Egyformán |Monoma × Reader - Befejezett|

8. - Az ok, mely rémálmot okoz

Iskola után elmentem haza, hogy lepakolhassak, valamint összeszedhessem a holmimat a holnapi napra. Amint ezzel megvoltam, megvártam, míg apa hazajön, Natsuval együtt, és elkéretőztem tőle. Ő belement, hogy a barátomnál legyek, és láttam is rajta, hogy nem bánja, amiért nem vagyok itthon. Ő is tudta, hogy Neito az egyetlen, aki mellett teljes mértékben biztonságban érzem magamat, és megtudok lenni a nehéz helyzetekben.
  Így történt, hogy délután négy óra után mentem át a barátomhoz. Panelban laktak, én pedig meg sem álltam, míg a harmadikra nem értem, majd amikor már az ajtójuk előtt álltam, becsöngettem. Vártam egy kicsit, majd néhány perc múlva nyílott is az ajtó.

  - Szia [Név]! - köszöntött mosolyogva Neito anyukája.

  - Szia - köszöntem neki vissza, majd beléptem a lakásba.

  - Neito elaludt, de menj nyugodtan a szobájába - mosolygott kedvesen.

  - Köszönöm - néztem hálásan az anyukájára, majd levetkőztem, és miután ezzel megvoltam, a fiú szobájába mentem.

Beérve a szürke színű szobába, csöndben lepakoltam a cuccomat, majd leültem Neito mellé az ágyra, aki hason feküdve aludt. Ujjaimat szőke tincse közé vezettem, megcirógattam azokat, majd adtam egy puszit a tarkójára.

  - Fent vagyok - motyogta hirtelen.

  - Mióta?

  - Pár perce keltem - ásított, majd felém fordította  fejét, és álmosan felnézett rám - Hány óra?

  - Fél öt - válaszoltam, miközben még mindig a haját cirógattam.

  - Jézusom - szörnyülködött el - Azt hittem, már este van - motyogta.

  - Még nincs - feküdtem le mellé - Szeretnél rajtam aludni? - kérdeztem kedvesen.

Ő csak szó nélkül kúszott felém, majd arcát belefúrta a nyakamba, és ezzel egy időben átkarolta a derekamat. Jómagam visszavezettem az ujjaimat a hajába, majd simogatni kezdtem.
  Kellemes érzés volt az, ahogy magához ölelt, érezhettem teste melegét, valamint azt, ahogy kifújja meleg levegőjét.

  - Nem vagy éhes? - suttogta alig érthetően.

  - Nem, ettem otthon.

  - Nyomd be nyugodtan a tévét - ásított.

  - Most jó így, nincs rá szükségem - öleltem őt magamhoz szabad kezemmel - Aludj csak nyugodtan, velem ne is foglalkozz.

  - Szeretlek - motyogta álomittas hangon, nekem pedig hatalmasat dobbant a szívem.

Neito amikor álmos volt, vagy fáradt, akkor sokkolta érzékenyebb és sebezhetőbb volt, mint általában. Ilyenkor jobban kitudta mutatni a szeretetét, én pedig kellőképpen kiélveztem, hogy olykor-olykor ilyen pillanatában csípem el őt.
  Végül az összebújásnak az lett az eredménye, hogy mind a ketten elaludtunk. Késő este volt már, amikor felébredtük, és álmosan, de elmentünk együtt fürdeni. Mielőtt lefeküdtünk volna, előtte már párszor fürödtünk együtt, és kezdtem nem annyira zavarban érezni már magamat.
Fürdés után lementünk enni egyet, majd tizenegyóra után lefeküdtünk aludni. Neito szorosan ölelt magához hátulról, a tarkómon pedig éreztem ahogy szuszog és veszi a levegőt. Ebben a tudatban aludtam és, és a szívem teljesen megtelt melegséggel, hiszen elmondhatatlanul szerettem őt.

Amilyen könnyen elaludtam, annyira rossz álmom volt. Ott voltam, a harc helyszínén, és Overhaul a szemem láttára ölt meg mindenkit. Odaakartam rohanni, de egyszerűen a testem megvolt dermedve. Horrorisztikus volt a kép, ahogy Overhaul rángatózó mozdulatokkal, egy fegyverrel és karddal a kezében öli meg a szeretteimet. Az álomban üvöltöttem, és folytak a könnyeim és képtelen voltam lehunyni a szemeimet. Végig kellett néznem, ahogy Chisaki folyamatosan megöli Natsut, Monomat szétkaszabolja, és a többieket is brutál módon kivégzi. Miközben ezt a brutális horrorjelenetet néztem, rázott a hideg, amiért Chisakinak az arca szét volt vagdosva, a kezei és a lábai kifelé voltak fordulva, és rángatózott, miközben vérfagyasztóan nevetett. Közben mindenhonnan egy hang szólt, egy rádióból, egy vékony kislány hang, ami kezdett eltorzulni, és szinte már egy ijesztő sikoltás volt, ami azt ismételte, hogy képességtelen vagyok és nem tudom őket megvédeni. Megakartam mozdulni, de egyszerűen képtelen voltam. A hang erősödött, miközben egyre jobban ismételte, hogy semmit se érek, nem fogom tudni megvédeni azokat, akiket szeretek, és haszontalan vagyok. Overhaul, amint végzett a szeretteim kivégzésével, elkezdett felém futni, miközben a testrészei mindenfelé kalimpáltak, az arcára egy ijesztő mosolyt húzott, és még a legijesztőbb horrorfilmekben se láttam ilyet. Megrémített ahogy felém fut, idegbeteg nevetéssel, és vérfagyasztó mozdulatokkal. Amint elém ért, a rádióból egy démoni hang kezdett el ordítani, közben Chisaki mosolya már a füléig ért. Fogai vérben álltak, szemei feketék voltak, és hörgött. Sikoltani akartam e képtelen voltam. A barna hajú férfi csak bámult rám, majd a következő pillanatban fejbelőtt.