Ciklus - Kötéltánc

10. Fejezet

10. Fejezet

Nem vagyok más, csak egy ócska cafat,

Nem kell veled az élet, elég a pillanat.

Ha még itt lennél, papírpénzből hajót hajtogatnék,

Hogy lásd, könnyedén úszik el az érték.

– Hát te, már megint hol jártál? – Vivi hangja váratlanul ért, még az álom ködén keresztül jutott el hozzám. Kinyitottam a szememet, és hunyorogva néztem rá.

– Öhm... És te hogy kerülsz ide?

Vivi türelmetlenül sóhajtott, mintha abszolút logikátlan lenne a kérdés, és hozzám vágta a kispárnámat.

– Zsó engedett be. Már órák óta fent van.

– Miért, mennyi az idő? – emeltem fel a fejemet rémülten.

Vivi elmosolyodott.

– Fél tizenegy körül lehet. Negyed órája szuggerállak, Csiperózsika. Na jó, közben ittam egy teát is.

– Remek. Egészségedre – feleltem, miközben próbáltam kidörzsölni a csipát a szememből, és valahogy deja vu érzésem támadt. Megint egy furcsa, törékeny reggel, és Vivi. Valahogy kiváló érzéke volt ahhoz, hogy mindig ilyenkor bukkanjon fel. Hirtelen felém tartott egy még gőzölgő bögre kávét, diadalmas arckifejezéssel.

– Ne mond, hogy nem gondoltunk rád.

– Örülök, hogy beugrottál – ásítottam, és azonnal belekortyoltam az italba. Erősebb volt, mint ahogyan szeretem, de nem számított.

Vivi feszengeni kezdett a matracomon.

– Szóval, rég beszéltünk. Mostanában mintha kicsit el lennél tűnve.

– Nemrég is írtam neked.

– Persze, de az nem ugyanaz. Zsófi is mondja, hogy alig beszéltek.

– Hát ott a suli, meg minden... – még számomra is hamisan csengett a hangom.

– Aha. De amúgy minden oké? – nézett rám fürkésző zöld szemekkel Vivi.

Majdnem elnevettem magam. Jó, ha az embernek vannak barátai, akik aggódnak.

– Miért ne lenne?

– Nyár óta nem is láttalak a Ciklusban – bökött meg játékosan. – Amiatt az őrült csaj miatt nem mész?

Sikerült félrenyelnem a forró kávét, és köhécseltem egy sort.

– Nóri? Dehogy, már rég nem foglalkozom ezzel.

– Rendben, helyes.

– És mi van a billentyűs lánnyal? – kérdeztem, mert valóban kíváncsi voltam.

Vivi már épp válaszolni akart, mikor kopogtattak az ajtómon.

– Szabad! – szóltunk ki egyszerre.

Először Pixel, majd Zsófi lépett be a szobámba. Az előbbi megállt a lépcső aljában, és kétségbeesett kaparászásba kezdett, míg Zsófi fel nem kapta az ölébe.

– Jó reggelt! Nem zavarok?

– Dehogy – feleltük, megint csak összhangban.

Zsófi ekkor felkapaszkodott hozzánk a galériára. Kinyúlt Marilyn Mansonos pulóvert viselt, és rajta volt a szemüvege, amiből arra következtettem, hogy már reggel a fotóin dolgozik. Lehuppant ő is a matracomra, vigyázva, hogy be ne verje a fejét a mennyezetbe. Pixel kitépte magát a kezéből, és támadást indított az arcom ellen. Pár másodpercig nem szólt senki semmit, aztán Vivi megköszörülte a torkát.