztem Bronn aggódó szemeit láttam ám mielőtt még bármit is mondhatott volna elhajítottam a késem. Mögötte egy katona kitartott karddal esett el.

-Azt hiszem kvittek vagyunk.-mosolyogtam rá fáradtan.......

Na helló! Bocsi, hogy sokáig nem volt rész, de most itt vagyok. Kíváncsi vagyok a véleményekre szóval írjatok bátran! M.