A bérgyilkos szerelme

8.rész Ég veled, de nem örökre

Sam szemszöge

Oké, oké csak nyugi. Valahogy csak megoldjuk. Talán irhatnék még egy levelet a főnöknek. Nem hagyhatom, hogy elszakítson minket. Bár, ha őt elküldik egy iskolába, akkor ott nagyobb biztonságban lesz, mint nálam. Én pedig nyugottan folytathatom a munkámat. De nem, nem, nem és nem. Szeretem és nem fogom hagyni, hogy elvigyék, hogy elvegyék tőlem. Szóval írok is a főnöknek. 

Amint feladtam a levelet elmentem Lillához. Tudnia kell.

- Szia Lilla - köszöntem neki, amint beléptem.

- Szia - köszönt vissza a szemét dörzsölve. Nem rég kelhetett.

- Megkaptam a választ a főnöktől - egyből felkapta a fejét.

- És mit írt? - láttam az aggódást a szemében, ezért leültem mellé az ágyba.

- Érted küldenek egy embert és elvisznek egy iskolába - kicsit mintha megkönnyebült volna, gondolom arra számított, hogy majd őt is megölik. - Olyan iskolába, mint ahol a szüleid tanítottak, de egy másikba amerikába. 

- És veled mi lesz? - értetlenül néztem rá. - Gondolom te nem maradsz velem akkor.

- Nem - mondtam szomorúan -  de írtam egy új levelet a főnöknek. Hátha meggondolja magát, hogy itt maradj velem. - A nyakamba ugrott és megölelt, majd hirtelen meg is hátrált.

- Bocsi - mondta full vörösen.

- Semmi baj - mosolyogtam rá és ezútal én öleltem meg. - Meg mondtam, hogy nem hagyom elvegyenek tőlem. - Mondtam közben.

Amikor a szemébe néztem úgy éreztem már nem fél.

- Már nem félsz tőlem? - kiváncsi voltam vajon jól gondolom-e.

- Nem -  rázta meg a fejét. - Nem akarok elmenni. 

Az álla alá tettem a kezem és megcsókoltam, majd pedig újra megöleltem. Lementünk ebédelni és utána együtt töltöttük az egész napot. Nevettünk és megpróbáltuk még jobban megismerni egymást. 

- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kétes ügyekbe keveredtél - nevettem rá.

- Nagyon sok mindent nem tudsz rólam és a gimis éveimről - nevetett vissza.

- Akkor mesélj még, milyen voltál ezelőtt? - érdeklődtem.

- Hát nem sok mindent tudok ezen kivűl mesélni - húzta oldalra a száját. - Sokszor kerültem bűntetésbe a rossz viselkedésem miatt, és még csak annyira sem foglalkoztam a jövőmmel. Még azt sem találtam ki mi akarok majd lenni.

- Az nem baj még van időd, hogy kitaláld és ha nálam maradhatsz, akkor esküszöm azt teheted majd amit a legjobban szeretnéd. - Rámosolyogtam ő pedig vissza, elpirult. Nagyon aranyos így. - Amúgy, ha régen ilyen voltál, akkor hogy hogy most máshogyan viselkedsz? 

- Hát nem tudom - hajtotta le a fejét. - A szüleim sosem szerették, ha például egyedül megyek haza késő este. Mindig is erős voltam és kiáltam magamért, de ha ilyen helyzetekre került a sor, akkor eltűnt belőlem ez a bátorság. Azt hiszem hozzá tett az is, hogy ők most meghaltak. 

- Szóval én tehetek róla, hogy már nem látom ezt a menő énedet - szégyeltem el magam.

- Akkor lennék menő, ha olyan lennék, mint te? - felhúzta a szemöldökét.

- Nem dehogyis - az arcára tettem kezem. - Így is menő vagy, igazából egyáltalán nem akarom, hogy olyan legyél, mint én. Én így szeretlek ilyen aranyos, cuki, érzékeny lányként. - Megint elpirult. -  És imádom mikor így elpirulsz.

Megöleltem és folytattuk a beszélgetést. Egészen beesteledett és ő elment lezuhanyozni. Tudom mikor legútobb így voltunk elmentem, de most nem megyek sehova. Amint kijött én is lezuhanyoztam. Már fél álomban volt mire végeztem. Bebújtam mellé az ágyba és magamhoz húztam a derekát.

Másnap arra keltünk fel mindketten, hogy dörömbölnek az ajtón.

- Mi a fene van? - űvőltöttem ki az ajtón.

- Itt van a közvetítő - szólt az ajtó mögül az egyik őr.

- Mégis mit akar megint, ráadásul ilyen korán? - kérdeztem ásítás közbe.

- Nem ő van itt uram, hanem egy másik. A lányért jött. - válaszolt.

- Micsoda?! - erre mindketten felültünk.

Jeleztem Lillának, hogy ne aggódjon megoldom. Azonnal felkeltem és kimentem. Az irodámban már ült az az ember.

- Ellenézést, hogy megvárakoztattam - mondtam miközben leültem.

- Semmi baj - válaszolta.

- Azt mondták a Lilláért jött - néztem rá dühösen.

- A lányért? - nézett furán biztos nem tudja, hogy így hívják. - Igen érte jöttem, a főnök küldött, hogy szállítsam át őt az iskolánba, amerikába.

- Én írtam egy levelet a főnöknek, miután megtudtam, hogy elviteti. Talán nem kapta meg? - kérdeztem aggódva.

- Sajnálom, de attól tartok nem - rázta meg a fejét. - Mit írt neki?

- Hogy jobban örülnék, ha velem maradna. Majd én gondját viselem.

- Attól tartok ez nem lehetséges - rázta meg ismét a fejét. - El kell vinnem a lányt, de ha a főnök megkapja a levelet és mégis meggondolja magát, akkor visszahozom.

- Rendben - bólintottam. - Menjen le a várószobába és én pedig elkészítem őt.

Hívtam pár őrt, akik lekísérték az urat a földszintre, én pedig visszamentem Lilla szobájába.

- Na? - állt fel az ágyáról érdeklődve, mikor beléptem.

- Egyenlőre sajnos nem tudok mit tenni - mondtam neki szomorú, lehajtott fejjel.

- Szóval ennyi, elvisznek? - kérdezte és láttam rajta a félelmet.

- Nem dehogy ennyi - tettem a kezem az arcára. - Amint megkapja a főnök az új levelem, majd változtat a döntésén. Nem fogom hagyni, hogy elszakítsanak megmondtam.

Megöleltem, majd ő elkezdett készülni, összeszedte a cuccait. Lekísértem a férfihez. Elköszöntem tőle. Megöleltem és megcsókoltam. A fülébe súgtam, hogy nem lesz baj hamarosan visszahozom. Beszállt a férfivel a kocsiba és elhajtottak. Elment.