A bérgyilkos szerelme

15.rész Féltékenykedés

Sam szemszöge

Dühönben szinte betörtem az ajtót mikor beléptem az irodába. Levágottam a székre és vártam a magyarázatot főnökömtől mégis miért akarja elküldeni Lillát.

- Szóval elárulnád végre, hogy miért akarod elküldeni Lillát? - kérdeztem szúrós pillantással. - Tudod, hogy szeretőm mégis elküldenéd.

- Hadd, hogy elmagyarázzam - foglalt ő is helyett az asztal másik végében - csak is neked akarok jót.

- Nekem? - ordítottam ki magamból. - Hogy akarhatnál ezzel nekem jót.

- Ha a lány még most elmegy nem fog annyira fájni - magyarázta. - Viszont, ha az egyik ellenségük megöli mikor nem vagyunk elég résen, hidd el, hogy az jobban fog fájni. 

- Nem fogják megölni - szögeztem le. - Meg fogom védeni, akár az életem árán is. 

- Úgy látom nem tudlak meggyőzni - mondta miközben rágyújtott egy szál szivarra. - Őt sem tudtam meggyőzni semmivel. Nem akar téged elhagyni, de nem merd nekem majd azt mondani, hogy nem szóltam.

- Rendben - bólintottam - azt hiszem ezt remekül megbeszéltük.

Felálltam az asztaltól és kimentem az irodából. Most Lillához kell mennem. Gondolkodtam, hogy hol is lehet jelenleg. Így a szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam az atón és ő rögtön be is engedett.

- Szia - köszöntött - beszéltél a főnökkel?

- Igen - válaszoltam - nem fog többet emiatt zarkatni.

Lilla épp az ágyában ült és egy könyvet olvasott. Besüpedtem mellé az ágyba.

- Mit olvasol? - kérdeztem tőle.

- Egy romantikus könyvet - felelte, de nagyon bele volt merülve így nem mondott többet.

- Unatkozom - szólaltam meg egy pár perc után. - Nem csinálunk valamit?

- Most olvasok? - felelte. Pár percig megint csönd volt, amikor aztán ő szólalt meg. - Amúgy nem is mondtad, hogy felvettél egy felszolgáló nőt.

- Öhm nem hittem, hogy ez olyan nagy dolog amiről beszélnünk kéne - feleltem kicsit zavarodottan. 

- Csak jó lett volna tudni - egyszer sem nézett rám, végig a könyvet nézte. Valami azt súgja, hogy haragszik rám.

- Valami bajod van, látom rajtad - próbálkoztam meg kijelenteni. - Valami rosszat tettem?

- Nem tudom - megvonta a vállát. - Attól függ mire kell az nő.

- Tessék? - most még jobban összezavart. - Nem értem mire gondolsz hiszen arra vettem föl, hogy főzzőn és felszolgálja nekünk az ételt. Gondoltam örülnél neki, ha nem neked kéne főznőd.

Nem válaszolt, sőt ezután se nézett rám. A könyvet viszont letette. Szerintem mondani akart valamit mégsem tette. Szomorúnak tűnt és nem tudom miért. Felültem és kezeimet a vállára helyeztem. 

- Hé mi baj? - nem volt jó így látni ezért minél gyorsabban akartam ezen változatni. - Ha a nő zavar elküldöm felveszek egy másikat.

- Egy még szebbet? - egy könnycseppe ekkor már kicsordult.

- Mégi miről beszélsz? - átöleltem, majd a fejét magam felé fordítottam, hogy a szemébe nézhessek. - Az a nő nem szebb nálad, senki sem szebb nálad. 

- De az a nő igen és éretebb is - elvette a fejét, nem akart a szemembe nézni. - Nem olyan ostoba kisleány, mint én.

Nem hagytam, hogy befejezze. Megcsókoltam jó hosszan és közben éreztem, hogy megkönnyebül. A szemében felgyülemlett könnycseppek legördültek az arcán. Miután ajkaink elválltak ismét felemeltem az arcát, hogy szemébe nézhessek.

- Nekem te vagy a legszebb - mondtam neki szemsztől szembe. - Nekem nem kell más csak is te. Nem érdekel, hogy még fiatal vagy, mert így szeretlek. Számomra te jelented a világot érted.

