Vienna Potter

7.Remus John Lupin

A kisebb vita után,indultam vissza a szobámba ruhát nézni.

Hosszú órák után,meg is találtam a tökéletes ruhát.
Vérvörös,a hát részénél enyhén kivágva. Mosolyogva álltam a tükör előtt.

Halk,három kopogás zavarta meg a merengésemet.

-Gyere! Vagyis ne,ne gyere!-szóltam ki.
De már keső volt.
Tükrömbe láttam meg,mogyóró barna szemeit, amihez még társult egy világos barna hajkorona.

Azaz aki szobába belépett nem más volt mint az én egyetlen Remus Lupin-om!
Aki rámbízta a hatlmas titkát!

Utána nem akkart hinni nekem hogy még mindig ugyan úgy szeretem. Megmosolyogtatott ez az emlék ,de az még inkább hogy,miként is találkoztam vele elöszőr.

Emlékszem amikor átléptem a hatalmas vaskaput akkor botlottam bele a fiúba. Már mint szószerint! Az én szerencsétlenségemnek köszönhetem hogy most is itt van melletem.

Visszaemlékezés:

Mosolyogva vonszoltam magam után a hatalmas csomagomat! Mintha az idő is ellenem dolgozott volna. A hold fénye is csak egy minimális fényt adott,ez által nem láttam semmit és senkit.

Így persze,mintha nem én lettem volna neki estem valakinek! Akkor még nem is gondoltam hogy ő lesz majd a legjobb barátom. Mind a ketten a koszos,poros földön fekve,néztük egymást! Mire nem bírtam tovább,hangos kacagásba folytottam az idegeségemett.

-Vienna Potter!-nyújtottam kezem,közben pedig probáltam vissza nyerni az egyensúlyomat.

-Remus John Lupin vagyok!-fogta meg ő is az apró kezemet.

-Ne haragudj,nem akartalak volna felökni,véletlen volt!

-Ohh hagyjd csak! Nem történt semmi!

Mosolyogva fújtam ki a bent tarott levegőt.

-Az elsősők ne maradjanak le!-szólt ránk újra az óriás.

Nevetve ráztam a fejem.

Miután a sikeresen összeszedtem magamat. Gyorsan a távolodó gyereksereg után indultam.
Szerencsére Remus is velem tartott így együtt tévedtünk el az első iskolás napon.

-Szerintem eltévedtünk Vi!-hirtelen szája elé kapta a kezét.- Remélem nem probléma ha így hívlak! Ugye?-kérdezte meg.

-Nem,persze hogy nem! Sőt nagyon is tetszik!-löktem meg "finoman" a vállát mire újra a földre kerültünk mint,pár percel korábban.

Nevetve fogtam a fejem. Szerencsére most már a fiú is nevetett.

Emlékezés vége

Mosolyogtam,amit persze a fiú is észre vett!

-Mi az? Min mosolyogsz ennyire Vienna?-ahogy kiejtette a nevemet mosoly az arcomon csak még nagyobb lett.

-Mióta lettem Vienna a Vi-ből?-kérdeztem meg most én.

Ahogy figyeltem az arcát hogy nem érti mi ez a becenév. Aztán mintha megvilágosodott volna,hatalmas mosolyra húzta a száját.

_________________________________________

Sziasztokkk olivabogyóim!

Új nap,új rész!

Remélem tetszeni fog!
⚜ Majdnem minden szereplővel tervezek csinálni egy ilyen részt!⚜

Na,de csokoládés piskotás szép napot!!!