1.Kezdet

1.7K 45 3
                                    

Augusztus. 20. 1971.

Kora reggel volt,mégis a madarak már kitartóan csicseregrek.

Csip,csip.csip.csip.

Ez még egészen kellemes is volt,finom, halk madár ének. Ha a főszereplőnk nem lenne gyerek,és ha nem lenne kora agusztus reggel,ha a szoba nem forrósodott volna fel a napsütés miatt,akkor még talán élvezte volna is. De így csak morcosan fordult be a falfelé,hátha ad egy kis hűsítés. Mivel nem adott a párna volt a következő amit megfordított hátha az. Sajnos ez sem bizonyult jó ötletnek,így nagy nehezen kikelt az ágyból.

A szoba kellemes hangulatott árasztott,a falai karamell barna színűek voltak. Rajtuk néhány poszter,kép volt felrakva. A szobának hatalmas ablakai voltak,így a helyiség úszott a fényben és a melegben. Az ablakokhoz közel volt az íroasztal amin rendetlenül, meglepően sok papír volt rajta. Az íróasztaltól jobbra volt egy nagyobb ágy,rajta levendula lila húzat volt. Hasonló színnel voltak ellátva a párna is. Az ágyon viszont nagyon vonzotta a tekintettet a színes plüssök. Volt dínos,mugglik által elnevezet ismertebb állatok is,mint például: oroszlán,róka.
Az ágy teljesen a falhoz volt nyomva,így nem kellett félni,hogy leesik valamelyik plüss.
Az íróasztaltól ballra pedig egy nagyobb ruhásszekrény volt. Sötétbarna színene eltért a szoba hangulatától. De mielőtt bárki azt gondolja hogy csak magányosan állt ott. Nos,téved, hiszen tele volt ragasztva matricákkal,kisebb fotókkal, néhány kvidics játékos képei is ott kapott helyett. Néhány fotoszintézisre nem biztos,hogy alkalmas növény is helyet kapott a szobában. Viszont ők kicsivel jobban szerették a melegebb időt,színes,pozsgás kaktuszok ott csücsültek az ablakhoz közel. Így a szoba falai és azok környezetétt beélve helyezkedtek el a tárgyak. Viszont a szoba nagy része üresen állt. Csupán a  közepén egy szőnyeg volt lerakva. Az asztalal szemben volt az ajtó,annak is a belső része ami a szoba felé irányult, tele volt rakva színesebbnél,színesebb képekkel. Ahol néhány kép néhol kisebb foltokban halványabb volt,mint a többi a Nap kiszívta a képeket.

A szoba nyugodságott és harmóniát árasztott. Ami a gazdájára nem volt igaz. Egy barna hajkorona,ennyi látszodott ki a takaró takarásából.
Párpercig semmi nem mozgott,aztán a takaró félre gyűrve,akadt fent a párnák és plüssökön. A barna hajű,morgot valamit,félig még aludt. Sötétzöld szemeit kezdte lassan kinyitni. Zavarta a fény. Ágyán felült,majd nagyot nyújtozott. Nyamogott egyet,kettőt,majd belebújva a papucsába,útnak indult. Terve az az volt,hogy megfogja a kilincset,kinyitja az ajtót,majd lemegy reggelizni.
Igen,ez egy töléletes terv.
Csak hogy nem minden úgy megy, ahogy az ember gondolja.

Így történt főszereplőnkkel is,Vienna Nerina Potterel. Addig hibátlanul is ment a terv,hogy oda menjen az ajtóhoz,majd lenyomva a kilincset kilépjen rajta. Eddig minden rendben ment,visszont arra nem gondolt a lány,hogy esetleg odafigyeljen a lépcsőre. Így félrelépve csúszott le,egészen a konyhára nyíló helyiségig.

-Auch!-jajdult fel a lány,miközben megprobálta magát összeszedni.
-Anya!-kiáltott fel a lány.-Hol vagy?-kiabált,hátha valaki meghalja,és lesz kegyes válaszolni neki.
-Konyhában,kincsem!-hallott meg egy kedves hangot. Vienna csak most érezte meg a friss kávé illatát ami belepte a ház alsó részét.

