A bérgyilkos szerelme

6. rész Érzelmek

Sam szemszöge

Szerelem. Egy olyan dolog, amiről sosem hittem, hogy érezhetem. Nem akartam érezni. Mindenféle érzelem nélkül végeztem mindig is a munkámat. De most mégis megtörtént. Bele szeretettem egy olyan lányba, akinek a családját én öltem meg. Ő emiatt nekem sosem fog megbocsájtani. Viszont most már úgy érzem nem hagyhatom, hogy több fájdalom érje, hogy több baj érje őt. Velem kell maradnia, döntsön akárhogy a főnök. De hogy fogok mellette dolgozni? Nem vihetem el őt minden bevetésre. Nem lenne jó, ha több gyilkolást látna. Nagyon át kell gondolnom ezt az egészet. 

Azt hiszem tudom mi lenne jó neki. Mindig a szobájába evett amióta itt van. Biztos jól érezné magát, ha végre normálisan reggelizhetne, ezért leviszem az étkezőbe. A szobájához érve egy kicsit vacakoltam, hogy talán nem éhes, vagy nem akar majd velem jönni, vagy talán még fel sem ébredt. De végül mégis bekopogtam és bementem. Az ágyban feküdt, de nem aludt, gondolkodott.

- Jó reggelt - köszöntöttem. Rám nézett, majd felült.

- Jó reggelt - mondta vissza.

- Éhes vagy? - kérdeztem. - Gondoltam, hogy levinnélek az étkezőbe reggelizni.

- Rendben, de először átöltözöm.

- Jó az ajtó előtt megvárlak.

Elég sokáig vártam, már kezdtem ideges lenni, hogy eddig készülődik. Aztán végre kijött. 

- Mehetünk - mondta.

- Akkor induljunk - felé nújtottam a kezem, ő pedig megfogta.

Együtt lementünk az étkezőbe és utasítottam a személyzetet, hogy készítsenek valami bőséges reggelit. Még be sem fejezte, sőt még csak a felénél sem tartott, de arrébb tolta a tányért.

- Lilla - néztem rá értetlenül. - Még be sem fejezted. 

- Már nem vagyok éhes - válaszolta.

- De hiszen alig ettél valamit - mutattam a tányérra.

- Mi itt nem szoktunk ennyit enni reggelire - magyarázta. - Alig szoktunk többet enni egy kisebb szenvicsnél, meg egy reggeli kávénál.

- Értem, akkor elteszük későbbre - mutattam, hogy csomagolják el. - Nem tudom mennyire van hozzá kedved, de csinálhatunk valamit ha szeretnél.

Egy idejig gondolkodott, majd végül megvonta a vállát. Én is gondolkoztam, közben folytattam az evést. 

- Mit szólnál, ha kimennénk a városba? - kérdeztem meg végül. Oké tudom nem a legjobb ötlet, de biztos szívesen kimenne már egy kicsit. - Vehetnénk neked valami új ruhát akár.

- Komolyan kivinnél? - láttam a szemében a zavarodtásgot.

- Igen, de persze szabályokkal - feleltem. - Menj vissza szobádba. Várj rám ott amíg elkészülök. Ott majd megbeszéljük a szabályokat.

Bólintott, majd egy őr kíséretében fel is ment. Befejeztem a reggelim és én is felmentem elkészülni. Fél óra múlva az ajtójánál voltam.

- Szóval mielött elindulunk akkor tisztázuk a szabályokat - kezdtem bele miután bementem. - Első szabály végig mellettem maradsz. Második szabály nem állhatsz szoba senkivel, tudom hogy biztos sok emberrel beszélnél, de nem derülhet ki, hogy mi történt. Harmadik szabály csak azt teheted oda kint, amit én mondok, csak oda mehetsz ahova én megengedem.

- Szóval valójában nem csinálhatok semmit - összekulcsolta a kezét a mellkasa előtt.  - Csak mehetek melleted mintha pórázon lennék, mint egy kutya.