Hotel Daimon

12. A nyaralás

Izgatottan sietek végig a szállón, hogy megkeressem Valeriut, de a bátyám helyett Kvasirral találom magam szemben.

- Helló Louki, mire ez a nagy rohanás? - Kérdezi gyanakodva, én meg elnevetem magam.

- Idén rajtam van a nyaralás sora, úgyhogy elmegyek egy hétre Valeriuval. - Vigyorgom, de ezzel elérem, hogy a férfi arcáról a kedves vonások eltűnjenek, a szemei kitáguljanak és aggodalom legyen úrrá rajta. - Hé, Kvasir! Minden rendben? - Kérdezem az arca előtt megrázva a kezem.

- Ígérd meg hogy vigyázol magadra. - Na, ennek a mondatnak nem volt egy kicsit se kérés hangja, inkább parancs.

- Csak nem aggódsz értem, Kvasir? - Billentem oldalra a fejem és vágom csípőre a kezeim. Látom a szája sarkának a mozdulatát, de nem lesz a mozdulatból mosoly.

- Ugyan! Miért aggódnék? - Fordítja el a tekintetét, én pedig kihúzom magam és megveregetem a vállát.

- Helyes, nem kell engem félteni és amúgy is ott lesz velem Valeriu. - Vonom meg a vállam.

- Azt mondod egy hétre mentek el, mikor? - Motyogja, én meg megforgatom a szemem.

- Elméletileg ma, de ha nem találom meg akkor holnap se. - Morgom.

- Brandral és a 666-ossal beszélget a szalonban. - Mondja a norvég, én meg elmosolyodok.

- Köszönöm Kvasir! - Nézek a szemeibe, és egy biccentés után elrohanok mellette. - Még találkozunk mielőtt elmegyünk! - Kiáltok vissza, de már fordulok is le, hogy eljussak a szalonba.

Kvasir POV

Nem akartam hinni a fülemnek, mikor Louki közölte, hogy nyaralni megy. Ráadásul kivel, na kivel? Valeriuval! Engem meg itt hagy egyedül.

- Hát neked meg mi bajod? - Hallok meg egy hirtelen hangot és azonnal sarkon fordulok, csak hogy megpillantsam a 111-es lakóját.

- Elmegyek egy ideig. - Mondom komolyan, ahogy megfogan egy ötlet a fejemben.

- Miért is? - Billenti oldalra a fejét.

- Louki nyaralni megy. - Motyogom az orrom alatt, a vámpír csak bólogat, majd elmegy mellettem.

- Esélyed sincs, Valeriu mindig lehagy mindenkit a Csendes-óceánnál. - Mondja még, én pedig hirtelen nem tudom hova tenni a dolgot. De hát eldöntöttem valamit, úgyhogy meg is csinálom. Így miután elköszönök Loukitól és Valeriutól és adok nekik egy órányi előnyt, elindulok utánuk. Egy ideig egészen egyszerű követni a nyomukat, de egy végzetes ponton minden jel elfogy, én pedig mehetek vissza a Hotel Daimonba, mint egy megszégyenített senkiházi.

- Hú, főnök! Borzalmas passzban van! - Lepődik meg Brandr, mikor meglát.

- Követni akartad Valeriut, mi? - Kérdezi a 666-os.

- Az volt a terv. - Morgom.

- Ne aggódj, semmi bajuk. Azt a vámpírt nem lehet követni, ha nem akarja. - Vonja meg a vállát. - Tudod mit, gyertek fel ma hozzám, én állom mindenkinek az italt. - Kuncogja.

- Köszönjük. - Mosolyog rá Brandr, aki szerintem megtalálta élete párját, de legalábbis úgy néz a démonra, mint aki fülig belezúgott.

- Talán tényleg nem ártana az a pia. - Adom be a derekam, legalább addig sem aggódom Louki miatt.

Louki POV

- Vlad! - Kiáltom boldogan, mikor Valeriuval megérkezünk Romániába, Vlad várába.

- Louki! - Ölel meg boldogan, majd kuncogni kezd, ahogy én egy hatalmasat sóhajtok.

- Mondd meg a bátyámnak, hogy úgy kimerültem, hogy nem vagyok hajlandó beszélni vele és nem értem miért kellett elvinnie a Csendes-óceánhoz, mikor csak hozzád jöttünk. - Mondom csípőre tett kézzel.

- Na, ezt én is meg tudom neked mondani. - Mosolyodik el.

