Hotel Daimon

15. How vampires are made?

Brandr POV

- Nyiss be te! - Morog rám Áskel. - Te lógsz a haverjával.

- Szó sem lehet róla! Attól, hogy Sátán nem nyír ki, ha felmegyek hozzá, a Denevér még simán kinyírhat. - Ráz ki a hideg, ahogy belegondolok a dologba.

- Mi lenne, ha inkább hagynánk a fenébe és húznánk innen? - Kérdezi oldalra pillantgatva Sigurd

- Bejöttök végre, vagy még óhajtotok egy óráig az ajtóm előtt állni? - A hirtelen hangra azonnal az ajtó felé fordulunk és mind összekapaszkodunk. Az ajtóban szokásával ellentétben kifejezetten szép ruhában áll Vlad Dracul. - Nem harapok. - Kuncogja. - Gyertek. - Mi mind egymásra nézünk, majd lassan követjük a férfit a szobába. - Valeriuval ne is foglalkozzatok. - Legyint egyet, de mi mind gyanakodva nézünk a vámpírra.

- Most mit néztek így? - Kérdezi hirtelen, mire a többiek mind mögém állnak.

- Csak próbáljuk elkerülni, hogy úgy járjunk, mint a főnök. - Mondom végül egy nagyot nyelve, mire a férfi ajkaira felhúzódik egy elégedett mosoly.

- Meg kell hagyni jól bírta, ritka az ilyen. Rég használtam már ennyit a képességem és lehet egy kicsit túlzásba vittem. - Motyogja a nyakát fogva. - Hol szedtétek össze? - Kérdezi hirtelen, mi meg csak pislogunk rá.

- Lement szólni Loukinak, hogy ma nem követi, feljött a szobába, elmesélte mi történt és kidőlt, még alszik. - Nézek gyanakodva a férfire, akinek kitágulnak a szemei és eltátja a száját.

- Azt hogy a bánatban? A legtöbbek már ötven után se tudnak mozogni!

- Ötven? - Nyelek egy nagyot.

- Ja. Mondtam, hogy kicsit túlzásba estem, ő hetvenet kapott. - Forgatja meg a szemeit. - Miért néztek így? - Billenti oldalra a fejét.

- Ötnél elvesztette a fonalat. - Néz ki a vállam felett Jörvar.

- Azt hiszem tartozom neki egy dicsérettel. - Bámul maga elé a férfi. - Kettővel. - Biccent egyet. - Miatta apa engedte, hogy használjam a képességem. - Ahogy ezt kimondja Vlad Dracul szemébe könnyek gyűlnek, de felveszi az asztalon álló telefont és megnyom egy gombot.

- Hilarion? - Csend. - Igen én vagyok. Igazad volt! Köszönöm! - Mond ennyit, mire Valeriu feláll és megrázza a fejét.

- Megyek megköszönöm apunak is. - Indul el az ajtó felé, kezeit zsebre téve. - Később találkozunk apa! - Néz még vissza, mielőtt becsukná az ajtót, egyedül hagyva minket a világ első vámpírjával.

- Foglaljatok helyet. - Int a férfi a székekre, mi pedig szépen le is ülünk. - Szóval mit szerettetek volna? - Billenti oldalra a fejét.

- Jó hangulata van. - Motyogja Áskel.

- Még szép, Valeriu ezer éve először hívott apjának, már azt hittem sose fog újra. - Kuncogja.

- Úgy gondoltuk, hogy beszélni szeretne velünk, ha már kíváncsi volt rá, hogy a főnöknek milyen a képessége. - Mondom végül megmentve a többieket.

- Oh, örömmel hallom, hogy segíteni akartok a kísérletemben. Szóval ki szeretné kezdeni? - Kérdezi ránk vigyorogva, mire a fiúk mind rám néznek, én meg megforgatom a szememet.

- Kezdek én! - Mondom komolyan.

- Legyen. - Biccent egyet. - Az emlékezés befolyásolás a képességed, hasonlít Sátánéra. Mondd csak mit csináltál életedben? - A kérdés meglepetésként ér, úgyhogy egy ideig csak pislogni tudok.

- Hát én... - Itt elpirulok. - Izé, munka kerülő voltam. - Pirulok el.

- Pardon? - Pislog rám a férfi, én meg megvakarok a nyakam.