A bérgyilkos szerelme

2. rész Sulis dolgok

A bevetés napjának reggelén

Arra ébredtem, hogy anyám kiabál.

- Lilla, gyere reggelezni - kiabált egy egész házon keresztül - el fogsz késni már megint.

Nem hiszem el, hogy nem hagy aludni. Ránéztem az órára és már 7 óra volt. Oh ja, ezért. Kikecmeregtem az ágyból és átöltöztem. Lementem az étkezőbe, ahol apám az újságot olvasta, anyám pedig sürgött forgott. Szinte még le se ültem,de anyám elém nyomot egy csésze kávét és egy adag tojásrántottát. 

- Siess - morgott rám anya. Ne értsetek félre örülök, hogy még 18 évesen reggelit készít nekem. De néha az őrületbe kergett. - El fogsz késni, ha ilyen tempóban eszel.

- Jól van már anyukám, majd a végén megakad a torkomon a kaja - mondtam neki kicsit felháborodva.

- Drágám szólj a lányodra - fordult apám felé, aki kicsit felnézett az újság mögül majd vissza.

- Édesem, ha megint elkésel a suliból, akkor büntetést kapsz - mondta apa halál nyugottan az újsága mögül.

- Rendben - ha már apa is bekeményít, akkor tényleg túlzásba estem. - Bocsi anya, csak még fáradt vagyok.

- Jó nincs baj csak siess. 10 perc múlva indulnod kell.

Felrohantam a szobámba a táskámért. Amúgy kicsit álljunk meg. Lilla vagyok, mint már hallhatáttok az anyámtól. Most vagyok a gimim utolsó évében. Nem rég kezdődőtt el, de sajnos már nem egyszer elkéstem. Ezért eléggé mérgesek miatta szüleim. De hát nem tehetek róla, egyszerűen nem tudok visszaállni arra, hogy olyan korán kelljek. Na, de rohanok a suliba.

- Amúgy ma későn jövök - nyögtem oda nekik mielőtt kiléptem az ajtón. - Sok dolgunk lesz a srácokkal a suliban, iskolai feladat.

- Ha a mi sulinkba járnál akkor legalább tudnánk, hogy tényleg emiatt nem jössz haza ma időben - vágta anya fejemhez ezt, amit nem igazán értettem.

- De hát anya pont, hogy ti nem akartátok, hogy oda járjak - értetlenkedtem.

- Igaza van drágám, nem értem miért hoztad ezt fel - fordult apám anyámhoz és eléggé fura fejet vágott.

- Jó mindegy - mondta végül anyám - indulj már.

- Oké sziasztok - azzal már az ajtó túloldalán voltam.

Gyönyörű tavaszi reggel volt, a nap még csak most kell fel. Miközben besétálok a suliba mesélek még egy kicsit rólunk.

Szóval a szüleim tanárok. Egy speckó suliban tanítanak és mivel nekem arra nincs szükségem, ezért nem járok oda. Ám most így bele gondolva nem is tudom milyen tárgyat tanítnak. Na mindegy. Egy átlagos család vagyunk, semmi extra. És nyílván levágtátok, hogy nem tanulás miatt maradok tovább. Pár haverral elmegyünk és szórkazunk kicsit, de többet nem mondhatok. Szigorúan titkos.

A suli fél órára van, sétálva. A szokásos nyüzsgés volt bent. Mindenki fel alá járkált, üvőltöztek. A lányok úgy ölelték meg egymást mintha, ha nem is találkoztak volna tegnap, meg azelőtt. És tudom én is lány vagyok, de ezt ki nem állhatom. 

A legszörnyűbb az egész végzős évben, hogy még fogalmam sincs hogyan folytassam tovább. Jelentkezek egyetemre, vagy dolgozzak. Manapság egy sima érettségivel nehezen vesznek fel bárhova. De ennek ellenére mindenki azzal zaklat ki lesz a párom a szalagavatón. És igen még párt sem találtam. Jelenleg ezer meg ezer jobb dolgom van ennél.

