𝐆𝐞𝐧𝐬𝐡𝐢𝐧 𝐈𝐦𝐩𝐚𝐜𝐭 𝐎𝐧𝐞𝐬𝐡𝐨𝐭𝐬 ||𝐇𝐔𝐍|| 𝐊𝐄́𝐑𝐄́𝐒𝐄𝐊 𝐙.

|| 𝐀𝐥𝐛𝐞𝐝𝐨 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫 ||

Anonymassassin kérésére, remélem tetszik!!

"Magányos Alkimista"

Albedo sosem volt az emberi kapcsolatok híve. Nemigen voltak barátai, akivel cseveghetett volna akármiről, az élet nagy dolgairól, a kutatásairól, de ez nem is igazán érdekelte őt. Úgy volt vele, hogy nem fogja erőltetni a barátságokat, kapcsolatokat, hiszen sosem foglalkoztatta őt az, hogy valójában mire is lehet jó egy.

Egészen addig, ameddig meg nem ismert téged.

Egy meleg, nyári napon történt. Albedo éppen Mondstant egyik legmagasabb pontján állt, kezében a számára kitűnően megszokott ecsetével, előtte pedig a vásznával, amin a lenyugvó tájat örökítette meg.

Legalábbis, ez volt a cél. Múlt időben.

Mivel nem sokkal azután, hogy elkezdte a festést, hangos dobogások szellték át az egész tájat. A szél kicsit felerősödött, ezzel a férfi szőkés tincseit belesimítva a látóterébe, s ezzel immár teljesen kizökkentve őt a koncentrációjából.

"Huh?"

A szemeivel azonnal kiszúrta a hangos trappokások forrását, mely egy hatalmas Rúna Őrző volt. Albedo nem tudta elképzelni, hogyan kerülhetett ide egy ilyen teremtmény, hiszen eddig még sosem találkozott ezen a vidéken ilyennel.

-Benett, most!

A tekintete egyből a hang tulajdonosára vezette őt, talán önkéntelenül is. Bár arca semlegességet mutatott, íriszei kíváncsiságot sugalltak, mellyekkel téged nézett.

-O yeah!-A tűz ekkor beterítette az egész vidéket, te pedig elektromosságodat használva ártalmatlanítottad az Őrzőt, ami egy nagy huppanás következtében a földre is került. Elvigyorodtál, majd letörölted izzadáscseppjeidet a homlokodról, és a fehér hajú fiú felé fordultál, aki ekkor belecsapott a feltartott tenyeredbe.

Igen, Albedo ekkor látott meg először téged, habár te észre sem vetted akkor még őt.

///

Le sem tudta tagadni, hogy számára ez első látásra szerelem volt. Bár őmaga még nem tudta, hogy mi ez az érzés, csupán annyit tudott, hogy egész este nem tudott aludni, hiszen amikor lehunyta a szemét, a te [Sz/szín] íriszeid kacsintottak vissza rá.

-Mi a fene...?-Suttogja maga elé, mikor már három órája nagyban aludnia kellene, de nem megy számára. Hajnali négy órát mutat az óra, amit bár direkt megnézett, mégsem érdekelte különösebben. Felült az ágyán, és a tenyerébe temette az arcát- Úgy látszik, muszáj kitisztítanom a fejemet.

A jól megszokott úton haladt. Teljesen ki Mondtant városából, majd egyenesen lépkedve, egészen addig, ameddig egy csendes kis tavacskához nem ér. Itt szokott gondolkodni, hogyha az egyik felfedezése nem úgy sikerül, hogyha nem akar menni valami, vagy ha csak egy kis nyugalomra vágyik.

Nos, utóbbit nemigen kapta meg jelen pillanatban.

-Basszus!

"Ez a hang..."

Azonnal annak irányába fordult, majd kérdés nélkül kezdett el szaladni a hang felé. Mikor már egyre közelebb ért, kardcsattanásokat , kisebb-nagyobb puffanásokat kezdett el hallani.

-Gyerünk...Már!-Ekkor futott be. Igen, jól gondolta, hogy ugyanazt a hangot hallotta, mint legutóbb. Egy [H/szín] hajú lány, korabeli lehetett.

-Vigyázz!-Kiáltotta el magát hirtelen, mire felé kaptad a fejedet, teljesen ijedt tekintettel. A Rúna Vadász, amellyel éppen küzdöttél már jó pár órája ekkor kezdte el kilőni a termetes lövedékeit, melyek közül akármelyik is ha beléd csapódik, akkor halálos sebet is ejthet rajtad. Albedo a másodperc tört része alatt termett melletted, hogy átkarolva a derekadnál elkezdjen futni veled.