Jó szorosan magamhoz öleltem.  Ismét egy megkönnyebült sóhajt hallatott. Percekig voltunk így és nem akartam elengedni. Olyan jó volt, kellemes és békés érzés. De nem tudtuk sokáig élvezni, mert valaki kopogott az ajtón.

- Ki az már? - üvöltöttem ki.

- Én vagyok az Sam - felelte vissza a főnök.

- Oh basszus - mondtam halkan, hogy meg ne halja. Elengedtem Lillát és az ajtóhoz rohantam. - Sajnálom főnök nem tudtam, hogy ön az.

- Semmi baj - kérdés nélkül bejött a szobába. - Azt hiszem értem is miért kaptad fel a vízet. - Mondta miközben Lillát nézte, aki csak egy fél mosollyal reagált.

- Mit szeretne? - kérdeztem meg.

- Csak jelezni szeretném, hogy lassan visszautazom Amerikába - magyarázta itt létét. - Mivel úgy látom már minden meg tudtok oldani és nincs rám szükségetek.

- Oh értem - kicsit elgondolkodtam, mert nem számítottam rá, hogy ilyen hamar haza megy. - És mi lesz a következő feladatom?

- Egyenlőre még nem adok - a vállamra tette a kezét. - Rendezkedjetek be, hiszen ez az új házatok. Legyetek egy kicsit együtt és érezzétek jól magatokat. - Kacér mosoly ült az arcára és egyből értettem mire gondol.

- Köszönöm Főnök - bólintottam.

- Viszont felvettem még egy lehetőséget amin elgondolkodhatnátok - levette kezét rólam és Lilla felé fordult. - Szerintem te remek vezető lennél és felmerült bennem, hogy lehetnél az itteni emberek főnöke, az én összekötöm velük. Meg esetleg annak az iskolának az igazgatója.

- Hm ez megtiszteltetés lenne azt hiszem - felelte Lilla egy kicsit zavartan. - De még gondolkodnék rajta.

- Rendben akkor további szép napot - köszönt el a főnök, majd kiment a szobából.

Bezártam mögötte az ajtót és remélem senki nem fog ezután minket megzavarni. Visszamásztam az ágyba Lilla mellé.

- Na kis főnök jobban érzed már magad? - kérdeztem kicsit humorosra véve.

- Fogjuk rá - mondta és kicsit oldalra húzta a száját. 

- Olyan butus vagy - mondtam mosolyogva - de szeretem. Tetszik, hogy féltékenykedsz. Bizonyítja, hogy nem vagyok közömbös számodra.

- Én nem féltékenykedtem - vágta rá és összefonta kezét a mellkasa előtt.

- Áh nem - feleltem már nevetve - akkor miért kaptad ennyire fel miatta a vízet?

- Direkt csinálod ezt - láttam, hogy már ő is kezd mosolyogni, de elfordította a fejét, hogy ne lássam. - Húzzod az agyamat.

- Hát nem tagadom - az álla alá raktam a kezem és felém fordítottam a fejét. - Azt akarom, hogy boldog legyél. Hogy tud szeretlek így ahogy vagy, de főleg mikor mosolyogsz szóval ne rejtsd el előlem.

Most már nem rejtette el a mosolyát, mindketten nevetésbe törtünk ki. Mikor végre abba tudtuk hagyni a nevetést átölelt engem és megköszönte, mire én megpusziltam a homlokát.

- És mondja csak főnök asszony, hogy tetszik a kinevezés? - kérdeztem tőle.

- Azt hiszem illik hozzám - mondta hatalmas mosollyal miközben kibújt az ölelésemből. - Most már én parancsolok itt neked.

- Ahogy parancsolja kisasszony - ismét nevettünk egy nagyot. - Tudod lenne egy ötletem így elsőre.

- Ne tarsd magadba - vágta rá - mi az?

- Arra gondoltam, hogy ezek után a szörnyű dolgok után elmehetnék egy kicsit - vázoltam a tervem. - Elutazhatnánk valahova.

- Mondjuk Hawaira? Vagy valamilyen szigetre? - kérdezte lelkesen.

- Igen mondjuk - bólogattam - örülnél neki?

- Nagyon is, ránk férne egy kis kikapcsolódás - láttam rajta, hogy elgondolkodott.

- Akkor szervezek egy útat, de meglepetés lesz az úticél - mondtam és közben ismét adtam egy puszit  a homlokára.

- Rendben, már alig várom - felelte majd megcsókolt.