A bérgyilkos szerelme

3.rész Változások kezdete

Sam szemszöge

Levél. Levelet kell írnom a főnöknek. De hol is kezdjem. Ez a bevetés el volt cseszve. Nem tudom, hogy a főnök hazudott vagy nem is tudta. A sör általában segít jobban gondolkodni, de ez esetben nem sikerült. De nyilván nem értitek miről is beszélek. Hadd vezeselek vissza titeket a tegnap estére. 

Ott fejeztem be, hogy mikor eltakarítottam a hullákat zajokat hallotam, zajt a bejárati ajtónál. A hullákat átvittem egy másik szobába, ahol én is elbújtam. Még jó, hogy vittem magammal altatót. Ugyanis bár azt hittem valaki ismerős akar bejönni hozzájuk, akit ugyanúgy elintézhetek. Tévedtem. Egy lány volt. Az ő lányuk. Őt nem ölhetem meg, még gyerek. Szerencsére mindig ügyes nyomozó is voltam, így hamar rájöttem, hogy melyik az ő pohara. Engettem bele egy kis vízet és bele raktam az altatót. A lány szerencsére nem vett észre és egyből a pohár vízhez rohant. Amikor összesett elkaptam, nem hagytam, hogy a földre zuhanyon.

Ezután elvittem a házba, a holtesteket pedig elégedtem a szokásos módon.  Ami nem szokásos az ez a lány. Most lent van, a házunk pincéjében. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak vele. Nem fogom megölni az kizárt. Miután végre sikerült megírnom a levelet a főnöknek és sikerült el is küldenem megjelent az egyik emberem. 

- Úram - szólt hozzám miután látta, hogy befejeztem dolgom. Ezek az itteni kis talpnyalók azt csinálják, amit mondok. És őszintén ez eléggé az inyemre van. - Felébredt a lány. - szólalt meg újból

Nem válaszoltam, hanem felálltam az asztaltól és elindultam a pince felé.

Lilla szemszöge

A fejem iszonyatosan sajog. Nem tudom hol vagyok, de olyan sötét van, hogy az orromig se látok. Próbáltam visszagondolni mi is történt és hol lehetek. Talán túl sokat ittam? És akkor bugrott. Azután sötétült el minden, hogy megittam azt a pohár vízet. Lett volna benne valami drog? Hol vannak a szüleim?

- HAHÓ! - kezdtem hangos kiabálásba, miközben próbáltam hozzá szokni a sötéthez, hogy lássak valamit.

Senki nem jelentkezett. Egyre jobban kezdtem látni, a szemem egy idő után hozzászokott a sötéthez. Felálltam, hogy körbejárjam a szobát. Semmit nem találtam, úgy látszik egy üres szobában vagyok. Viszont mikor megfogtam a falat nagyon hideg volt és mintha kőből lett volna. Milyen szobának van kőfala, ami hidegen tartja a szobát? Akkor esett le, egy pincének. A pincéknek kell, hogy hideg legyen. Oh basszus vajon mi történt velem és hol vagyok.

- HAHÓ! - próbáltam megint kiabálni, amire már valaki felfigyelt. Kinyílt az ajtó és olyan hirtelen jött be rajta fény, hogy azt hittem meg vakulok.

- Mi lenne, ha nem kiabálnál kishölgy - mondta egy nagyon magas, kigyúrt pasi. - Vagy talán szeretnél valamit? Esetleg unatkozol? - Még mindig sötét volt így nem láttam a fejét, de a hangján hallottam, hogy mosolyog.

- Nem csak szeretném tudni hol vagyok és miért vagyok itt - vágtam rá és közben hátráltam.

- Csak ennyit? - egyre közelebb jött hozzám, amitől egy kicsit beparáztam. - A hozzád hasonló lányok többet akarnak. - Egy kicsit rásütött a fény az arcára. Nem csak simán mosolygot, ez kaján vigyor volt.

- Én nem vagyok olyan - vágtam rá. - Szóval hagyj békén. - Nem nagyon hallgatott rám, én meg elértem a falat, nem tudtam tovább hátrálni. Próbáltam egybe válni a hideg fallal hátha eltűnők, de nem vált be. Majd megragta a kezem és a nyakam. - Azt mondtam hagyj békén. - Próbáltam ellökni vagy legalább a kezét eltolni, de egyik sem sikerült.

- Elég legyen - hirtelen egy másik pasi állt az ajtóban, aki rá szólt az előttem állóra. Ő elengedett bocsánatot kért majd távozott. - Sajnálom, hogy ez a faragatlan némber volt az első, akivel találkozonod kellett. Én vagyok itt a főnök, nem szabadott volna hozzád érnie.