Tudta, hogy jelen pillanatban megközelíthetetlen lenne a Vadász, tekintettel arra hogy pusztán egy pici mozdulat is elég ahhoz, hogy a lövedéke irányt változtasson, és hogy valamelyiküket eltalálja. Egyetlen esély most, hogy elfutnak, és megvárják, amíg elfogy a tölténye, amely a férfi számításai szerint kevesebb, mint öt perc lesz.

Albedo egy hirtelen fordulattal bevezetett téged és önmagát egy kisebb barlangba, mely a Vadász számára megközelíthetetlen volt, illetve remélte, hogy a teremtmény nem nagyon követte őket idáig.

Elengedte a derekadat, majd alig észrevehető lihegések közepette rád pillantott, természetesen csak miután megbizonyosodott arról, hogy jelenleg biztonságban vagytok.

-Kö...Köszönöm.-Suttogod, úgy érzed, hogy mindjárt kiköpöd mindenedet, hiszen olyan gyorsan szaladtatok megállás nélkül, amilyet még egyáltalán nem tudtál követni-Ha nem vagy, már halott lennék...-Néze fel a férfira, aki csak halványan elmosolyodik.

-Nincs mit köszönnöd.-Mond csak ennyit, majd miután látja, hogy letelepedtél a fűbe, ő is így tesz.

-Mi a neved? Az enyém [Név].

-Albedo.-Fél pillanatra kikukkant a barlangból- Azt hiszem, a Rúna Vadász nemsokára újból megközelíthető lesz. Te maradj itt, én elbánok vele.

-De ne...-Akarsz feltápászkodni, de a lábaid nem bírják a hirtelen újbóli terhekést- Én kezdtem el harcolni vele...

-Én pedig befejezem. Semmiség. Pihenj.-Maga se tudta, hogy miért viselkedett így veled, azonban tényleg azt akarta, hogy jelen pillanatban csak pihenj egy kicsit. Alig fél óra múlva pedig vissza is ért, minden karcolás nélkül.

-Huh...

-Fel tudsz állni?-Lép eléd, majd igazából meg sem vàrva a válaszod, kinyújtja eléd a karkát, arra várva, hogy megfogd a kezéd-Segítsek?

-Semmiség...Így is eleget tettél...-Mosolyogsz fel rá, amivel eléred, hogy az alkimista szíve kicsit nagyobbat dobbanjon a kelleténél. Amikor viszont fel akarnál állni, a lábaid újból cserben hagynak. A földre érkeznél, hogyha a férfi reflexei nem lennének annyira jók, hogy meg tudjon téged tartani.

-Mondtantban laksz?-Mikor csak bólintasz egyet, háttal letérdel eléd-Elviszlek az otthonodig. Addig is tudsz pihenni.

-E-Erre igazán semmi szükség...-Kerekednek ki a szemeid.

-Nem fáradság ez nekem.-Mosolyodik el halványan Albedo, miközben szeme sarkából rád pillant. Te végül nagy nehezen belementél abba, hogy elvigyen téged. Hiába csupán most ismerted meg, a tény, hogy megmentette az életedet és a kedvessége, az aurája arra engedett téged következtetni, hogy jó ember.

///

-Köszönöm, hogy elhoztál.-Nézel fel a férfira, akinek fél perccel ezelőtt még a hátán voltál, érezve a kellemes illatát, amely megdobogtatta a szívedet, bár magad sem tudtad, hogy ilyen reakció mégis mitől lehet, egy teljesen idegen ember miatt.

-Szívesen.

-Valamivel meghálálhatom talán? Hiszen megmentetted az életemet.-Csúsztatod egyik kezedet tarkódhoz, mire Albedo kicsit gondolkodóba esik. Igazából lenne egy dolog, de nem biztos, hogy fel kéne ezt hoznia. Hiszen mivel eddig senkivel sem létesített kapcsolatot, nem tudja, hogyan is kezdjen bele...

-Holnap...-Kezdte, azonban hirtelen kicsivel melegebbnek kezdte érezni a légkört. Vett egy mély levegőt, majd elmotyogta- Meg akarlak ismerni. Gyere el velem holnap egy étterembe.

Szinte érezted, hogy az egész fejed elvödösödik.

Így esett meg, hogy a magányos alkimista kapcsolatot kezdeményezett, anélkül, hogy ki lett volna mondva...