Ciklus - Kötéltánc

16. Fejezet

16. Fejezet

Where there is desire, there is gonna be a flame
Where there is a flame, someone's bound to get burned
But just because it burns, doesn't mean you're gonna die
You gotta get up and try, and try, and try

Pink - Try

A tükör előtt álltam, és épp a szememet húztam ki feketével. Ritkán sminkeltem, de ma valahogy úgy éreztem, szükségem van erre a „maszkra". Kicsit más akartam lenni, ha már egyszer úgysem voltam benne biztos, ki is vagyok valójában. Abban pedig végképp nem, hogy mi fog történni az este. Egyelőre azonban elég volt egy kis füst a szemem alá, és egy elegáns gúnya, fekete ing, piros nyakkendő. Elégedetten, és elszántan tudtam belenézni a tükörbe, nem hátráltam meg. Most készen álltam, bármi is legyen.

Két koppantás hallatszott a fürdőszoba ajtaján. Lenyomtam a kilincset és kiléptem az előszobába Zsófi mellé. Már ő is elkészült; a haja megnőtt az utóbbi időben, és kis lófarokba tudta kötni a tarkóján, amitől kissé bohókás látvány nyújtott, mindemellett vastag keretes szemüvegével, és piros kockás ingjével kicsit olyan volt, mint valami hipszter. Az ing ujját szándékosan feltűrte, hogy látszódjon a tetoválása, már nem kellett fóliával fednie. Egymásra nevettünk, ahogy végigmértük a másikat.

– Olyanok vagyunk, mintha egy híres premierre készülnénk – jelentette ki Zsó.

– Végül is, nincs nagy különbség – válaszoltam, és kifújtam a bent tartott levegőt.

Zsófi együtt érzően nézett rám.

– Jól döntöttél, hogy elmegyünk – mondta. – Szerintem sokat fog jelenteni neki.

– Meglátjuk. De lehet, hogy be sem engednek – ironizáltam.

Zsófi felvonta a szemöldökét.

– A pasija nem csíp – emlékeztettem rá.

– Az egy dolog, de mégis kaptunk meghívót, méghozzá Vipet, úgyhogy senki sem szarakodhat velünk.

Erre már muszáj volt mosolyognom, és a feszültségem ismét enyhült. Végül is nem számított semmi, csak hogy Dina jól szerepeljen, és elindulhasson az álmai felé vezető úton. Nem Zsófi, és nem is én voltunk most a főszereplők.

– Akkor induljunk – mondta barátnőm, és elindult az ajtó felé. – Jó legyél, Pixel!

A kiskutya bánatos tekintetétől kísérelve, sietve elhagytuk a lakást.

Úgy döntöttünk, hogy ezúttal „nagyzolni" fogunk, és taxival megyünk el a tévécsatorna székházába. Úgyis ismét szállingózott a hó, és a buszsofőrök ilyenkor szombat este meg voltak őrülve. Néhányszor még a taxis is káromkodott, ahogy haladtunk a kocsisorban. Nem mintha késésben lettünk volna, úgy számítottunk, hogy még az adás kezdete előtt odaérjünk. A stúdió elég nagy volt, és már a parkolóból láttuk, hogy tömegek állnak a főbejárat előtt. Összenéztünk Zsófival.

– Hűha, úgy látom, nagy az érdeklődés.

– Persze, ez egy új műsor, nyilván sokan kíváncsiak rá, és elég nagy reklámot is csináltak neki, szóval ne csodálkozz – mutattam rá.

– Én biztos ideges lennék, ha ennyi ember előtt fel kéne lépnem.

Ezzel egyet kellett értenem; el sem tudtam képzelni, hogy kiálljak ekkora tömeg elé, bármivel is. De Dinát bizonyára ez éltette, bár attól még tuti izgul. Az én tenyerem is izzadt, amint kiszálltunk az autóból, és elindultunk az egyik biztonsági őr felé. A nagydarab férfi futólag végigmért minket, aztán a tekintete megállapodott a nyakunkban lógó jegyeken.