Ásítva látok neki a reggelimnek, amit nem is tudok, hogy mi akar lenni. Csak remélni tudom, hogy a húgom nem próbál megint megmérgezni, mint a legutóbb. Azóta, hogy a norvégok megjöttek mániája próbálkozni. Pedig alig vannak itt három napja és minden nap van valami próbálkozása, csak tudnám miért.
- Jó reggelt Louki! - Hallom meg Marsall hangját.
- Jó reggelt öcsi. - Intek neki és tömöm tovább magamba a reggelim. Most nincs kedvem vele foglalkozni, néha nem értem honnan ragadt bele ennyi energia.
- Mi újság az embereddel? - Rá se nézek testvéremre, ahogy lenyelem a falatot és válaszolok.
- Mi lenne? Meg van! Hamarabb fog piros hó esni, minthogy rájöjjön, hogy ismerem fel az embereket. - Itt elgondolkodom és az evésben is megállok. - De nagyon jó történetei vannak és vicces az arca, mikor közlöm vele, hogy kiszemeltem valakit. - Mondom halkan és halványan elmosolyodva, ahogy magam elé képzelem az ember arcát.
- Mit hallok? Te megdicsértél valakit? - Hajol az arcomba, mire elfintorodok.
- Csak tettem egy kijelentést. - Forgatom meg a szemem és veszem fel a tányéromat, hogy elpakoljam. - Megyek dolgozni. - Mondom vissza se nézve a fiúra.
- Este beszélünk! - Hallom a választ, de már nem is figyelek rá, inkább elrakom a dolgaim, majd kimegyek a recepcióra és elfoglalom a szokott helyemet. Magam elé veszek egy könyvet és olvasni kezdek, amíg Kvasir meg nem jön, vagyis ez a tervem.
- Jó reggelt Mr! - A megszólításra hirtelen felkapom a fejem csak, hogy szembe találjam magam a négy norvég vámpírral.
- Baj lenne, ha amíg a főnök nem végez boldogítjuk? - Kérdezi az, amelyiknek kétszínű a szeme, én sóhajtok egyet és leteszem a könyvemet.
- Dehogy baj. - Erre elmosolyodnak, én viszont felemelem a kezem. - Viszont, ha beszélgetni akarnak, akkor felejtsük el a magázást. - Mosolyodok el. - Louki vagyok. - Biccentek egyet.
- Brandr! - Int nekem a két színű szemekkel megáldott norvég.
- Áskell! - Biccent a legmagasabb férfi.
- Sigurd! - Mosolyog rám kedvesen az, amelyiknek aranyszínű a szeme.
- Jörvar! - Billenti oldalra a fejét a legalacsonyabb.
- Ne várjátok, hogy ezt megjegyezzem! - Mutatok rájuk végighúzva az ujjam mindegyikük előtt, ők viszont csak nevetni kezdenek.
- Ne aggódj, nem sokan szokták megjegyezni. - Kuncogja a legmagasabb.
- Máris jobban érzem magam. Ha már ilyen baráti a hangulat köztünk. Áruljátok el mit keres négy vámpír egy ember mellett! - Nézek végig mindegyikükön, hátha egyikük elkezd beszélni.
- Vért! - Néz rám a két szemszínű vámpír, mintha ennél nem is lenne egyértelműbb dolog.
- Úgy értem, hogy nem vette még észre, hogy megcsapoljátok a vérbankotok készleteit? - Forgatom meg a szemem.
- Hát sose mondta, hogy zavarná! - Vakarja a nyakát az aranyszemű.
- Nem is csodálom. - Mosolyodok el halványan, a tegnap után nem nézem ki Kvasirból, hogy bármit is megjegyezne, ami az átlagostól eltérő.
- Azt szokta mondani, azért vagyunk, hogy megcsapoljuk az embereket! - Vonja meg a vállát, a vámpír, én meg összehúzom a szemöldököm.
- Hogy mi? - Kérdezek vissza.
- Azért vagyunk, hogy megcsapoljuk az emberek. - Kuncogja a legkisebb. - Meg hogy kiszívjuk a vérük! - Neveti el magát.
- Eddig is tudtam, hogy idióta, de hogy ennyire. - Rázom meg a fejem. Annak az embernek valami fétise lehetnek a vámpírok. - Amúgy miért öltözik úgy, mint egy tipikus vámpír? - Itt mind pislogni kezdenek rám, én meg elnézek oldalra. - Tudjátok, hogy értem! - Morgom az orrom alatt.
- Ja! Azt mondta azért, mert így kitűnik a tömegből. - Kezd bele lelkesen a legkisebb vámpír.
- Imádja a természet feletti dolgokat ezért használ olyan szlenget, amilyet. - Folytatja az aranyszemű, ezzel megerősítve abban a gondolatomban, hogy az embernek fétise a vámpírok.
- Látnod kellene a központunkat! Mint egy középkori rémkastély! - Neveti a legmagasabb és nyúl a szeméhez, hogy letöröljön egy könnycseppet.