Vi a hang és az illatok után ment. A lába már a megszokott úton sétált. Kikerülve a nyikorgos falécet,az elátkozott kisasztalt. Ami persze nem volt elátkozva,de a Potter család tagjai,már mind elvesztettek valamit,az asztal miatt. Mrs. Potter a barátnőjétől kapott vázát,Mr. Potter a szemüvegét,James szintén a szemüvegét,és a kvidics kesztűlyét. Vienna pedig a szendvicsét vagy valamelyik ékszerét. Így ha lehetett akkor messziről elkerülték az egyébkémt kézzel faragot,diófából készült asztalt.

-Itt vagyok!-lépte át a küszöböt a lány.-Jó reggelt!-köszöntette a családtagjait.-Mi a reggeli?-kérdezte meg.

-Tojásrántotta,piritossal!-nézett a lányára. Mrs. Potter,egyfajta megerősítés képen,hogy jó lesz-e a reggeli? Habár ha Vi nem adta volna meg,akkor is ezt csinálta volna.


Vienna kicsit morcosan,de helyet foglalt James mellett.
A fiú boldogan ette az elé rakott reggelit,néhol a szemüvege lecsúszot az orrán,ilyenkor Jamie lerakva a vilát megigazította.

-Jó reggelt,James!-mormolta halkan a lány.

-Jó reggelt,Vi! Hogy aludtál?-kérdezte bohokás mosolyal az ikertestvére.

-Jól! De felkeltett a Nap!-hisztizet a kissebbik Potter.

A kettő Potter gyerek nagyon hasonló volt,mégis meg volt a saját kis személyiségül és világuk.

James Fleamont Potter. Az idősebbik Potter. Magas,kék szemű, rövid barna haj,csínytalan mosoly,kerek szemüveg.

De édesem,csak nem szeretem ha kiabálsz.

Puffogva ültem le tesvérem mellé.
James mosolyogva figyelte a hisztimet.
-Ne mosolyogjál,görény!
-Görény?Anya hallod ezt? Azt mondta hogy görény vagyok!-mondta gyerekes hangon.

Hát persze hogy gyerekes hangja volt,hisz csak 11 évesek voltunk!
-Mi az James,fáj az igazság?-kuncogtam fel.
-Na,most már elég legyen!-csapot "finoman" anyánk az asztalra-James,nem vagy görény!

-Vien pedig ne mond ilyet a bátyjára!-intézte a mondata második részét felém.
-Rendben!-néztem rá!
-Ahg,kérj bocsánatot a tesvéredtől!-kérte anya.
Nem!-jelentettem ki.
-Mi az hogy.....-egy bagoly szakította félbe a kezdődő veszekedésünket anyával.

Rohanva mentem oda.
Miután beengedtem a baglyot,anya kettő levelet,fogot a kezében.
Lassan,oda adta nekünk is.
Türelmetlenül bontottam fel.

Levélben:
Gratulálunk,Vienna Nerina Potter ön felvételt nyert a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző szakiskolába!
Kérem jelezze jelenkezését,legkésőbb Augusztus.30-ig!
Kérem küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel Minerva McGalagony igazgatóhelyettes.

Arcom pillanatok alatt,megváltozot.
Mosolyogtam,ránéztem bátyámra.
Az ő arcán is az a levakarhatatlan vigyor volt.

-Gratulálok! Apátok nagyon büszke lesz!- mondta anya boldogan.

Miután,egy "enyhe" öröm rohamom volt. Csendesedet a ház.
-Anya mikor indulunk vásárolni?-kérdeztem meg.
-Holnap kincsem!

------------------------------------------------------------

Szia rejtélyes utazó!👋
Amint láttod ez egy HP sztori.
Remélem elnyeri tetszésedet,jó olvasás.
További szép reggelt/délutánt/estét.

(Elég kezdő vagyok,szóval ha bármilyen hibát találsz benne,akkor nagyon sajnálom.)

Vienna PotterOnde histórias criam vida. Descubra agora