Hotel Daimon

22. Az idő ura //2:5//

Kronosz POV, Két héttel korábban

- Megint. - Húzom össze a szemöldököm és kapom fel újra a két dobókockát az asztalomról. - Még egyszer. - Biccentek egyet és rázom meg a kockákat a két markomban, majd elengedem őket. Azok pedig pörögnek egy darabig, majd újra megállnak előttem. - Megint dupla kettes. Zsinórban tizedjére. - Fogom meg az állam.

Pedig csak azért kezdtem el kockázni mert kíváncsi voltam mi lesz holnap, és ezzel általában meg szoktam tudni, a három, egy például napos idő meglepetéssel, a hat kettő meg zivatar és betegség, de a dupla kettes nem jelent semmit. Ráadásul most zsinórban tízszer dobom ezt, itt valami nincs rendben.

- Csak nem? - Tágulnak ki a szemeim, ahogy felpattanok és a szoba fala mellett álló ládához sietek, ami mellé le is térdelek és elkezdem kirámolni. - Hol a fenében vagy?! - Morgom, mikor már majdnem azon a szinten vagyok, hogy megunom és kiborítom a ládát. - Na végre! - Sóhajtom amikor kezembe akad a kis aranyóra.

Ott ahol vagyok leülök a földre nem is foglalkozva a szanaszét heverő holmikkal. Egy ideig csak nézem a kezemben pihenő órát. Nagyon rég volt, hogy utoljára kinyitottam a fedelét. Akkor még a számlapot milliónyi nap volt. Vajon már letelt volna az idő? Csak akkor tudnám meg, ha kinyitnám, de valamiért nem visz rá a lélek.

- Gyerünk Kronosz, nem vagy már gyerek. - Nyelek egy nagyot és hunyom le a szemem, mielőtt felpattintom a fedőt, majd óvatosan kukucskálok ki a szemhéjam alatt az óralapra. - Te jó ég! - Tágulnak ki a szemeim. - 10 nap, 8 óra, 40 perc. - Motyogom magam elé, hátha így jobban elhiszem amit látok, de nem megy. - Már csak ennyi van a következő világvégéig? - Kérdezem, mielőtt kiterülök a földön, de azonnal fel is ülök. - Fel kell hívnom Apollót. - Tápászkodom fel a földről és hagyom magam mögött a szobát anélkül, hogy összepakoltam volna.

- Igen, tessék? - Szól bele a mobilba unokám hangja, miután sikerül felhívnom, eltartott egy darabig, hogy megtaláljam a készüléket.

- Szia kisunokám. - Köszönök bele.

- Hotel a Meteorákon. - Mondja minden kertelés nélkül.

- Köszönöm, add át a feleségednek, hogy üdvözlöm. Remélem hamarosan találkozunk. - Mondom mosolyogva.

- A legközelebbiig nagyapa. - Teszi le a telefont, én pedig fogom magam és összekészülök a kirándulásomhoz.

Egy hét múlva

Miután nagy nehezen összeszedtem magam felkerestem ezt a bizonyos hotelt a Meteórákon. Mondjuk nem volt valami nehéz megtalálni, csak a hülye nem venné észre a szikla tetején álló kastélyt. Úgyhogy csak az lehetett a célom. Ahol el fog kezdődni a mostani világvége.

A fogadtatásom pont olyan volt, mint amilyenre számítottam, bár meg kell hagyni meglepett, hogy még egy unokámmal találkoztam és egy kicsit kellemetlen volt újra látni Gaianat, de hát az afférunk már a múlté és különben is mind a ketten fiatalok voltunk még, és ha sikerül elkerülnöm, amíg itt vagyok, akkor bajom sem lesz a dologból.

Rögtön érkezésem másnapján az istenek tanácsa gyűlést szervezett, amire én annak rendje és módja szerint fenéztem elmenni. Különben sem tudtam, hogy mégis miről akartak tanácskozni, mikor semmi olyan nem fog történni, amiről tudniuk kellene, már ha mákom van.

Már pedig nagyon is mákom van, abból kiindulva, hogy az unokám és Loki milyen beszélgetést folytattak, mikor a lány visszatért az ülésről. Ahogy vártam a csínyek istene nem akarja elpusztítani a világot, így minden probléma nélkül végbe mehet az újabb Ragnarök. Bár ahogy a dolgok állnak a többi istennek ez az ötlet annyira nem tetszik. Mondjuk nem az én dolgom, én csak ki akarom élvezni az eseményt.

