Egyformán |Monoma × Reader - Befejezett|

Prológus

  - Eri! - üvöltöttem torkom szakadtából, az apró gyermek felé, miközben lendületből ellöktem őt, így a földre esett, kicsiny testével.

A fehér hajú kislány a földön hevert, én pedig émelyítő, fájó érzést éreztem a testemben. A fejem zúgni kezdett, ugyanis a kimerültégig küzdöttem, mindhiába. A fülem sípolt, és szédülni kezdtem, miközben alátásom egyre jobban homályosodott el. Láttam az utolsó pillanatokban, ahogy Mirio összeesik, valamint azt, ahogy Izuku riadtan kap felém, de nem sikerül elérnie engem. A szemeim mázsás súlyként csukódtak össze, és egyik pillanatról a másikra, elveszítettem az eszméletemet.

➖

Soha nem éreztem még ehhez fogható dolgot, mint akkor. Úgy éreztem, a testem teljesen erőtlen és képtelen bármiféle önálló cselekvésre. Az elmém ködös volt, képtelen voltam a józan gondolkodásra. Kiszerettem volna szabadulni ebből az állapotból, ugyanis szörnyűséges volt. Úgy éreztem, megfogok fulladni, ha tovább benne maradok. A sötétség kezdett elnyelni, mégis tudtam, hogyha várok még egy kicsit, akkor rendben lesz minden.
  Minden dolog visszafog térni a megfelelő útjára, és nem szakadhat le onnan. Igen, ezt hittem és vakon bíztam ebben az érzésben. Bíztam abban, hogyha várok, minden jobb lesz. De nem lett. Végül pedig úgy éreztem, hogy ez a sok várakozás felesleged volt. Hiába kapaszkodtam az életbe, hiába küzdöttem azért, hogy visszatérhessek, egyszerűen nem sikerült teljes mértékben. Egy darab eltávozott belőlem azon a bizonyos napon. És én erről nem tudtam, nem észleltem.
  Mintha soha nem birtokoltam volna, az életem meghatározó eszméje eltűnt. Mintha meg se született volna, erre a képeségekkel teli világra. Hogy felfogtam-e ezt az egészet? Nem. Feldolgoztam? Nem. És soha nem is fogom tudni.

Az ember életében történnek olyasfajta változások, amik ellen nem tehet. Hiába kapaszkodik abba a piciny dologba, hogy maga mellett tarthassa, nem sikerül megtartania. Ez pedig felemészheti belülről. Lehet mellette akármennyi ember, szeretheti akárki, nem lesz jobb. A fájdalom képes felemészteni az embereket, legyenek akármennyire is erősek. Én pedig akkor nem voltam az, és utána se. Hiszen egy olyan dolgot vettek el tőlem, mely pici korom óta velem volt. Ezt pedig képtelen voltam feldolgozni.

🔹🔹🔹

Sziasztok! ❤😊
Mikor elindult az új évad, akkor szerettem volna már hozni ezt a könyvet, csak kicsit elcsúsztam vele, de most elkezdem írni. 
Remélem elnyeri majd a tetszéseteket a könyv, és szeretni fogjátok.😊❤