- A világ legtöbb horror üdülő helyét végig jártuk már! A főnök folyton ilyeneket keres, ezért is jöttünk ide! - Magyarázza a két szemszínű vámpír.
- Hát így már azonnal van értelme annak, hogy hogyan evett titeket ide a fene! Az emberek között eléggé horror hotel vagyunk. - Mondom elgondolkodva.
- Mellesleg Louki jobb, ha tudod, hogy a főnök nagyon makacs és nem adja fel egykönnyen, ha a fejébe vesz valamit. - Támaszkodik a pultra a legmagasabb.
- És ez azt akarja jelenteni, hogy? - Billentem oldalra a fejem.
- Hogy addig nem megyünk innen sehova, amíg meg nem un téged! - Kuncogja a legkisebb, én meg felhúzom az orrom.
- Játéknak nézek én ki nektek?! Nem vagyok valami ruhadarab, amit ha megunsz kihajítasz! - Fonom össze magam előtt a kezeim.
- Nem hiszem, hogy ezért aggódnod kellene! - Néz végig rajtam az aranyszemű.
- Ezt hogy érted? - Kérdezek vissza kíváncsian.
- A főnök szeme már rég csillogott így, mint most. - Mosolyodik el, én meg megforgatom a szemem.
- Meddig is akartok itt maradni? - Kérdezem, ők meg egymásra néznek.
- Amíg be nem fejezik a felújítást! - Vonja meg a vállát a legnagyobb.
- És az meddig tart? - Kerekednek ki a szemeim, ezt miért nem mondta eddig egyikük se.
- Még egy hónap biztosan, nem valami gyorsak az embereink. - Piszkálja a körmeit a két szemszínű vámpír.
- Téma váltás! - Emeli fel a kezét a legkisebb, ezzel hála az égnek elterelve a gondolataim a kellemetlen témáról. - Még életemben nem voltam ilyen jó hotelban, mint a tiétek! Mindenki teremtmény! - Csillognak a szemei, majd hirtelen rám néz. - Mármint rajtatok kívül, de ti meg tudjátok, hogy vagyunk.
- Pontosan. - Mondom egy félmosollyal az ajkaimon. Vajon mit szólnának, ha tudnák, hogy aki előttük ül egy az övékénél sokkal ősibb faj leszármazottja? Mindegy is mit szólnának, nem szabad megtudniuk, ahogy senki másnak se. - Apropó, ha már itt tartunk, melyikőtök foglalt? - Mutatok végig rajtuk komoly arccal, mire a két színű szemekkel megáldott vámpír felemeli a kezét.
- Miért? - Húzza össze magát.
- Csak tudni akartam melyikőtöknek köszönjem, hogy egy vendég liheg a sarkamban. - Mondom szélesen mosolyogva és igyekezve minél több iróniát belevinni a hangomba.
- Ne aggódj Louki, hamarosan megtudod, hogy a főnök nagyon jó társaság tud ám lenni. - Kuncogja a legmagasabb.
- Ha meg véletlen megunnád a társaságát... - Kezd bele az aranyszemű, majd közelebb hajol hozzám a pulton keresztül annyira, hogy már túlságosan benne van az aurámban, amit nem kultiválok senkitől sem. - Még mindig itt vagyunk mi, hogy megmutassuk...
- Sigurd! - Hallok meg egy mély, szinte már állatiasan morgó hangot, aminek hatására a vámpír kitágult szemekkel húzza ki magát, így kikerülve az aurámból. - Bocsásd meg neki az udvariatlanságát Louki, néha nem tudja, hol a határ! - Lép mellém és néz gyilkos tekintettel a vámpírra Kvasir.
- Bocsánat főnök! - Nyel egyet az említett vámpír, mire az ember megrázza a fejét.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned. - Ül le mellém.
- Bocsáss meg Louki! - Hajtja le a fejét.
- El is felejtettem. - Legyintek egyet. - Most ha nem lenne baj, el tudnátok menni? Ha nem látszana valaki itt dolgozni akar! - Mutatok a recepciós pultra magam előtt. A vámpírok pedig erre nevetve hagynak minket magunkra. - Milyen volt a reggeli? - Fordulok az emberhez, akinek az arca megenyhül és mosolyogni kezd.
- Nagyon finom. Remélem nem mentek az agyadra. - Kuncogja. - Oh, vendégek! - Kapja fel a fejét, én pedig követem a tekintetét és valóban meglátom a vendégeket. Egy újabb kemény napnak nézünk elébe, de legalább itt van Kvasir így egy kicsit izgalmas lesz a napom.
YOU ARE READING
Hotel Daimon
General Fiction"Kastélyhotel Daimon ★★★★ Görögország északi részén, nem messze Kalambaka városától, több mint 300 méterre a tengerszint felett, a meteora képződmény egyik szikláján helyezkedik el négycsillagos szállodánk, ahonnan festői kilátás nyílik egy felől a...