- Kérem mindenki üljön a helyére - lépett be a terembe a legutálatosabb tanárnő. - Táskákat le az aszatalról, telefonokat a gyűjtőbe. Egy magas fiú pedig nyomja be a projektort.

- Mert maga olyan tehetetlen, hogy nem képes rá - mondtam halkan, de meghallotta.

- Kisasszony mit is mondott? - nézett rám szúrós szemmel.

- Semmit sem tanárnő - mondtam miközben próbáltam elbújni az előttem ülő háta mögé.

- Gondoltam. Egy mukot sem, mert irány az igazgatói.

Az órán próbáltam nem hangosan kimondani megjegyzéseimet a tanár felé. De nem tartott sokáig mikor megláttam egy kurva hosszú diát.

- Ennel hosszabb diát nem tudott volna berakni. Ugye nem gondolja, hogy az egészet leírjuk?! - bár nem kértem választ mégis kaptam.

- De igen az egészet leírja - el is nézte volna ezt a kis kirohanást, de megcsörent mellettem a telefon, az asztalon. Francba. - Rendben ennyi irány az igazgató. A telefont pedig kérem, majd a szülei érte jöhetnek tanítás után.

- Tessék, de szükségem lesz még ma rá és kizárt, hogy ma betudjanak jönni érte.

- Akkor majd bejönnek holnap. Indulás!!

Duzzogva és mérgesen nyomtam a telefont a kezébe. Az igazgató persze épp nem ért rá, így majdnem egy órát vártam rá a titkárságon.

- Szóval megzavarta az órát kedves, hogy is hívják? - kezdte el az igazgató.

- Lilla - válaszoltam, nem hiszem el, hogy még ezt sem tudja.

- Akkor Lilla, nem csak a tanár nőt gyalázta meg, de még a telefonja is meg szólalt az órán. Ezért ma csak egy kis büntetést adok önnek. 3-tól bent kell lennie, a többi diákkal. De legközelebb nem leszek ilyen engedékeny.

- De ma dolgom van igazgatónő. 

- Engem ez nem érdekel. 3-tól 5-ig bent leszel bűntetésen. Utána mehetsz isten hírével.

Bár száj húzással, de elfogadtam a büntetést. Hu de nem fognak ennek örülni otthon. Még két órám volt 3-ig, amit nagy nehezen ki kell bírnom. 

***

Hamarosan kezdődik a büntetés, de még előtte beszélnem kell a többiekkel.

- Hé skacok - mentem oda hozzájuk - büntetésbe raktak 5-ig. Mit csinálunk, majd csak utána megyünk?

- Sajnálom - szólalt meg a legidősebb srác. Kb. ő itt a főnök. - mi nem tudunk addig várni. Muszály most indulnunk.

- De én nem tudok most menni.

- Sajnálom Lilla, de akkor ebből ki kell maradnod.

- Nem hagyhattok ki srácok.

Se szó se beszéd elmentek és meg sem vártak. Dühömben majdnem felrobbantam. Végül elindultam a terembe leülni azt a 2 órát. Amennyit ott ültem, hát gondolom tudjátok. Próbáltam én mindennel eltölteni, de minnél jobban próbálkoztam esküszöm az idő nem hogy előre haladt volna inkább vissza.

***

17:30 van. Az a nő, aki felügyelt bennünket ráhúzott egy plussz órát, mert miért ne. Már nem tudok sehova se menni ideje haza mennem. Mikor kiléptem a suliból már szinte teljes sötéség volt. Remek csak ez hiányzott, anyámék biztos megnyuvasztanak. Főleg, hogy még el se tudnak érni.

Ilyen sötétben minden neszre felfigyeltem. Azt tanultam a legtöbb baj mindig este történik. Normál esetbe zenével a fülembe mennék haza, de most nem így van. Úgy figyeltem az útón, mint akit mindjárt levadásznak. 

Végre elértem a házig. Alig láttam valamit, hogy melyik kulcs való a zárba. Jó sokat szöszmötöltem vele. Zajokat hallotam bentről és gondoltam anya már ennyire ideges és mindjárt életem végig szobafogságot kapok. Mikor végre megtaláltam a kulcsot szépen bementem.