Hotel Daimon

3. Első közös nap

Kvasir POV

- Biztos benne, hogy ez egy jó ötlet főnök? - Én csak megrázom a fejem.

- Van valamelyikőtöknek jobb ötlete? A tanácsnak meg kell tudni, hogyan tudják az emberek, hogy kik a teremtmények. Tálcán vár a lehetőség. Ha ott leszek a fiú mellett rájöhetek. - Biccentek magamnak.

- Te jó ég Kvasir utoljára a Népek tavaszán láttalak ilyen lelkesnek. - Kuncog Brandr.

- Már rég volt ekkora kihívásom csodálkozol? - Nevetem el magam.

- Apropó jut eszembe főnök jobb lesz ha vigyázol. - Itt kérdőn nézek Jörvarra.

- Miért is? - Kérdezem meg végül.

- Szerintem a fiú azt hiszi ember vagy. - A szavaira csak pislogni tudok.

- Miből gondolod?

- Nekünk mondta, hogy az étterem melyik részén ehetünk és elég gyorsan témát váltott, mikor megjelentél.

- Szóval játszhatom el, hogy ember vagyok. - Sóhajtok egyet, de nincs más választásom rá kell jönnöm, hogy mi folyik itt.

Ezzel az elhatározással megyek másnap reggelizni a fiúkkal. Ha a portás fiú, Louki azt hiszi ember vagyok, akkor úgy is kell viselkednem. Már pedig ez azt jelenti, hogy a tegnap estével ellentétben, ma nem nyúlhatok a vérrel teli poharakhoz a vörös borok mellett. Éppen ezen gondolkodom és bámulom magam előtt a poharak sokaságát, mikor megjelenik mellettem egy hálóköntösbe öltözött férfi, akinek összevissza áll a haja a fején és hatalmas karikák vannak a szemei alatt.

- Ezek a mai fiatalok, csak gyorsnak kell lenni. - Suttogja mellettem és csak egy pillanat az egész, alig látom, sőt inkább csak a fuvallatot érzem. Megcserélte a poharakat? Mégis ki lehet ez a vámpír, hogy ilyen gyors. Mindegy jobb, ha kihasználom az esélyem, így felveszek egy poharat. - Érdekes, ilyen nem volt még tegnap. - Motyogja maga elé, ahogy a szépen kitálalt étel előtt áll, mikor meglátom, hogy mit néz kitágulnak a szemeim az lefser, a Norvég palacsinta. A vámpír vesz belőle, majd megint felém jön. - Látod, nem nehéz. - Mondja, és megint érzem a fuvallatot, majd tátott szájjal figyelem, ahogy a férfi nyugodtan odamegy egy asztalhoz, amin egy kis tábla jelzi, hogy a 111-es szobához tartozik.

Végül úgy döntök később foglalkozom a dologgal és inkább megreggelizem, majd utam a recepcióhoz vezet, ahol a barna hajú fiú már ott ül.

- Jó reggelt Louki. - Mosolygom rá.

- Jó reggelt Kvasir. - Viszonozza az üdvözlésem, ami megmelengeti a szívemet. Kevesen szólítanak manapság a nevemen. - Gyere ülj le, egy darabig nem megyünk sehova. - Int maga mellé, én pedig helyet is foglalok a pult mögött.

- És most? - Kérdezem, ő meg megvonja a vállát.

- Várjuk a vendégeket, addig ha gondolod beszélgethetünk. - Pillant rám a szeme sarkából.

- Az nem rossz ötlet. - Biccentek és legnagyobb meglepetésemre a fiú izgatott tekintettel fordul felém.

- Mesélj Norvégiáról! - Kéri, én meg meglepetten nézek rá.

- Miért? - Bukik ki belőlem.

- Mert mindig el akartam oda menni és az amit anyutól tudok az nem sok ráadásul az is csak annyi, hogy trollok, meg tündérek. Engem viszont a természet, meg a látnivalók jobban érdekelnek. - Mondja tekintetében őszinteséggel.

- Ha tényleg így van azt hiszem tudok miről mesélni. - Mosolyodom el, majd lehunyom a szemem és magam elé képzelem a kastélyom, majd elmesélem a fiúnak milyen is a hely, minden apró részletet, olyanokat is, amiket általában nem osztok meg senkivel.

- Áh vendégek. - Sóhajt egyet, mikor egy csapat ember belép az ajtón.

- Őket kiszemeled? - Kérdezem alig hallhatóan, ő pedig megrázza a fejét. Üdvözli őket, mint ahogy velünk is tette, majd átküldi őket a testvéréhez. Utána pedig megkér, hogy folytassam a mesélést és ez így meg még pár vendégen keresztül, mikor is kora délután egy újabb csapat turista jelenik meg a hotel ajtajában a mellettem ülő fiú arcára pedig felszalad a széles vigyor.