- Ez nem nyugtat meg - vágtam a fejéhez, de dühös voltam és igaz is volt. - Miért vagyok itt?

- Nyugalom - válaszolta majd kinyújtotta felém a kezét. - Mindent meg tudsz idővel, de most biztos éhes vagy.

Eddig erre nem gondoltam, de igaza volt farkas éhes voltam. Bólintottam, de nem fogtam meg a kezét, még mit nem. Erre ő csak mutatott, hogy akkor kövesem. Amint az ajtóhoz értünk észre vettem, hogy nem csak egy olyan pasi van, mint az előbbi. Hirtelen megálltam, lehet még sem lett volna rossz ötlet megfogni a kezét. 

- Nem kell aggódnod - fordult visszafelém mikor rájött, hogy nem követem. - Nem bánthatnak téged, fogd fel úgy, hogy egy vendég vagy.

Tovább indult én meg hát követtem. Vendég, komolyan, ugyan már. Egy vendéget nem tartanak fogva. Úgy éreztem mindenki engem nézett. Talán nem bánthatnak, de ez se sokkal jobb. El tudom képzelni mi járhat a fejükbe.

Ki sétáltunk a konyhába és mutatott, hogy üljek le az asztalhoz. Lefőzőtt nekem egy kávét és készített egy szendvicset. Idő közben érzékeltem, hogy már másnap reggel van. Egész este nem ettem, így nem csoda, hogy éhes vagyok. Csak faltam a szendvicset, olyan gyorsan ettem, hogy meg is forráztam magam a kávéval.

- Hé lassan - mondta mosolyogva. Odanyújtott hozzám egy papírtörlőt. - Tessék.

- Köszönöm - hálálkodtam, de miért is. Hiszen elrabolt. - Szóval akkor elmondod hol vagyok és miért vagyok itt? Mi történt a szüleimmel?

- Hmm... előbb utóbb úgyis meg tudod - mély levegőt vett, majd folytatta. - A szüleid meghaltak, megöltem őket, mert én bérgyilkos vagyok. - Úristen mi?! Megölte őket, engem is meg akar? - Téged nem foglak bántani, én nem. A főnököm majd eldönti mi legyen veled. Nem hagytalak ott, szemtanú vagy. 

- Hogy lehetnék szemtanú? - akadékoskodtam. - Nem láttam semmit és ha nem is mondta volna el, akkor nem is tudnék semmiről. Egyáltalán minek kellett megölnie a szüleimet? Ártalmatlanok voltak.

- Oh dehogy voltak. Sok mindent nem tudsz rólunk. - Hogy mi, hisz mindent megosztottunk egymással.

- Mégis mit nem tudok róluk?

- Egyenlőre elég ennyi, vissza viszlek a szobádba - elindult, majd az ajtóban megállt, mert én nem követtem.

- Nem szeretnék vissza menni abba a hideg pincében - mondtam szomorúan, miközben rá sem néztem.

- Ki mondta, hogy oda viszlek? - meglepődve néztem rá. Nem értettem. - Kapsz egy rendes szobát, na gyere.

Sam szemszöge

A lány nagy nehezen felállt és elindult velem. Felkísértem a szobába. Nem volt bent sok mindent. Csak egy ágy, egy asztal és egy szekrény. Miután ő körbe járta a szobát, hogy mindent szemügyre vegyen egy ajtóra mutattam, ami a szobában volt. 

- Az ott a fürdőszoba - mutattam meg neki - a szobát engedély nélkül nem hagyhatod el. A szobád be lesz zárva. 

- Rendben - válaszolta szomorúan. - Hidd el nem fogok elszökni, nem is tudnék hova menni. - Ennél a mondatnál már a könnyeivel küszködött. Rosszul éreztem magam ettől és nem értem miért. Még sosem fordult ilyen elő.

- Azt hiszem most jobb, ha megyek - nem vártam meg a válaszát rögtön kimentem a szobából.

Miután bezártam az ajtót még vártam ott egy kicsit. Tudom nem szép, de hallgatozni akartam. És hallottam, hogy elkezd sírni. Miért annyira más ez, mint a többi? Máskor is maradtak rokonok azoknál, akiket megöltem. Sokszor figyeltem, hogy reagálnak. Ám ez az első eset, hogy ennek a lánynak a reakciójától megszakadt a szívem.

Igyeszekem folytatni ez a sztorit is. Valószínűleg felváltva fogom irni a két történetem részeit.