- Valóban? - Húzom fel a szemöldököm. - Hallgatlak. - Billentem oldalra a fejem.

- A drága norvégod követett titeket. - Erre kitágulnak a szemeim és elpirulok, ahogy elfordulok tőle és összefonom magam előtt a karjaim.

- Nem az én norvégom. - Motyogom.

- Persze, Louki, persze. - Borzolja össze a hajam a bátyám.

- Menj a fenébe Valeriu. - Morgom rá, és indulok el az egyik lépcsősor felé. Nem ez az első alkalom, hogy Vladnál vagyok. Szeretem a helyet, mindig megnyugtat. - Vacsoránál találkozunk! - Legyintek egyet, ahogy még mindig morogva felcaplatok ahhoz a szobához, ami általában az enyém szokott lenni. Egy hatalmas puffanással pedig bele is dőlök az ágyba, amikor megérkezem. Nagyot sóhajtva hunyom le a szemeim.

- Fogalmuk sincs miről beszélnek. - Rázom meg a fejem és hagyom, hogy a kimerültség úrrá legyen rajtam és elaludjak. A hetem ezután egész jól telt, jártunk a hegyekben, elmentünk egy két nevezetes helyre és rengeteget beszélgettem, mind Valeriuval, mind a Denevérrel, mégis mire eljutottunk a hét vége felé, furcsa dologra lettem figyelmes magammal kapcsolatban.

Először is, egyre gyakrabban jut eszembe Kvasir, hogy éppen mit csinálhat, vajon az agyára mennek-e a vámpírok, unatkozik-e és ami a legfurcsább gondolat, vajon hiányzom-e neki csak egy kicsit is. Persze ezek olyan gondolatok, amiket még Valeriuval sem osztok meg, még a végén hülyének néz, csak az kellene nekem, így is elég problémám van a furcsa gondolataimmal, amiktől aludni is alig bírok.

- Hát visszaértél Louki? - Mosolyog rám azokkal a lila szemeivel és látom a karja mozdulatait, meg akar ölelni.

- Nem hagynálak sokáig egyedül. - Kuncogom és ölelem meg a férfit, aki óvatosan viszonozza a mozdulatot, majd erősebben húz magához.

- Hiányoztál, Sverrir! - Suttogja a fülem mellet, én pedig eltávolodok tőle, hogy a szemeibe nézzek.

- Te is hiányoztál, Kvasir. - Mondom, de tekintetem megakad a férfi ajkán. - Nem is tudod mennyire. - Motyogom, ahogy lehunyom a szemem és előre mozdulok, hogy az ajkunk összeérjen.

- Louki! - Hirtelen megfájdul a fenekem és kinyílnak a szemeim. Vlad palotájában vagyok a szobámban, a földön fölöttem egy vigyorgó Valeriuval, akinek a kezei a csípőjén vannak. Akkor az egész csak egy álom volt, már megint. Mégis mi a fene van velem? Miért álmodok ilyeneket és miért vele?

- Minek köszönhetem ezt a kellemes ébresztést? - Kérdezem hangomba annyi iróniát erőltetve, amennyi tőlem kitelik, ahogy oldalra biccentem a fejem.

- Tíz perce szólongatlak, de mintha Sátánnal beszélnék, mikor ledől pihenni. Nem volt más választásom. - Mondja komolyan.

- Dehogy nem... - Kezdenék bele, de felemeli a kezét.

- Vlad közös reggelit akar, mielőtt visszamegyünk a szállóba, úgyhogy jobb, ha összekapod magad öcsi és tíz percen belül lenn vagy. Tudod milyen, amikor elvár valamit. - Rázza meg a fejét, én meg elnevetem magam. Hát igen. A denevér már csak ilyen, amikor neki kellene valamit csinálni, azt nem akarja és nem baj, ha késve csinálja meg, de ha valakitől ő kér valamit, akkor annak igen is időben készen kell lennie.

- Jogos, jogos! - Mondom, miközben feltápászkodom a földről. - Most viszont húzhatnál kifelé a szobámból, hogy fel tudjak öltözni és ne késsek többet annál, amit így is kések. - Ráz ki a hideg.

- Megyek már, megyek! - Kuncogja bátyám. - Lenn találkozunk.

- Lenn találkozunk! - Biccentek egyet, majd fújok egy nagyot, hogy nekikezdjek az öltözésnek már meg is feledkezve a reggeli álmomról.