A bérgyilkos szerelme

7.rész Parancs

Lilla szemszöge

Arra ébredtem, hogy egy ágyban alszunk. Kis kifli, nagy kifli pózban. Nem akartam felébreszteni így gondolkodtam, azon ami tegnap történt. Azon amit tegnap mondott.

"Szeretlek és nem hagyhatom, hogy bárki is bántson."

De vajon tényleg szeret? Nem tudom mit gondoljak. Megölte a szüleimet. Szerettem őket és elvette tőlem. De nem szökhetek meg. Ha a szüleim tényleg a mafiának dolgoztak, akkor egy csomó ember akarhat a nyomomra bukkanni. Ők rossz dolgokat tennének velem. És emiatt itt vagyok a legnagyobb biztonságban. Tudom, hogy ő nem bántana. De aztán beugrott még egy dolog.

"A főnök majd elszakít tőlem."

A főnöke. Ő bántani akar majd, talán ez ellen még Sam sem tehet semmit. Félek tőle, tőle és a válaszától. Nem akarok meghalni. Mit is tehetnék, kevés vagyok én ehhez. Nem bírtam tovább az ágyban maradni így óvatosan kibújtam mellőle. Bementem a fürdőbe és elkezdtem lezuhanyozni. 

Nem tudom mennyit tölthettem a zuhany alatt, de mire kijöttem nem volt a szobába. Ez kicsit elszomorított, mert azt hittem legalább meg vár. De mivel elfelejtettem ruhát vinni magammal így örültem, hogy már nincs a szobába. 

***

Eltelt pár nap, ami alatt nem láttam Sam-t egyáltalán. Az őrők hoztak nekem ételt és nem mehettem ki a szobából. Megint úgy éreztem magam, mintha csak egy fogoly lennék. Ő pedig eltűnt.

Egy teljes hét eltelt mire megjelent a szobám előtt. 

- Szia - köszönt nekem miután bejött hozzám.

- Nézzenek oda végre óhajtozol megjelenni - vágtam rá dühösen és sértődötten.

- Figyelj sajnálom, hogy így magadra hagytalak - próbált magyarázkodni, de engem őszíntén nem érdekelt. - Fontos megbeszélésre kellett mennem, a te érdekedben.

- Az én érdekembe komolyan? - Mégis hogy mondhat ilyet. Miért lenne az én érdekem, hogy magamra hagy.

- Hidd el, de ennél többet nem mondhatok - megpróbált közelebb jönni hozzám, mire én csak hátráltam.

- Ne, hagyj most békén - lehajtottam a fejem, ő pedig kiment a szobából.

Sam szemszöge

Átmentem az irodámba. Leültem az asztalhoz és a kezembe temettem a fejem. Nem volt jó ötlet, hogy ennyi ideig magára hagytam, de nem mondhatom el neki miért mentem el. A pasas, aki múltkor itt volt ő hívott fel. Át kellett mennem hozzá. A főnök többet akart tudni Lilláról és a pasi az összekötő. Azért tartott ilyen sokáig, mert messze volt. Egy nap volt mire oda értem. Utána nagyon sokáig tarott mire meg tudtuk oldani a dolgokat. Majd vissza érni viszont hosszabb volt, mint odaérni, dúgóba álltam órákig. 

Soha sem bántanám, de a főnöktől még mindig nem érkezett válasz, ami egyre jobban aggaszt. Nem tudom mit kéne tennem. De mindenféleképpen megvédem.

Másnap elmentem a szobájához és együtt lementünk ebédelni. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Csak ettünk. Szokásosan én keveset ettem, ő pedig többet. Még mindig más a napi rendünk, hiába vagyok itt már mióta nem tudtam átállni az ő szokásukra. Visszakísértem a szobájába.

- Azért mentem el, mert még mindig nem kaptam választ a főnökömtől - mondtam egy nagy levegő vétel után. Nem mondhatok el neki mindent, de valamennyit mégis megpróbálok. - Ezért mentem el.

- De hát egy hétig oda voltál - értetlenül nézett rám. Nem hitt nekem.

- Van itt egy összekötő az országban - folytattam - ő hozzá mentem el, hogy segítsen. És messze lakik.

- Értem - talán egy kicsit elhitte, de nem teljesen. 

- Ígérem többé nem hagylak magadra - odasétáltam hozzá és a kezemet az arcára raktam. - Nagyon haragszol rám? Hogy itt hagytalak.

- Igen - lesütötte a tekintét - egyedül éreztem magam. Olyan volt mintha megint csak egy fogoly lennék. - Az ujjammal felemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen.

- Úgy sajnálom - letöröltem egy könnycseppet az arcáról. - Nem vagy fogoly, már nem. 

Megöleltem, csak tartottam a kezemben. Sírva fakadt én pedig csak öleltem. Megint elaludt és befektettem az ágyába. Majd visszamentem az irodába. 

Folytattam a jegyzőkönyvemet, amit még azóta sem fejeztem be. Beesteledett mire a háromnegyedénél tartottam. Majd bejött az egyik őr és a kezembe nyomott egy levelet. Azután kiment nem mondott semmit. Úristen a levél a főnöktől jött. Haboztam kinyitni, féltem hogy mit ír majd. Végül felbontottam és elkezdtem olvasni. 

Sam

Sajnálom, hogy így bekavartak a bevetésébe. Nem tudtunk a lányról, ha tudtunk volna természetesen mást küldtünk volna. Most már viszont nincs mit tenni. Mivel a lány részben az egységünk része így elhozzatjuk tőled. Majd gondoskodunk róla az egyik iskolánkba, neked pedig majd hamarosan adunk egy új feladatot.

A főnök

Na basszus most mégis most mit csináljak.