Egyformán |Monoma × Reader - Befejezett|

10. - Az ok, amit megbántam

Ahogy Neito magamra hagyott, a többiekre pillantottam, aki sokkolva néztek felém. Elrontottam. Nagyon elrontottam ezt az egészet. Soha nem éreztem még magam ennyire szörnyűnek és undorítónak. Mintha minden rossz kiszállt volna belőlem, mindent másképp kezdtem el látni és érezni. Neito szavai visszatérítettek a valóságba és úgy éreztem, hogy az a nagy undokság tovaszállt.
  Míg tartott a gyakorlati óra, nem mentem oda a többiekhez. Átgondoltam magamban, hogy mit fogok nekik mondani, amivel bocsánatot tudok kérni.
Az óra közben Izukunak akadtak problémái a képessége miatt, de összességében, ha ezt nem vesszük számításba, jó volt az óra. Ám, a veszekedés után eléggé feszült lett a hangulat, és nem akart elgyengülni. Soha nem vesztem még össze ilyen csúnyán Neitoval és nem is tudtam, hogy miféle következménnyel fog ez járni.
  Szerettem volna meg nem történtté tenni és helyrehozni a hibáimat. Bántott, hogy ekképp viselkedtem, és folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mit tehetnék, amivel helyrehozhatnám a hibámat.

Az óra végeztével mindenkit a buszhoz tartott, és amint odaértünk, az osztályomhoz fordultam, és egyből meghajoltam mélyen előttük.

  - Őszintén sajnálom! - szóltam hangosan, hogy mindegyük hallhassa - Nem tudom, hogy mi ütött belém! Nem akartam így hozzátok állni, és egyikőtöket se utálom! Sajnálom, hogy problémát okoztam, de már úgy érzem, rendben leszek! Kellett Neito őszintesége, hogy a régi önmagam ismét itt legyen! Sajnálom, hogy utálatos voltam veletek, vagy ha csúnyán néztem rátok! Rettentően sajnálom! Kérlek, bocsátsatok meg! - remegett meg a hangom a végére.

  - Tudod, mindenki életében van nehéz időszak - kezdett bele hirtelen Kirishima - Olyankor, ezek a nehéz időszakok megváltoztatják az embert, viszont ezért vannak a barátok és a szeretteid, hogy helyre tegyenek téged. Igen, lehet, hogy sokszor a kemény és egyenes beszéd a megoldás. Őszintén szólva, mi finomabban akartunk volna segíteni, de úgy látszik, Monoma szavai megtették a hatást - vakarta meg zavartan vörös tincseit.

  - A...Akkor nem utáltok? - egyenesedtem fel.

  - Sose utáltunk - sóhajtott mosolyogva Mina - És tudjuk, hogy te se minket.

  - Nehéz időszakod van és az érzéseid összezavarodtak - vont vállat mosolyogva Kaminari - Tudjuk, hogy nem utáltál minket, hiába gondoltad úgy.

  - A lényeg, hogy önmagad vagy ismét - mosolygott kedvesen Mineta.

  - K...Köszönöm - szóltam hálásan, és rettentően jól esett, hogy ennyire pozitívan álltak hozzám - Hálás vagyok nektek és boldoggá tesz, hogy így álltok hozzám! Igyekezni fogok én is!

  - Ha tudunk, segítünk mi is! - lépett mellém Uraraka.

  - Izuku, amúgy jól vagy? - néztem a fiúra aggodalmasan.

  - Persze, már minden rendben - szólt zavartan.

  - És veletek minden rendben lesz? - kérdezte hirtelen Kirishima.

  - Sose vesztünk még így össze - suttogtam magam elé - Ez kemény veszekedés volt tőle, ezt még én is belátom.

  - [Név]! - ugrott rám hirtelen Tetsu és erősen ölelgetni kezdett - Sajnálom, hogy így érezted magad! Segítek, amiben csak tudok! - szorongatott.

  - Tetsu, megfulladok - szóltam, miközben levegőért kapkodtam.

  - Dehogy fulladsz - ölelt izmos karjaival.

  - De, már lilul a feje - szörnyülködött el Kaminari.

  - A lényeg, hogy beláttad a hibádat és képes voltál visszaszerezni az irányítást, és nem hagytad, hogy a negatív érzések irányítsanak - paskolta meg Kendo a fejemet - Monoma felment a buszra, beszélsz vele?