- Na őket kipécézem. - Mondja én pedig majdnem eltátom a számat. Tényleg tudja kik az emberek érzem, hogy a felénk közeledők nem teremtmények, de a fiú honnan tudja?

- Miért? - Kérdezem értetlen arcot vágva, ő meg megvonja a vállát.

- Rosszul áll a pasi lába. - Mondja egyszerűen, én pedig nem tudok mit csinálni, csak pislogni. Louki ugyanolyan kedvesen üdvözli őket, mint mindenkit, de őket nem küldi tovább az öccséhez, hanem átadja nekik a kulcsokat.

- És most? - Kérdezem kíváncsian.

- Folytatjuk, ahogy eddig. - Kuncogja és valóban csak ezt csináljuk egész délután.

- Elkezdődött a vacsora, menj egyél, aztán egy fél óra múlva itt találkozunk. - Kacsint rám, én meg még mindig nem értve semmit elmegyek vacsorázni. Ahol megint szembe találom magam a végzetes poharakkal.

- Tudod mit? Megkedveltelek. - Hallom meg hirtelen magam mellett és mikor odafordulok a reggeli vámpírral találom magam szemben, aki megint megcseréli a poharakat és mikor már vettem egyet és ő visszafelé megy visszacseréli őket.

- Köszönöm! - Mondom utána, de olyan, mintha meg se hallotta volna, hogy mit mondok, így folytatom a vacsorám, majd a megbeszélt helyen találkozom Loukival.

- Csak hogy itt vagy. Most kezdődik a móka. - Csillog valami gonoszkás fény a szemében, amit már évezredek óta senkin se láttam.

- Mit csinálunk? - Kérdezem kíváncsian.

- Kikezdünk a kiszemeltjeimmel. - Kuncogja, ahogy megragadja a kezem és maga után rángat a hetedik emeletre, ahol is az emberek szobájába vezet. - Ne sajnáld! - Nyom a kezembe egy sűrű vörös izével teli vödröt.

- Ugye nem mondod komolyan? - Kérdezem tágra nyílt szemekkel a fiútól, aki már éppen egy nagyon élethű bábu elhelyezésével foglalatoskodik.

- Hajrá Kvasir nem érünk rá egész este. - Pillant rám komoly tekintettel és azoknak a parancsoló szemeknek nem tudok nemet mondani, így egy nagyot nyelek és a vödör tartalmát a padlóra és az ágyra öntöm.

- És ezt ki takarítja ki? - Vakarom meg a fejem, mikor már a szobán kívül vagyunk és az ebédlőbe tartunk ellenőrizni, hogy rendesen összeszedték-e a terítéket.

- Mi, majd később. - Vonja meg a vállát és ezután szó nélkül megyünk az ebédlőbe, majd a wellnessekbe takarítani végül olyan este nyolc előtt valamivel a hotel főajtaja előtt állunk meg.

- Na és most mire várunk? - Kérdezem, de csak egy vigyort kapok, ahogy a fiú az órájára néz.

- Mindjárt meglátod. Három, kettő, egy. - Mutatja az ujjával is, majd kinyitja az ajtót és ugyanebben a pillanatban az emberek rettegő tekintettel rohannak ki a kastélyból. - Köszönjük, hogy a Hotel Daimont választották várjuk önöket legközelebb is. - Mondja biccentve és mosolyogva a menekülő vendégeknek.

- Mindig így megy? - Tátom el a szám.

- Bizony! - Neveti. - Na, gyere Kvasir feltakarítunk. - Veregeti meg a vállam, majd felvezet a szobába, amit egy bűnügyi helyszínné alakítottunk. Ketten meglepő módon egy fél óra alatt befejeztük a munkát, majd végigmentünk minden emeletem, hogy minden rendben van-e. Így olyan éjfél körül értünk vissza a recepcióra, ahol a fiú nyújtózkodni kezd, majd ásít egy nagyot.

- És mára ennyi volt. Kellemes estét Kvasir. Holnap reggel találkozunk. - Kacsint rám és indul el egy "csak dolgozóknak" feliratú ajtó felé.

- Neked is jó éjt Louki! - Intek neki, majd felmegyek a szobámba a többiekhez.

- Jó kedved van. - Vereget vállon Áskell.

- Kedvelem az embert jó a humora. - Nevetem el magam, majd bemegyek a fürdőszobába, hogy rendbe is tegyem magam a mai hosszú nap után.