Hotel Daimon

17. Louki aka Loki

- Végre itt vagytok! Már azt hittem sose értek vissza! Athy teljesen ki van! Anya rásózta a másik recepciót! - Kiált felénk Marsall, amint belépünk Kvasirral az ajtón kéz a kézben, mire az említett lány is megjelenik mellettünk a semmiből, de kitágulnak a szemei, még az előtt, hogy elkezdhetne velem morogni, ahogy mindig csinálja.

- Mégis hogy a fenébe lett magából teremtmény? - Mutat gyanakvó tekintettel Kvasirra a testvérem és ha nem lenne vendég szerintem már az arcába nyomta volna az ujját.

- Mindig is vámpír voltam kisasszony. - Mosolyog rá barátom, mire a testvérem szája kitátódik és csak tátog pár pillanatig, mielőtt megszólalna.

- Vámpír? De hát nem olyan érzés. Kicsit se hasonlít se a bátyóra, se a norvégokra. - Vakarja meg a fejét a lány és tudom, hogy borzalmas érzés lehet hogy nem tudja hova tenni a szerelmem. Tudom mennyire idegesíti az is, ha valakiről nem tudja azonnal megmondani, hogy teremtmény, az meg főleg, ha nem érzi, hogy milyen, mikor ilyen rég óta a közelében van.

- Mi az, hogy nem olyan érzés? - Pislog Kvasir.

- A vámpírok hideget árasztanak, maga nem áraszt hideget. - Fintorog a testvérem, mire a vámpír kitágult szemekkel néz rám.

- Várjunk, akkor nem minden isten látja az auránkat? - Kérdezi, én meg elnevetem magam. Mégis miből gondolta, hogy mind látják?

- Nem! Tudtommal én vagyok az egyetlen, aki valaha képes volt rá. Bármelyik életemben. - Nevetem, mire a húgom felemeli a mutató ujját és kitátja a száját.

- Emlékszel? - Kérdezi, én meg biccentek, mire csillogni kezdenek a szemei. - Ki voltál? - Pislog rám lelkesen.

- Szerinted? - Vigyorgom rá, mire elsötétül a tekintete.

- Ne mondd, hogy anyának ennyire jól sikerült nevet adnia nekünk?! - Kapja fel a vizet, igazából fogalmam sincs, hogy min.

- Lenyugodnál egy cseppet Athéna? - Kérdezem, mire ő az arcomba nyomja az ujját, mivel eléri, hogy kicsit hátra hőköljek.

- Mondtam már, hogy nem vagyok Athéna! Az, hogy előző életemben az voltam nem jelenti azt, hogy most is az vagyok! - Morogja, a már jól ismert nótát. - Apropó a haverjaid keresnek! - Mutat el a lépcső felé, ahol meg is jelenik a két démon meg Vlad.

- Sziasztok srácok! - Vigyorgom rájuk. - Újra egyben a Spillmordere! - Kurjantom egy kacsintás társaságában.

- Ti vagytok a nagy nagy tanács? - Pislog rám az öcsém, tekintetében őszinte csodálattal.

- Igen, ifjú farkas! Az egyetlen és igazi nagy nagy tanács! - Kacsint a fiúra Lucifer, mikor mellé ér. - Jó újra látni Loki! - Mosolyog rám a férfi, én viszont csak szúrós szemmel nézek végig rajta és a másik két jómadáron.

- Veletek még van egy kis megbeszélni valóm! - Mondom jeges hangon.

- Mit csináltunk? - Ijed meg Sátán és emeli fel a kezeit, mint aki megadja magát.

- Mit nem csináltatok? Mikor is akartátok nekem elmondani, hogy én vagyok Loki? - Billentem oldalra a fejem és teszem csípőre a kezeim.

- Nem voltunk benne biztosak. Attól, hogy hasonlítasz magadra, még nem feltétlen vagy önmagad. - Magyarázza Vlad és még mutogat is hozzá, ami tudom, hogy azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy nem látszik rajta nagyon is ideges.

- Ami viszont fontosabb! Elmondta? - Kérdezi Lucifer Kvasirra nézve, aki hatalmasat nyel. Én pedig egyszerűen a vámpír felé fordulok és átkarolom a nyakát, majd mindenki szeme láttára lecsókolom. Természetesen először még meg van lepődve és meg se mozdul, de mikor még percek múlva se engedem el, már viszonozza a csókot.