A Ragnarök napja

Ma egész nap a hotel tetőteraszán lebzseltem. A lehető legjobb helyet akarom magamnak kiválasztani, ami hála az égnek sikerült is. Igaz Gaiana annyira nem volt boldog, mikor még este se akartam lejönni, ezért is lehet, hogy utánam küldött minden nagyágyút a hotelből. Persze, engem nem nagyon zavart a dolog. Társaságban sokkal jobb az élmény.

Mikor eljön a Ragnarök pillanata odalököm Lokit a vámpírjához, aminek pontosan az az eredménye amit vártam, egy csók. A csóknak pedig az, hogy egy pillanatra elfeketedik az ég, majd új csillagok jelennek meg és elkezdenek a régiek lehullani. Ez még mindig gyönyörű látvány. A pillanat, mikor a világ újjá szüleit, mostantól minden elkezd meggyógyulni, ami elromlott. Kitisztulnak a vizek, a föld újra teremni fog, a levegő nem lesz mocskos és mindezt ez a fiatal fiú indította el.

Mikor is volt utoljára ilyen? Évezredekkel ezelőtt. Akkor én hoztam el a világvégét és elkezdődött az emberek kora, most a béke kora következik, már ha a fiataloknak sikerül megállítani az isteneket. Szegény Loki nem nagyon örül, hogy elvették a személyiségét. Talán segítenem kellene neki bosszút állni a rosszakaróin.

A mai nap

Mikor két napja megjelent egy középiskolás osztálynyi gyerek a Daimonban minden szó szerint a feje tetejére állt. A diákok az unokalányom iskolájából jöttek osztálykirándulásra, de amikor éppen nem tanulmányi kiránduláson vannak, akkor valami mindig történik valamelyik szobában, ami miatt folyton panasztól hangos a szálló. Mikor megjelentek, akkor még nem gondoltam, hogy ma három majdnem teljesen egyforma gyerek fog ebből az osztályból a szobámban állni velem szemben.

- Apa rabolj el minket. - Jelenti ki teljes nyugalommal a középen ülő fekete hajú fiú, aki az én Hádészem reinkarnációja.

- Elnézésedet kérem, de miért is? - Pislogok értetlenül rájuk, mire a fiam jobbján ülő fekete hajú lány, Hela, kuncogni kezd.

- Mert az úgy sokkal viccesebb és Loki nagybácsinak meg kell küzdenie a hadüzenetért is. Tiszta buli, bemelegítés a háborúra. Nem is tudom miért gondolták a tanácsban, hogy ha ránk bízzák Loki bácsi könnyen meg fogja kapni. - Teszi szája elé a kezét, hogy ne látszódjon, hogy hangosan nevet.

- Hát, ez esetben, ha nagyon akarjátok legyen. Csak azt nem értem miért most, nem lehetett volna az előtt, hogy felforgatjátok a hotelt? - Vakarom meg a fejem, mire a fiam melletti fiú, Anubis szólal meg.

- Egy fenéket, hol abban a móka? Amúgy, meg azért, mert Loki kezd rájönni, hogy mi vagyunk a csínyek mögött. - Fonja össze maga előtt a kezeit.

- Szép kis csapat vagytok ti halálikrek. - Rázom meg a fejem. - Jól van, akkor ma este elrabollak titeket. - Biccentek, mire a lány felugrik és tapsol.

- Remek, akkor mi előkészülünk. Gyerünk fiúk. - Indul meg az ajtó felé és Anubis követi is, azonban Hádész ülve marad és csak akkor szólal meg, mikor a testvérei elhagyják a szobát.

- Mit tervezel apa? - Mondja szúrós szemekkel, én meg elmosolyodok.

- Előkészítek mindent, hogy ki lehessen végezni a norvég isteneket. - Vigyorodom el. - Loki biztosan bosszút akar majd rajtuk állni, én pedig örömmel segítek. - Kuncogom, ő viszont azzal a kiismerhetetlen arcával néz rám, majd feláll és elindul az ajtó felé.

- Tedd, amit jónak látsz, nem állíthatlak meg. Este találkozunk. - Hagy magamra a szobában, én pedig megrázom a fejem, mielőtt kinyúlok az ágyon. Érdekes napjaink lesznek, nem bántam meg, hogy eljöttem a Hotel Daimonba.