- Ez elég válasz? - Nézek a vállam felett a csapatomra, akik úgy vigyorognak, mint a vadalma. - Jut eszembe Kvasir, figyelmezteted a beosztottad, hogy ő is számíthat egy olyanra, mint amit te kaptál? - Kérdezem neki viszont kitágulnak a szemei.

- Ő nem hazudott Sátánnak. - Makogja, én meg csak mosolygom rá.

- Nem, de tanács egyik tagjának a párja, fel kell készítenünk arra, hogy ez mivel jár. - Kuncogom.

- Te sose változol, mi? - Rázza meg a fejét.

- Oh, milyen unalmas hely lenne ez a világ, ha így tennék! - Kuncogom.

- Na, ne most te is egy hétig azt fogod magadról képzelni, hogy te az előző életed vagy? - Nyavalyog Athy a fejét fogva. - Hallgathatom egy hétig, hogy te vagy Loki! - Morogja, én viszont csak szélesen elmosolyodok, ahogy odalépek a húgomhoz és átkarolom a vállait.

- Peched van húgi! - Mondom. - Én tisztában vagyok vele, hogy Loki vagyok. - Vigyorodom el, ő meg sóhajt egyet.

- Szólok anyának. - Forgatja meg a szemeit és el is tűnik.

- Hogy jöttek vissza az emlékeid? - Kíváncsiskodik Vlad, én pedig Kvasirra nézek és megnyalom az ajkaimat.

- Megcsókolt. - Mondom egyszerűen, hiszen ez az igazság, csak akkor emlékeztem vissza a múltamra, mikor Kvasir megcsókolt.

- És ez az előtt, vagy az után volt, hogy elmondta, hogy vámpír? - Kérdezi Sátán csípőre tett kezekkel.

- Utána, a vámpír jele elárulta. - Vonom meg a vállam, ahogy megint a norvég férfi mellé lépek és hagyom, hogy átölelje a derekam.

- Tényleg a tiédet még nem is láttam. - Csillognak Vlad szemei. Megint új játékot talált. Kvasir a füle mögé teszi a haját, mire látható lesz a fülében a fülbevaló, aminek pici piros köve szó szerint lebeg a két fekete díszes rész között. - Nem rossz, még nem láttam ilyet. - Gondolkodik el a legnagyobb vámpír. - Gondolom nem adod kölcsön, hogy kísérletezzek rajta.

- Nem szívesen válnék meg tőle. - Motyogja szerelmem.

- Sejtettem. - Sóhajt egy hatalmasat Vlad.

- Nyugalom Denevér, lesz még alkalmad kísérletezni. Hiszen a világon minden idő a tiéd. - Nevetem el magam. - Mit szóltok egy ünnepi vacsihoz? Farkas éhes vagyok! - Villantom meg a fogaimat.

- Most nagyon hasonlítasz magadra. - Suttogja a fülembe Kvasir, én pedig oldalba lököm.

- Ugyanaz az isten vagyok! - Nézek fel rá féloldalasan mosolyogva. - Viszont jobb, ha kihasználjuk az időnket, mielőtt anya megjelenik, hogy elrángasson egy három órahosszas nagy beszélgetésre, hogy mindent kiszedjen belőlem, amire emlékszem. - Ráz ki a hideg.

- Akkor jobb, ha sietünk. Gaiana hamarosan itt lesz. - Néz el a dolgozói folyosó felé Lucifer. Nekünk meg nem is kell több, hogy azonnal szedjük a sátorfánk és a további beszélgetést áttegyük az egyik étkezőbe, hátha így egy kicsivel később kap el az anyám arra a megkerülhetetlen beszélgetésre, amit a húgommal is csinált, mikor az ő emlékei jöttek vissza.

E/3 POV

- Ennek kell annak lennie? Sehol máshol nincs szálloda a közelben? - Motyogja maga elé a férfi, ahogy kivesz a zsebéből egy aranyórát. - Három nap, tizennégy óra, huszonnyolc perc. - Biccent egyet, eltéve a tárgyat. - Élvezzük ki! - Indul el a Kastélyhotel Daimonba vezető lépcsősoron.